A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-21 / 29. szám

Károly Ágost választófeje­delem, Goethe mecénásának lovasszobra a város főterén Kijut az elismerő csodálatból halhatatlan társának, Schillernek is. A Schiller-házban eleven hűség­gel tárul a látogató elé a rövid­életű, gyorsan és kiválóan alkotó géniusz, csak testében beteg nagy­ság sok-sok kiállított műve. Min­dig sietett, mintha csak érezte vol­na közeli halálát, de alkotásai túl­élik az időt. A német kultúra e két hatalmas fáklyavivője az egész emberiség­nek szánta a világosságot. Alkotá­suk humanizmussal, , mélységes emberséggel van telítve. Szel­lemi téren a legjobbat adták a vi­lágnak: a német kultúra legszebb hagyományainak szellemét. Egymás mellett alusszák örök álmukat a weimari temető sírbolt­jában, ahoáá kegyeletes hódolat­tal járul e város minden látogató­ja. . Véletlenül egyidöben jártunk Weimarban a Berlinbe tartó cseh­szlovák kormányküldöttséggel és a sírboltban tett látogatásunk során ott hirdette a csehszlovák nép ke­qyeletét kormányunk virágkoszorú­ja. Valóságos virágerdő a sírbolt minden időben. A küldöttségek, tu­ristacsoportok és a város lakói büszkén helyezik ide az emléke­zés koszorúját, mert ezáltal is ki­állanak minden nemes és fennkölt ideál mellé. A NDK kormánya kinyitotta a széles néptömegek előtt a történel­mi nevezetességű helyek, épületek, múzeumok kapuit. Weimarban is. Milliókat költöttek a Nemzeti Mú­zeum javítására. A múzeum büszkeséggel tölt el minden becsületes németet, mert vallja, hogy ez a nép szellemi té­ren tudott nagyot alkotni és át­adta a világnak mindazt, ami ne­mes, haladó szellemű és mélysége­sen emberi volt a német történe­lemben. Kísérőnk valósággal együtt él a két szellemóriás művészi .-üjte­ményeivel. A szivéhez nőttek. Ma­gáénak tartja á bútor minden da­rabját, a szobrokat, a képeket, sőt még a szobák festését is. Boldog, hogy a két nagyságról beszélhet, akiknek nevét és alkotását ismeri az egész művelt viláS­Itt élt Wieland és Herder, a klasszikus humanizmus író képvi­selői. Mintha még most is búgna a gótikus templom csarnokában az orgona hangja, amelynél J. S. Baoh játszotta örökszép dallamait, magasztos akkordjait, fenséges fugáit. Ugyanitt láttuk a nagy né­met festő kiváló oltárképét, ame­lyet fia fejezett be, A keresztre­feszitett Krisztus jobbján Luther-Cranach és Keresztelő János álla­nak és az Oldalából ömlő vér Cranach fejére hull. Liszt halhatatlan emléke is el­választhatatlan tartozéka e város­nak és hajdani jelenléte nagy ha­tással volt Wagnerre halhatatlan operái zenéjének alkotásánál. Puskin emlékét ugyancsak szo­bor hirdeti. Élénk levelezést foly­tatott Goethevei és Goethe elis­merése jeléül tollával agindékozta meq a nagy orosz költőt. A város főterén Carl August fő­herceg lovasszobra áll. ö volí Goet­he legfőbb pártfogója, és vele szembeni bőkezűségének nem egy­szer adta tanújelét. Nagy érdeme, hogy Goethét az anyagi gondoktól teljesen mentesítette és így alko­tásnak szentelhette megelégedett életét. A tér másik oldalán Shakespeare szobra látható, aki eszményképe volt a két német szellemóriásnak. A weimari temetőben, nem mesz­sze a Goethe-Schiller mauzóleumtól találjuk Charlotte v. Stein sírem­lékét. Ez az asszony döntő szere­pet játszott "Goethe életében. A nagy költővel való ismeretsége minteqy tíz évig tartott. Ezen tíz év emlékét Goethe hozzá írott minteqv 1700 levele és számtalan szebbnél-szebb verse hirdeti. A látottak és hallottak gomoly­gó forgatagként járják be az em­ber egész valóját. Fényes fejezetet láttam egy nagy nép történelmi emlékéből. Ez volt a dicsőséges múlt és nemes Hagyományai. A város kapuitői nem messzire pedig a közelmúlt dicstelen emlé­ke várt. Az emberség, a költészet váro­sának tőszomszédságában találkoz­tam az embertelenséggel. Buchenwald felé vettük utun­kat Utunk hűséges, elmarad!latatlan kísérőjévé szegődött a mb már parlagon heverő, rozsdalepte vas­útvonal. Nem is olyan régen ezen a két úton özönlött a szerencsétlenek so­kasága Kálváriájuk szörnyű Golgo­tája, Buchenwald felé. $oetne nyomában Mikor NDK-beli utazásunk so­rán Weimar felé közeledtünk, ad­dig soha nem érzett várakozással tekintettem a hires várossal való találkozás elé. Tpdtam, hogy mi­lyen nagy reményekkel töltötte el a német népet az első világháború befejezése után a weimari színház­ban kihirdetett „weimari alkot­mány", de azt is tudtam, hogy a weimari köztársaság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A „szocialista", „demokratikus" és „köztársasági" jelszavak megma­radtak jelszavaknak és Ebért, Scheidemann, Papén, majd Hin­denburg merő­ben ellenkező irányt szabtak a politikai ese­mények folyásá­nak. Noha mind­ezt tudtam, többre voltam kíváncsi. Szemé­lyes fjetlálkozást vártam, tamely új élményekkel tesz gazdagabbá és kialakítja bennem Weimar önmagam által megrajzolt ké­pét. A város mint­egy 700 éves múltra tekint­het vissza, de lécezése során nem tett szert soha WaJjyobb jelentős égrev mint Goethe és Schillei itteni tartózkodása alatt. Goethe hosszú életének ötven alkotó esztendejét itt töltötte. Itt született meg lelkében és maradt az utókorra az emberi szellem egyik legna­gyobb alkotása, a Faust. A tiszta humanizmus, amely alkotásának minden sorából fénylő sugárként árad, mint,ha dicsfénnyel von­ná körül Wei­mar utcáit, te­reit, .házait és szobrait, mindazt, ami elválaszt­hatatlanul egy Goethe emlékével. Az idegen el nem mulaszthatja, hogy megnézze a Goethe-házat, ahol a halhatatlan géniusz élt, al­kotott és örök álomra húnyta szépségittas szemét. A házban minden Goethe jő ízlésére vall. A római szoba antik szobraival Goethe olaszországi útjának emlé­ke. Meglepő a dolgozószoba ne­mes egyszerűsége és a hálószoba puritán mivolta. Minden bútorda­rab, emléktárgv. kép a nagy szel­lemről tanúskodik és a jómódban élő titán rendszeretetét, alapossá­gát dicséri. Goethe múzsájának sírem­léke A weimari Liszt-ház em­léktáblája

Next

/
Thumbnails
Contents