A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

Martina (Mária Prechovská) és Adele (Iva Kristmová) Bernarda anyja (Olya B. Országhová) és Bernardo (Beta Ponicanová) мЖ özvetlenül elfogatása és kivégzése előtt fejezte be Fe-B^Lj dericc Garcia Lorca utolső nagy drámáját, a Bernarda % Alba házát. Ez év Síepternberében láthattuk a budapesti Ne'iizeti Színház vendégszereplése alkalmából századunk legnagyobb spanyol költőjének e drámaremekét, és lapunkban beszámoltunk akkor, milyen lenyűgöző hatást gyakorolt a magyar vendégművészek tolmácsolásában Lorca shakespearei erőtől duzzadó színpadi világa. A vendégjáték még friss élményével eltelve nagy érdeklődéssel vártuk, vajcn a Hviezdoslav Színház művészegyüttese elbirja-e az összehasonlítást a budapestiekkel. Nos, már itt elöljáróban elmondhatom, hogy művészeink jól vizsgáztak. Ivan LIchard munkájának legnagyobb érdeme, hogy éles, jellembeli árnyaltsággal megkülönbözteti az egyes szereplőket, a drámai helyzeteket jól élezi ki, és különösebb stilizáltság, formalizmus nélkül hatásos,' dekoratív képeket komponál. Rendezésének sok apró, finom részletrajza nem bontja meg az egységet. Felvillantja a balladai hangulatú, tragédiába fúló dráma mélyebb, rejtett értelmét: semmiféle zsarnoksággal nem lehet sem megbékülni, sem megalkudni. Bernarda háza gonosz, mint a spanyol tömlöcök; a forró napfényben is penészt, ragályt lehel, előítéleteivel s az életet fojtogató törvényeivel pusztulásra érett, mint a zsarnokság maga. Öt lány, egy eszelős vénasszony és két igába fogott cseléd vergődik benne tehetetlenül, halálos boldogtalanul. Csak Adéla, a legfiatalabb lány mer szembeszállni anyja zsarnokságával,' de villanásnyi boldogsága után, éppen neki kell tragikusan elpusztulnia, halálával szinte példázva, hogy egy ember számára nincs menekvés, az egész börtönt le kel! rombolni, hogy megszűnjön a zsarnokság. Az együttes játékában csak azt kifogásolhatjuk, hogy e fojtó levegőjű bortönben, — amit Mikulás Kravjansky színpadképe igen szerencsésen és hatásosan érzékeltet — nem érezzük még. eléggé egy túlhevített kazán robbanás előtt álló feszültségét. E vergődő, láthatatlan bilincsekbe vert szerencsétlen nők egyetlen gondolata a férfi, testi valóságban a színpadon soha meg nem jelenő hím. Nincs jelen, és mégis ott kellene lennie a szerelem vágyának lebírhatatlan forró áramában. Ezt kaptuk minden sikamlősság nélkül a budapesti Nemzeti Színház előadásában, és ezt még gyakran nélkülöztük a Hviezdoslav Színház művészegyüttesének játéká'ban. Külön-külön felbuzog, felörvénylik ez az áram, de egészben még nem árad azzal a sodró erővel, amely a nagy-nagy élményt megadná. Beta Poniéanová félelmetesen lenyűgöző Bernardája színpadi remeklés. Szoborba merevedő mániákus némber, hangban, gesztusban kiváló és tökéletes volna, ha az uralkodói méltóságot is érzékeltetni tudná. Olga B. Országhová örült vénasszonya ugyancsak nagy alakítás. Az öt lányból kimelekedik Mária Prechovská testileg és lelkileg beteg Martiniája és Éva Krfstinová sok színnel, drámai erővel megjátszott Adelája. A vénlányt alakító Ofga Sykorová megjelenésében és gesztusaiban kitünó, de beszéde olykor mesterkélt, nem elég természetes. Mária Banciková és Elena Lateőková az írótól mostohábban megirt szerepükben halványak. Két rövid jelenetében feltűnik Hana Melicková méltósága. A Ponciát alakító Olga Adamciková szívbéli jóságával talán meg lennénk elégedve, ha nem a puha szláv cselédet, hanem a kemény spanyol szolgálót éreztetné a megalázottakból áradó humánummal. Lorcát játszani igen nehéz feladat, és különösen nehéz művészi hitellel színpadra vinni ezt az asszonytragédiát, amelynek nincsen egyetlen férfi szereplője sem. A Hviezdoslav Színházat csak dicséret illeti, hogy derekasan és művészi igénnyel birkózott meg e nehéz feladattal. telenet a tragédia első felvonásából F. G. Lorca • drámája a Hviezdoslav Színházban "odhorsky felvételei E. V.