A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-16 / 7. szám
Időszerű jegyzetek Mi dőn az órák megálltak Habeant sua fata libelli, mondották a régi rómaiak. Furcsa sorsuk van az antifasiszta írók könyveinek a bonni tartományban, mondhatjuk mi, módosítván így a régi közmondást. Erich Maria Remarque megcsonkított regénye „Az élet és a halál ideje" után egy másik német könyv jutott a bonni ,kozmetikus ok" irodalompolitikái gyúróasztalára. A könyv címe: „Midón az órák megálltak" (Als die Uhren stehen blieben). Szerzője: Werner Steinberg — egy nem régiben még Düsseldorfban ténykedő nyugatnémet közíró. Ma Lipcsében él. Könyvének kéziratán négy évig dolgozott. Művében a második világháború borzalmait Igyekezett bemutatni egy voK büszke német város, Breslau, a mai Wroclaw életén keresztül, a horogkeresztes janicsárok borzalommal teli végnapjait, midőn a felsőbbrendű állatokból csúszómászók lettek, midőn már nem hatott a csodafegyverei: legendája sem, midőn a hegedűkön a húrok elpattantak és a rémülettől a kakukkos órák is megálltak. Werner Steinberg figyelmeztetőnek szánt könyvéről ezeket írta: ,Aggasztott a Szövetségi Köztársaság politikai fejlődésének iránya. Kötelességemnek tartottam, hogy rámutassak az egyre növekvő veszedelemre. Ügy gondoltam, hogy a leghatásosabb figyelmeztetés az lesz, ha felemlítem a közelmúlt borzalmait, melyeket nálunk, úgy látszik, túl gyorsan elfelejtettek". Kéziratának művészi értékét több komoly nyugatnémet könyvkiadó elismerte, ám valamennyi azt kívánta a szerzőtől, hogy kéziratából egyes részeket hagyjon ki, másokat pedig dolgozzon át. Werner Steinberg azonban semmiféle változtatásokra nem volt hajlandó. Végül is a Német Demokratikus Köztársaságban talált könyvére kiadót. A hallei Mitteldeutscher Verlagtól aztán a hamburgi Neuer Tessloff Verlag szerezte meg a kiadói jogot. A hamburgi cég azzal lepte meg a szerzőt, hogy regényét még könyvalakban való megjelenése előtt folytatásokban közölteti a kölni Neug Illustrierte című képes folyóiratban. És csak természetes, hogy Werner Steinberg, aki időközben a Német Demokratikus Köztársaságban telepedett le, örömmel vette, hogy mondanivalóját a kölni lap széleskörű olvasótáborának is elmondhatta. A hetek múltak s W. Steinberg abban a hiszemben élt, hogy regényével minden a legnagyobb rendben van. Am szerzőnket kellemetlen meglepetés érte. A múlt év alkonyán végül is kezébe került a kölni Neue Illustrierte néhány száma. Kíváncsian kereste regényét. Ennek azonban csupán a címét találta meg. Mert amit a lap közölt, az nem volt Werner Steinberg regénye, hanem az utolsó évtizedek legnagyobb irodalmi hamisítványa. A szerző ugyanis saját művének egyetlenegy fejezetére sem ismert rá. Értékes és komoly írásából ponyvaregényt csináltak, a szó legrosszabb értelmében. A Sonntag című lapban így vádolja W. Steinberg a nyugatnémet kiadót és a kölni lap szerkesztőségét: „Regényembe a kiadó számos új alakot csempészett, megváltoztatta hőseim mondanivalóját, jelieméi és tetteit ... A Neue Illustrierte háborúellenes regényemből ily módon egy újabb háborúra uszító férctákoimányt csinált ... Ezért felelősségem teljes tudatóban védte művének irodalmi és politikai lap szerkesztősége elkövetett, nem csupán hamisítás, hanem politikai gonosztett!" Werner Steinberg azonban nemcsak a sajtéban kijelentem, hogy az, amit a kölni tisztaságát Beperelte a hamburgi kiadót és a kölni lap felelős szerkesztőjét. Ahogyan értesültem, a hamburgi tartományi bíróságában mégis volt némi emberség. A bírósági határozat eltiltotta a kölni lapot a regény további közlésétői és elkoboztatta a lapnak azokat a régebbi példányait, amelyben a regény előző fejezetei megjelentek. Az eset igen jellemző a nyugatnémet viszonyokra. Bonnban, ebben a legamerikaibb nyugat-európai tartományban az Adenauerok, Straussok, Kruppok, Thyssenek és volt SS-generálisok meg ezredesek úgy félnek a dicstelen múlt igaz és őszinte leleplezésétől, mint a gyermekmesék ördögei a szentelt víztől. A vérszomjas háborús uszítók, a vértisztaság és faji felsőbbrendűség eme megszállottai új rablóhadjáratokról, népek és fajok véres kiirtásáról álmodoznak. Az elmúlt tizenöt esztendőt (Sztálingrádtól kezdve) meg nem történt, rossz álomnak igyekeznek feltüntetni. És lehet, hogy titkos trezorok mélyén már az új ezeréves „Negyedik Birodalom" térképeit rejtegetik. Bonnban, úgy látszik, tényleg megálltak az órák. Még mindig éjfélt mutatnak, sötét, csillagtalan éjszakát — a hosszú kések éjszakáját mutatják, miként Hitler idejében. Pedig Adenauerék tudomásul vehetnék, hogy nálunk mar hajnal van és hogy az ámokfutó osztrák káplár tömeggyilkos cinkosaival egyetemben szégyenletesen végezte be életét. A Volga menti kolhozparasztok már egyszer kitűzték a Reischtagra a világ fiatalságának sarlókalapácsos vörös lobogóját. Ajánlatos lenne ha Bonnban tudomásul vennék az új időket és megreperálnák álló óráikat. Mert az álló órák szerencsétlenséget jelentenek — még a bonni tartomány helytartói számára is! Quo vadis, Izrael? E.zerKiiencszazotvennet aecemDer tizenötödiké. mutatta a naptár. Az izraeli kormány ülésén Barzilay egészségügyi miniszter „bombát" robbantott. Felszólította Ben Gurion miniszterelnököt, válaszoljon: igaz-e, hogy az izraeli kormány katonai szövetségre akar lépni Adenauer kormányával, igaz-e, hogy már a legközelebbi napokban „egy magasrangú személység" utazik Bonnba? Ben Gurion kénytelen volt igennel válaszolni. Felelete nyomán felháborodás támadt és kitört a kormányválság. Bár a korma»/ ülésén a miniszterelnök egy szavazattal legyűrte ellenfeleit, a „magasrangú személyiség" bonni utazását elhalasztották. Ben Gurion koncepciója nemcsak az ellenzéket háborította fel. A koalíciós kormánypártok is nyíltan elítélték a bonni náci utódokkal való рак tálast. Ben Gurion politikai elképzelései nem ú jkeletüek. Már jónéhány évvel ezelőtt Izrael 's Bonn megegyezett, hogy a Szövetségi Köztársaság tizennégy éven belül 750 millió dollár „kártérítést" fizet a nácizmus áldozatainak. Izrael haladó köreinek már akkor gyanús volt ez a kártérítés. Az izraeli kommunisták rámutattak a meztelen igazságra. Nem „kártérítésről", hanem a nyugatnémet tőke izraeli terjeszkedéséről volt szó! És Izrael valóban letkötezettje. lett a nyugatnémet tőkéseknek. Ez a tény megmutatkozott Izrael későbbi politikai állásfoglalásában. Egy olyan állam kormánya, amelynek úgyszólván magdnem minden lakosa átszenvedte a hitleri fasiszták halaitáborait, nem tiltakozott a nyugat-németországi náci, hadsereg feltámasztása és Speidel náci generálisnak NATO parancsnoki kinevezése ellen. Nem is Ben Gurionon múlott, hogy eddig még nem rendezték a két „baráti" ország diplomáciai kapcsolatait. Bonn ugyanis úgy véli, hogy a nyilt barátság Izraellel káros következményekkel jáma az arab államokkal való gazdasági kapcsolataira. isen uuiчип azuuiuaii ínég ívvdvu mtjyy, katona, szövetségre készül a tegnapi gyilkosokkal. Szerinte a mai Németország nem azonos a tegnapi birodalommal. Ben Guriont nyilván nem zavarja, hogy a mai nyugatnémet hadsereg élén Hitler ezredesei és tábornokai állanak. Miután országát, mint egy arabellenes meqhoszabbított páncélöklöt bérbeadta az amerikai imperializmusnak, nem átallja fegyvertársaivá avatni a mauthauseni és auschwitzi tömeggyilkosokat. A Német Demokratikus Körtársaság Ben Gurion számára nem létezik, a kommunistákat és a békevédőket ugyanúgy gyűlöli, mint Adenauer. És nem lehetetlen, hogy „a varjú varjúnak szemét ki nem vájja" alapon Ben Gurion és Adenauer, „a nyugati demokrácia és a keresztény kultúra" két élharcosa megteremti napjaink új politikai csodáját, a Jeiuzsálem — Bonn tengelyt. Hacsak Izrael népe nem elégeli meg ezt a veszélyes légtornázást és nem vett véget az izraeli kormány öngyilkos és elítélendő politikájának. Egyelőre azonban Jeruzsálemben a sánta és vén gémek túlríkácsolják a haladó erők, az igazi Izrael hangját. És az ország felett ott lebeg a nagy kérdőjel -„Quo vadis, Izrael?" — si— IZRAEL FEGYVERT VÄSÄROL BONNBAN Ben Gurion: Aztán megbízhatók ezek a fegya verek? Adenauer: Nyugodtan megveheti, többszörösen kipróbáltuk már Auschwitzban és Mauthausenben .., 11