A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

Kremliöka: Ház az erdőben' olajfestmény 1924 ORDÓDY KATALIN Szerelmes vers Most hagyjatok! Most. nem akarok lenni semmi, semmi más, csak szerelmesem szemében a csillogás. Az erő két karjában, mellyel megölel, a boldog igen, mely hívásra felel, a tapló, amelyre szikrát pattant vágya, lelkét színig töltő valósága s álma. Áf.om és valóság: nektár és kenyér, lázát szökkentő tüz és hűsítő tenyér. ínyén az egyedül kívánt csók zamatja, illó perc, melyben az öröklétet kapja, perc mely tőlünk csordult: hol csak ö s én vagyok, mely bőrünk gyantás harmatától illatos. Zakatoló szíve vérét hajtó áram, ezeregy szép óra gyökere a mában, a hang, mely ajkáról aléltan elsuhan, idegében utolsó zsongító futam... Most hagyjatok! Most nem akarok lenni semmi, semmi sem, • csak szerelem, a Szerelem. Tavaszi este Orgonák nyújtóznak az estbe, kandi utcalámpa les be szobámba. Táncos fényíve aranycsilómmal hinti be a szőnyeget s bontott ágyam, simogat ón, lágyan. Szellő fújja a függönyöm, és amíg lassan vetkőzöm, orromba csap az orgona éles, nyers ^tavasz-illata. Ügy kortyolom a levegőt, mint tán soha azelőtt. Jaj, most aludni nem lehet, most csókolja a kerteket új életre az új tavasz. Fehér virágszirmot havaz a fruska kökénybokorra • s az almafákra sorba. Öröm feszíti mellkasom, mea kell ezt, meg kell qsztanom. De — enyéim rriár alszanak, álmuk zavarni nem .szabad ... Minden csupa édes titok, s őrzője csak én vagyok.