A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

a haladás világvonalába hazáját, Magyarországot! Ds nem doktrinér, nem tézisköltő. Színes, gazdag, spkoldalú egyéniség. Az élethez ezernyi élö vonatkozás fűzi. Nagyon tud szeretni, nagyon gyűlölni. Gyönyörű versei bizonyítják szüleihez, barátaihoz, gyermekekhez vonzódását. (Pl. A jó öreg- korcsmáros; Arany Jánoshoz; Arany Lacinak stb.). Másrészt talán senki sem tudott oly pokolian gyűlölni, mint 6. Szörnyű, térdig vérbengázoló versei vannak, melyek elemi erővel meggyorsították annak idején az eseményeket (pl. 1848 márc. 11; Akasszátok fel a királyokat). — Gyűlölt mindent és mindenkit, ami és aki a szabadságot megrövidíti, késlelteti, veszélyezteti. Gyűlöli a külsőséget, a gyávaságot, meghunyászkodást és vad eszetamási gyűlölettel a főellenséget, a németet. (Persze nem Heine és Herwegh népét!) Ha szükségét látja, durva, mint egy lópokróc. Sokszor igazságtalan hirtelen gerjedésében. Vörösmarty ellen, kit különben gyermekként szeretett és csodált — irta a „nem én téptem le homlokodról" gyilkos sorait. De senki sem volt gyöngédebb, finomabb, mint ö, ha a szabadságmozgalom gondjai gyötörték. Százakra menő gyönyörűséges versei közül csak a „Reszket a bokor"-ra emlékeztetek ... Ц ok vita folyt és folyik az alkotó mód^ szer kérdéséről. Annyi biztos, hogy ez nem közömbös és nem lehet csupán egyéni ízlés kérdése. Ha a művészet küldetése tényleg az, aminek föntebb rajzoltam, úgy döntő jelentőségű a valósághoz való viszony, annak hű tükrözése. Légüres térben nincs művészet. A fantázia szülőhelye a szem — mondotta Goethe. Ez egyértelmű a realizmussal. A viszony a valósághoz persze nem lehet egyszerű, egyoldalú s a „tükrözés" kifejezés se vezessen a félreértéshez, hogy akkor helyes a mű, ha másolja, gépszerűen elismétli a valóságot. Az összefüggések bonyolultabbak. Az alkotás folyamata a lényegére-leszürt valóságot újraalkotva, újraépítve vetíti a művészet síkjára. Művészet, mely eltávolodik a valóság erőforrásaitól, elveszti jelentőségét és puszta játékká, üres cifrasággá válik. Ebből következik az ún. tiszta művészet, a lárpurlár talajtalansága. Másrészt persze hibás a szolgai másolás, mindazon irányok, melyek elhanyagolva a gazdag vonatkozásokat, mesterségesen leegyszerűsítik, elszegényítik a művészetet. Végső fokon a tényleges történelmi helyzet határozza meg, melyik irány, melyik módszer a legkorszerűbb, legmegfelelőbb. Am nagy társadalmi válságok idején, midőn a valóság könyörtelen feltárása és megváltoztatása van napirenden, tehát a megalkuvás nélküli igazságkeresés és cselekvés — ilyenkor nem lehet helyes más alkotómódszer, mint a realizmus! Hatalmas fegyver a haladás, a forradalom kezében! Ezért nem véletlen, hogy a legnagyobb alkotók mind, kivétel nélkül realisták voltak! Ne foci ion senki könnyelműen a húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz ... Pasztában bujdosunk, mint hajdan ?: ~iéoel Mózes bujdosott s követte, melyet Isten külde 'ezérül, a lángoszlopot. Üiabb időkben Isten ilyen lángoszlopoknak rendelé a költőket, hogy ők vezessék a népet Kánaán felé. „Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én aestheticám." „Születésemkor a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette "pólvának s én elviszem magammal a koporsóba szemfedönek." — „Az egyszerűség az első és mindenekfölötti szabály . . . akiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs." — „A magyar köznép előtt az én verseim voltak a szabadság erső ieckéje." — „A népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában isuralkodjék s ez a század feladata." — „Az az igaz költö, ki a nép ajkára hullatja keblének mennyei mannáját." Г edöntötte a válaszfalat élet és irodalom, politika s művészet között. Főműveinek stílusa egy sajátos, népi, demokratikus realizmus. Az ő népiességének, mely nem téveszthető össze az epigonok talmi-népiességével, mély politikai értelme van. A nép a haladás hordozója, minden érték termelője, a nagy szabadsághagyományok letéteményese. Az igazi népiesség visszatér a társadalom élő forrásaihoz. — Petőfi irodalmi nyelvvé avatja a nép nyelvét. Ö nem jött üres térbe, és csodálatosan gazdag költészetet talált. De az még telistele voft idegenséggel, mesterkéltséggel. A költészetben még sok volt a festett kulissza. Berzsenyi az antik mitológia köntösét hordta és ódon versformákat használt. Csokonai a XVIII. század rokokó cirádáit nem tudta nélkülözni, és Vörösmárty, ki varázsosan gazdagította a magyar poézist, mégis igen távol állt a közvetlenségtől, egyszerűségtől. Lényegében úri, nemesi volt az egész addigi irodalom, telítve a hübérség formai-eszmei világával. Petőfi müvében összefoglalta az addigifejlődést és új utakon ugrásszerűen vitte tovább. A népi formák és taralmak diadalmas bevonásával forradalmian kiszélesítette. Kivitte a poros kulisszák közül, a pásztorjátékok rokokójából, a történelmi köntösökből. a kastélyokból és szalonokból — a fonóba, a mezőre, a kaszárnyákba. A szabadságharc tribünjeire! Ő az első igazi népköltő, a szó legnemesebb értelmében. Nála megtaláljuk tisztán a kölcsönhatást élet és irodalom között. Szinte szemünk előtt játszódik le a folyamat, ahogy egy költő a nép legmélyebb vágyait, reményeit, küzdelmeinek hullámverését, dalait, meséit, legendáit s egy jobb jövö vágyálmát tükrözi, olyan művészi tökéllyel, hogy mindez polgárjogot nyer a magas irodalomban. S oly közvetlenül és természetesen, hogy a nép magáénak fogadja el. így tér vissza a valósághoz a költészet, ebben rejlik mágikus ereje, mely ezt a valóságot haladó irányban -^változtatni képes. f zlés kérdése, hogy Petőfi mely ver-L seit szeretjük legjobban. En — Illyés Gyulával — a forradalmiak mellett leginkább tájképverseit csodálom. (A puszta télen, A tisza, Kiskunság, Az alföld stb.) A kompozíció egységében, plaszticitásban, a részletek gazdagságában a barbizoni iskola mesterműveire emlékeztetnek. Eszmei tartalomban valemennyit felülmúlják! — Messze vezetne kitérnem Petőfi minden jelentős újítására. Vannak pl. szabadversei, melyek dinamizmusa már egészen mai irányokba mutat. Verstechnikája bámulatos. Szerb Antal, ki egyébként oly kevéssé értette a forradalmár Petőfit (szabadságvailása a miszticizmus korszerű formája — ezt állítja Szerb, és Lamennais abbéhoz hasonlítja. Mily badarság!\ mint Ignotus a forra^ dalmár Adyt — Fetöfi megdöbbentő művészetéről beszél. A látszólag teljesen hétköznapi, prózai élmény is nagy költészetté válik az ő kezében, sokszor egyetlenegy szóval, képpel, sorral ... Vakság lenne persze és fetisimádás, ha a nagy értékek mellett meg nem látnánk a Petőfi sajátos stílusában rejlő hibaforrásokat is. Sokszor pongyola, hanyag, sokszor túllépi a művészet határait és versei újságcikké, hordószónoklattá, nyers rögtönzéssé sekélyesednek. Azonban: nagy fába vágta a fejszéiét, tehát sok forgács röpült! Ezt kiáltjuk az irodalom csőszeinek s pedánsainak, akik minden kákán csomót keresnek s bolhákra vadásznak a történelem hálóíngjepen. Mértékadó a régi elv: minden' életmüvet csúcsteljesítményeiből kell megítélni! S végső fokon nem is az egyes alkotás a döntő, hanem az éietben s műben kinyilatkoztatott egység! — Egy nagy ind filozófus mondotta: „Egy magasabb értelemben csark az egység reális." Petőfinél megleljük ezen egységet: a haladó törekvések szintézisét egy hatalmas műben s példaadó életben: így és ezért lett jelképe egy megújhodásáért küzdő kor öszszes harcainak, reményeinek. Jelentősége egybeesik a magyar szabadságharc jelentőségével. S mivel ez egy időszakaszon európai, sőt világtörténelmi — Petőfi alakja is messze túlnőtt a nemzeti kereteken. Ö tisztában volt a szabadságharc és önmaga szerepével. Prófétikus erővel látta a magyar harc helyét kora történelmében, s tudta, ha amaz elbukik, úgy nemcsak a magyar ügy omlott össze, hanem talán az egész világ elnyomott népeinek küzdelme is hoszszú időre kudarcot vallott. S tudta azt is — ő egyedül kartársai közül — hogy a magyar harcnak buknia kell, ha meg nem valósítja a haladó erők belső és külső egységfrontját. Csak egy ilyen front, egy ilyen legszélesebb összefogás tudott volna a túlerő ellen győzni s a győzelmet biztosítani. Ellentétben sok kartársával, akik a többi szabadságmozgalommal való szolidaritás életbevágó fontosságát nem értékelték — ő tisztán látta és hirdette, hogy ezen és ilyen stratégiai kérdéseken áll vagy bukik a forradalom! Petőfi megértette a konvent határozatát: „A francia nemzet testvéri segítséget nyújt minden olyan népnek, mely szabadsága viszszaszerzésére törekszik." Megértette jobban, mint azon politikusok, akik nem tiltakoztak magyar csapatok küldése ellen az olasz felkelés leverésére, vagy mint Nagy Sándor tábornok, kinek csapatai Bécsújhelynél táborozva nyugodtan nézték Bécs forradalmának vérbefojftását. "Oetöfi látta a hasadást nemcsak az 4 egymással szemben álló nemzetek közt, hanem minden nemzetben magában. Az osztályok harcának jelentőségét, a „két nemzetet egy nemzetben", amit azon korban oly kevesen, ö látta a társadalmak mélységeiben. Ezért szorosan kapesolta a nemzeti függetlenség programjához a gyökeres szociális változás követelését. „Haza csak ott van, ahol jog is van, s a népnek nincs joga." S mikor ezt a nagy szót kimondja: világszabadság — ez nem frázis, költői túlzás, aminek törpenemzedékek „ideológusai" csúfolták, hanem reális program, melynek" lehetőségét látta. Az aranykor azonban nem jön magától. „Ha majd minden rabszolganép. láncát lerázva síkra lép" — ez az előfeltétel! Nagy szabadságharcos költök sorsa rendszerint ez volt: életükben egy érdekeiben veszélyeztetett osztály üldözi, kiéhezteti, elhallgatatni igyekszik őket. Haláluk után a taktika ravaszul megváltozik. Ilyenkor a bevált módszer: élét megcsorbítva, hegyét letörve átvenni ezt a fegyvert. Semlegesítve kisajátítani, úgy megváltoztatni, hogy a szülőanyja se ismerje meg, hogy ne árthasson soha többé. Sőt talán még a sötét, szennyes úri érdekek szekerét segítse tolni. — Szegény Ady Endre! Ugyanazok, akik kígyót-békát kiáltottak rá, piszkolták-rágalmazták — halála után kék dicsfénnyel vették körül; s majdnem hogy bicsakos leventék és turánista fajvédők háziírójává erőszakolták. József Attilával is jól elbántak! Tudjuk, hogy pl. utolsó könyvéből csak 120 példány fogyott. Elhűlt volna, látván, kik, mifajta alakzatok fuanak nyüzsögni friss sírja körül. krokoddkönnyes halotti beszédekkel! Összes verseit oly hamar adták ki halála után. hogy épnencsak 30 vers maradt ki a kötetből — persze a forradalmiak! 21