A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-28 / 30. szám

Ezerkílencszázharmincegyben tör Történelmi visszapillantás Huszonhat éve immár. Az idő tavaszra fordult és az utolsó februári fagyok után a március eleje lágy, meleg napokat hozott, úgyhogy egyik-másik öreg bányász már ki is merészkedett a napocskára szegényes odújából. Antal bácsi is előkerült és a sétatér egyik padján keresve menedéket az asszony állandó zsörtölődése elől, várta mindennap a műszakról hazatartó fiatalabb bányásztársait. Hej, de sok fiatal köszönheti is neki, hogy jó vájár lett belőle. Sokan megsüvegelték az öreget, de szívesen el is beszélgetett vele egyik másik a múlt időkről, mert hát az öreg jól tudta egymáshoz toldani a szót és mint öreg, szervezett munkás, sok jó tanácsot tudott adni az úri huncutságok ellen. Most is az arra haladó Jani meg Pista, miután hangos jó szerencsét kívántak az öregnek, letelepedtek mellé a már korhadó fapadra. Antal bácsi szólalt meg elsőnek. — Nahát, mi újság fiúk? csak nem történt valami a telepen? Mert hát úgy jó két órával ezelőtt Kriska főkopónak a vezetésével vagy harminc csendőr ugyan szedte a lábát arra felétek. Vaskalaposan meg szuronyosan. Hogy az a megváltó úristen rothassza meg őket a gazdáikkal együtt! — Bizony baj van, Antal bácsi. És ha azok a zsaruk siettek, volt miért sietniök. Az történt, hogy ma a „feleznél" Galatai megjelent a „felez címerben", ami már magában nagy izgalmat jelentett, mert hát tudhatja Antal bácsi, ha már ő valahol ott van, abból semmi jó sem ígérkezik. A „felez" után meg mintha semmi baj sem lenne, olyan szépen kezd beszélni, hogy: gazdasági válság van, hogy az ország nehéz helyzetbe került, hogy a bányatársaság nem tudja elhelyezni termékeit, de azért mi (már mint az urak) nem akarjuk a szegény munkásnép helyzetét nehezíteni, és ezért csak hetvenöt olyan munkást fogunk elbocsátani, akiknek van valami kis vagyonkájuk, vagy pedig, ha egy családból többen is dolgoznak, esetleg azok közül. Az első percekben a vaskőportól és izzadságtól szürkére vált arcok elfehéredtek, mert hát már ugyan régen rebesgették az elbocsátást, meg már az ország minden részéből, de főleg a környékbeli városkákból állandóan munkásclbocsájtásokról, Sőt üzemleállításról érkeztek hírek, de azért a bányászok csak reménykedtek, hogy őket elkerüli a válság. Meg hát Matyi, a szocdem. titkár egyre csak arról beszélt, hogy már túl vagyunk a válságon, és hogy minden jó lesz stb. Most is elküldte helyettesét, Sztanyot, hogy minden eshetőségre kéznél legyen, ha az uraknak netán segítségre lenne szüksége. Mert hát a zsarukat, ha csak nem feltétlen muszáj, nem jó igénybe venni. Eleinte csak egy két káromkodás hangzott el, de aztán mint a zápor zohogtak a fenyegető megjegyzések. Sztanyo elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen. — Kedves bányász testvérek, elvtársak. — Csend. — A szociáldemokrata párt mindent el fog követni, hogy tényleg csak azok legyenek, természetesen csupán ideiglenesen, szabadságolva, akiknek van valami kis földecskéjük, vagy több kereső van egy családban. Elsőnek Ondro válaszolt, jobban mondva kérdezett a „titkár elvtárstól". — És te mennyit kaptál az uraktól ezért a szép beszédért? Megint felcsaptál az urak prókátorának? — A további erőlködés már hiábávaló volt. Öklök és karbidlámpák emelkedtek a levegőbe. Megmozdult a tömeg. így hát az üzem vezetőségével együtt a titkár úr is jobbnak látta visszavonulni az irodába, gondosan magukra zárva az iroda ajtaját. De egyszerre, mintha csak elvágták volna, csend lett. A dobogón megjelent András bácsi. Először csak körülnézett, és aztán egész nyugodt hangon (ami nem volt éppen szokása) elkezdte. — Elvtársak! Mi kommunisták már régóta figyelmeztetjük a dolgozókat, hogy az urak az ő rendszerükkel gazdasági válságot okoztak és hogy ez a válság minket sem kerül ki. Voltak, akik nem hittek nekik. Inkább hittek az urak szekértolóinak. De most már itt van, a saját fületekkel hallhattátok. Sőt mi azt mondjuk, hogy ez csak az első próbálkozás és ha ez sikerül az uraknak, jönnek a további elbocsátások. — Andor bácsi hangja egyre határozottabb, szilárdabb. — A Csehszlovákiai Kommunista Párt kiadta a gottwaldi jelszót: „Egy fillért se a bérből, egy munkást se az üzemből." „A gazdasági válság terheit fizessék az urak" „Adóztassák meg a milliomosokat, kényszerítse őket a kormány, hogy ne bocsássák el a munkásokat." — Jani bácsi, szintén öreg bányász, közbeszólt: — De hát hogyan gondolod, Andor, mit csináljunk? — Mit, Jani bácsi? Azt, amit az észak-csehországi bányász elvtársak csináltak és csinálnak, vagy a csehországi cukortermelők; hiszen olvashattuk A Rimái Robotosban (illegális üzemújság). Harcoljunk! — Erre a szóra: harc, még nagyobb csend lett. Aztán megszóíalt Dani: — Nekem kilenc apró gyermekem van, így is éheznek, fáznak, mezítláb járnak. Ha mi most sztrájkolni kezdenénk, az urak csak örülnének. Könnyebb lenne nekik az üzemet becsukniok, leállítaniok. — Erre aztán tátva maradnak a szájak, sőt imitt-amott még egy-két helyeslő „bizony" is elhangzik. Feri bácsi, a szomszéd üzem küldöttje kér szót: — Elvtársak! Dani elvtársamnak igaza lenne, ha ez a ti mostani harcotok el lenne szigetelve. Én most jövök a szomszéd üzemből, ott is elbocsátásokat jelentettek be. Mi úgy határoztunk, nem hagyjuk magunkat. Megnyugtatlak benneteket, elvtársak, hogy harcotokban nem maradtok egyedül. Ha erre szükség lenne, minden környékbeli üzem csatlakozik hozzátok. A munkanélküliektől szintén nem kell tartanotok, hogy esetleg ők jönnek helyünkbe dolgozni. Az ő harcukat is a kommunista párt szervezi és vezeti. Még egy-két felszólaló: mind á harc mellett foglal állást. A határozat egyhangú: Harc! Nem hagyjuk magunkat. „Munkáért, kenyérért, gyermekeinkért." Péter, az ifjúmunkás azt javasolja: — Küldjünk üdvözlő táviratot a kladnói bányászoknak. — Egyhangúlag elfogadva. Mire Antal bácsi beér a titkárságra, már alig kap lélegzetet; pár percig nem is tud szóhoz jutni, a harmincnyolcéves bányamunka, a szilikózis megette tüdejét. De már nincs is szükség a beszédre, a titkárságon már mindent tudnak. Kicsi elvtárs vezetésével a területi pártbüró lázasan dolgozik, cselekszik. Kerékpáros és gyalogos küldöncök viszik a hírt, határozatot, utasítást a környékbeli üzemekbe, majorokba, falvakba. Üzemi gyűlések, határozatol dünk. Ma rajtuk rajtunk, nem eng* dalmak földjein al a vetőgép, nem e a kollektív szerzc részért vagyunk urak marháit gon< Munkanélküliek, tés a járási hivai 10 órakor. Nem újabb tízezrekkel munkanélküliek n; liós seregét. Másnapra a ter már olyan, mint reg -parancsnokság hét órakor érkezn lentések. Az üzemi gúlag elfogadva. 1 megmutatjuk mi mondja Kicsi, az zsuj... A városba vez csendőrség lezári igazoltatnak. А к a városon kívül v: tésre igyekvő mu mellékutakon, kert mindenki bejut i egész tér hemzseg kiéhezett embertő sok spiclitől. Olyai mint a felzaklató Igaz, a vidéki emb jön a városba v nélkül, de most v tűnőén sok a g bunkósbot. Az üzletesek kilétükből, sehogys gazdag abb jának ez ség. Egyik, másik is lehúzta. Mert tudni? Még jól er őszére. Hej, pec megijedtek, pedig dinamit-patron ro — meg aztán az £ Tíz óra előtt 1 indul el a munkás: kommunista szená a küldöttség. Mez alatt a papírra v sek. Azonnal vonják bocsátásokat! Egy fillért sem Szüntessék be i rehajtásokat! Moratóriumot, A munkanélküli gyors-segélyt: é lót! Megadóztatni a A téren egyre koznak hozzájuk, első jelszó: „Mun A válasz egyöntet 12