A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

atbatán telen csörömpölés odakünn a pitvarban. Megy a gazdaasszony s nézi, mi az, hát nagy mérgesen mondja, hogy Lucát dobtak. Erre aztán magam is kíváncsi vagyok, hogy mi a csuda lehet, hát fel is világosítanak jö szívvel. Igaz, hogy a fosztók mindnyájan egyszerre beszélnek, így aztán csak harmadszorra értem meg a dolgot. így meséli az egyik menyecske: — Hát az úgy van, hogy András naptól Lucáig tart nálunk a cseréphajigálás. A legények minden este megtöltenek egy-egy köcspgöt, befőttesüveget cukorkával, almával, dióval s azt bedobják a szeretőjükhöz. Akit csúffá akarnak tenni, annak vasdararabokat, apró krumplit, hamut raknak a köcsögbe. — Aztán honnan veszik azt a sok köcsögöt? — Ahol kinn szárad, hát leszedik a karóról. Van olyan legény is, aki tizet-tizenötöt visz haza egyszerre. Meglehetős mär az újbör — mondja. Ráski Szabó András Nem akármilyen dohány terem a faluban — Virginia Tollfosztással is jól telik az idő csak a-legények hiányoznak, — panaszolják a-lányok Sugár György

felvételei — Ha már az András napnál tartunk, a derelyéfőzés szokása megvan-e még? — Dé meg ám. — Aztán hogy megy az maguknál? — Hát úgy, hogy kimegy a jány este, oszt háfom András kútról vizet visz haza a szájában. De Vigyáznia kell, hogy meg ne lássák, meg ne szólítsák, mert akkor nem érvényes, kezdheti elölről. Van, aki hajnalig is eljárogat így, ha nincs szerencséje. Otthon szótlanul meggyúrja a tésztát, aztán összeverődnek vagy tízen, mindegyik lány kiszaggat tíz-tizenkét derelyét, beléjük teszi egy-egy legény nevét. Aztán mindegyik kivesz a fórró, fövő vízből három darabot, megnézik, betapasztják és újra dedobják a vízbe. Aztán már mindegyikük külön-külön kap ki egyet a háromból, s akinek a nevét találja a cédulán, az lesz a jövendőbelije. — De van ám még András napi szokás több is, — veszi most át a szót Marika, a gazda tizenhét éves lánya, akinek a tollat fosztják. — Azt is meg lehet tudni, milyen lesz a lány jövendőbelije. Ki kell menni András este sötétben, behunyt szemmel az udvarra, és ki kell keresni a kilencedik sövénykarőt, hogy alacsony-e, magos-e. Ha pótolt (toldott) a karó, özvegyember lesz a vőlegény. Erre.már a többiek is nekibátorodnak, s mindenki mönd valami szokást, szalmacsutak-hajigálást, tányéremelést, disznókarugdalást (így tisztelik errefelé a disznóólat), aminek mind az a célja, hogy a lány megtudja, mikor megy férjhez, s milyen lesz a jövendőbelije. Hej, abarai lányok, be nagyon igyekeztek főkötő alá kerülni! Szóba kerül az is, hogy mivel töltik még a téli estéket tollfosztáson, kosárfonáson, hímzésen, szövésen kívül. Erről a Csemadok jól működő helyi csoportja gondoskodik. Van szép, tágas kultúrháza Abarának, nemrég épült. Csak természetes, hogy színdarabokat is játszanak benne, amikkel a szomszéd falvakat is meglátogatják. Játszották már a Különös házasságot, A bort, a Nyári délutánt meg a Férjhez megy a bíró lánya című darabot, amit Kiss Lajos rendezett. Igazi ezermester ez a huszonnyolc éves fiatalember. Nincs csak négy elemije, ami hiányzik a tudásából, lelkesedéssel pótolja. Lót-fut, szervuz, oktat, összetartja a fiatalságot. Most éppen A cigányt készíti elő, mutatja is a műsorfüzetet. De közben már jócskán eljárt az idő, szedelőzködnek a fosztók, mi is mennénk, de most meg a gazda húzza elő a jóféle idei borocskával telt fiaskót, saját termés, hátnem lehet visszautasítani. Másnap már kora reggel nagy tülkölésre ébredünk. Tehénbőgés, csikónyerités, dísznóröfögés veri fel a falut. A gazda is noszogat, hogy kukkantsunk csak ki, ezt már érdemes megnézni, ilyesmit nem akárhol lát az ember manapság. Hát igaza is van. Ügy hajtják ki itt még ma is a jószágot a legelőre, akárcsak száz esztendővel ezelőtt, talán csak az a különbség, hogy a csikós egynéhány éve már nem jár lóháton. — Mennyi jószág jár ki a legelőre? — kérdezzük meg Kiss Lajost, házigazdánkat. — A lovak kinn vannak egész nyáron. Van odakünn vagy száztíz darab, s csak akkor hajtják haza őket, ha a hó leesik. Marhánk van ezer darab, ezek is kinn vannak, csak a tehenek járnak haza. A konda is számlál vagy háromszáznyolcan darabot. — No hisz akkor nem szegény a falu. — Gazdag község ez. Megterem itt minden, készítünk mi mindent, talán a sőn meg a cukron kívül. Igaz, a háború alatt még cukrot is főztünk, meg ruhát is varrtunk vászonból magunknak. — Hogy állnak a szövetkezettel? — Most alakult újjá, az idén augusztusban. Tudja, a réginek voltak hibái, azért bomlott fel. De most majd másként lesz. Éppen most olvastuk a párt levelét, azt hisszük, nagy segítségünkre lesz a munkánkban. Ebben a mostani szövetkezetben benne van az egész falu, hát jól kell, hogy menjen. Talán végre leszokunk arról a nagy földéhségről, ami itt eddig volt. Az apám is meg magam is mesteremberek vagyunk, kádárok. Igaz, nem tanultuk, csak ügy öröklődött a családban, de azért megnézheti a kezünk alól kikerült hordókat. Jönnek is érte a nagymihályi, a terebesi, a nagykaposi, de még a bodrogközi járásból is. De hát nem erről akartam beszélni. Csak azt akartam mondani, hogy megélhettünk volna az iparból, de azért nem tudtuk otthagyni a rögöt. Pedig apám nyolc hektárral kezdte, aszt egész életébe nem tudott többet, mint két hektárt; keresni hozzá. Hát most majd másként lesz... Közösen csak többre visszük. Itt. ez a legényke, ni — mutat ötéves (iára — ennek már más sora lesz. TARJÄNI ANDOR 13