A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-15 / 50. szám

SAS ANDOR: Цу belvárosi szobor félszázados jubileumára R' tómer Flóris (1815—1889) mellszobra 1907 augusztusában, ötven év előtt került talapzatára a pozsonyi belváros szívében. A régi városház és a Ferenciek temploma közötti kis parknak a Ferenciek temploma telé eső sarkában látható szélesvállú, egész mivoltában életerőt sugárzó testalkatának és rokonszenves arckifejezésének ábrázolása ércben megörökítve. Stróbl Alajos munkája papi személyt ábrázol reverendában; nyakán, láncon függő kereszt. Amivel azonban Römer Flóris megörökítette nevét, az nem a papi pályán való működése volt, hanem a régiségtannak úttörő müvelése, továbbá valóban haladószellemű tanári tevékenysége és végül még valami, ami magaslati pontot jelent életrajzában s külön díszt kölcsönöz a kutató tudósnak és a kiváló pedagógusnak egyaránt: az a férfias elszántság, amellyel szerzetes létére 1848-ban a demokratikus és nemzeti vívmányok megvédésére sor alá állt és harcolt az 1849 nyarán bekövetkezett katasztrófáig. 1850-ben Pozsonyban a győzedelmeskedő abszolutizmus katonai bírósága nyolcévi várfogságot mért rá, s ebből nígy esztendőt ki is töltött. Kezdjük talán ennek a nem mindennapi életnek áttekintését a forradalmi hadseregben való katonáskodás és az ellenforradalom alatti megpróbáltatás legmagasabb pontjaival. 1854. április 21-én, tehát ötvenhárom évvel azelőtt, hogy 1907-bem Rómer pozsonyi szobrát felállították, a jozefstadti várparanosnok igazolást állít ki Franz Rómer (Rómay) a pozsonyi születésű szerzetes pap részére, aki fegyveres zendülésben való részvéte! miatt nyolc esztendei várfogságra lett ítélve, s büntetésének hátralevő "észét elengedték neki. Az igazolvány útlevélül is szolgált, Prágán és Olmützön keresztül Rómer szülővárosába, s útipénzül 6 forint viatikumot kapott. Az igazolvány azért szól Rómer Ferenc névre, tmert a Flóris nevet utólag mint szerzetes vette fel s a zárójelben álló Rómay néven sorozták be és szerepelt mint a honvédhadsereg utászfőhadnagya. Hogy amnesztiát kapott, abban része volt egy kivételesen befolyásos tanítványának, akinek hivatalos fölszólításra 1847—48-ban magánórákat adott természetrajzból és geológiából. Ez a tanítvány József Nádor kisebbik fia volt, aki rendkívül megkedvelte Rámernek kétségkívül igen tanulságos és érdekes óráit, s ezért egész életén át hálát érzett oktatója iránt. Mivel a visszanyert szabadság csak a bebörtönözöttség megszűnését jelentette, e'lenben konfinálással — Rómer erre ezt a sajátságos neologizmust használja „belzés" —, tehát a lakóhely elhagyásának tilalmával volt egybekötve, továbbá mivel az egyház külön vezeklést és kiengesztelődést követelt a Benedek-rend tagjától s végül mivel szükség volt tanári rehabilitálásra vagyis engedélyre, hogy mint pedagógus űjra működhessék, Rómernek kiszabadulása után rengeteg kérvényt kellett nemcsak megírnia, hanem várni azoik elintézésére, míg megfutják útjukat a helybeli rendőrhatóságtól Kempen tábornokig, a legfelsőbb politikai rendőrhatóság fejéig meg a bécsi közoktatásügyi minisztériumig s onnan le az alsóbbfokú tanügyi hatóságig. T?ómer kiszabadulása idején a pozsonyi reáliskolában, melyet a város 1850-ben alapított, hitoktatói állás üril'it meg. A pozsonyi királyi akfAítnia filozófiai karának egykori professzora ezt a felette szerény alkalmazást szerette volna elnyerni. Azonban hiába mozgatott meg minden követ, az említett tanítvány hasztalanul fordult Rómer érdekében az akkori hercegprímáshoz, Szcitovszkyhoz, nem sikerült az állást megkapnia. A városi magisztrátus végül ír a pozsonyi dologházban alkalmazta 1855 novemberétől lelkészi funkció végzésére vasár- és ünnepnaponként, évi 36 forint stipendiummal és egy öl fa engedélyezésével. Rómer, hogy megélhetését biztosítsa. végül elment nevelőnek, de ehhez is ki kellett eszközölnie a Benedek-rend főapátjának hozzájárulását. Érthető elkeseredésében levelet ír főhercegi volt tanítványának, s a Bach-korszak kellő közepén — ilyesmi nagyon érthető — arra kéri, támogassa őt abban a szándékában, tegye neki tehetővé, hogy kivándorol ha .son. Ez a levél önvallomásszerű részleteket tartalmaz Rómernek akkori magatartásáról a közviszonyok nyomása alatt, az állam és az egyház irányában. A császár kegyelme következtében — írja — kiszabadultam a többéves fogságból, s most szülővárosomban élek, annak területére korlátozott tartózkodási engedéllyel, jövőmet illetőleg a legkegyetlenebb bizonytalanságnak kitéve. Erre következik egy nyilatkozata, melyből megtudjuk, hogy mi volt forradalmi katonáskodásának egyik indítóoka. „Hogy kiszabaduljak egy olyan hivatás, a papi psnd kötelékéből, amely rendben többé boldog nem lehettem, tettem meg azt a lépést, amely miatt olyan súlyos büntetést mértek rám; én most itt állok a türelmesen és férfiasan kiállt büntetés után egy sokkal szigorúbb, engesztelhetetlen bírónak, az egyháznak kapuja előtt: az állam ás annak feje, a császár, a kiengesztelő bűnhődést befejezettnek tartja és jogosnak ítélte az amnesztia megadását: a megsértődött egyház azonban vezeklést fog kívánni, ami elől lelkiismeretem visszaborzad, és annak teljesítése lehetetlen." Ebben a vigasztalan helyzetben egyedül menekvést a kivándorlás nyújthat, s ehhez kéri Rómer tanítványa támogatását. A kivándorlásból nem lett semmi. Rómer rákényszerült, hogv vezekelni' Pannonhalmára és Bakonybélbe vcnulian, s mi csak azt kérdezhetjük, mi volt eredetileg az ok, amely benne elkedvetlenedést támasztott a szerzetesi élethez. Egy pozsonyi cipészmester fiaként született 1815-ben — amint önéletrajzi feljegyzésében olvasható — a Nagykalapos utcában, az apácákkal szemben levő szegletházban. Apja Bécsből áttelepült jómódú iparos, cipészmester volt, s három fiát gondosan neveltette. Rómer Flóris egyik öccse ugyancsak a papi pályát választotta. Plébános volt Magyarkimlén. Ez fiatalon halt meg, kevéssel Rómer Flóris kiszabadulása után. A másik öccse iparos lett, az aranyozó mesterséget választotta. 1848-ban beállt katonának és a forradalmi harcokban elesett. Mindegyik Rómer fiút az apa, aki családjával együtt a német anyanyelvű kispolgársághoz tartozott, magyar és szlovák szóra cserébe adta. Rómer Flóris a szlovák nyelv elsajátítása végett a gimnázium első osztályát Trencsénben járta, a negyediket pedig a magyar nyelv kedvéért Tatán járta. A bencések által vezetett pozsonyi gimnáziumban hat osztályt végzett, s a két legfelsőbb osztályban már olyan jól tudott latinul, hogy egész kis kötetnyi latin verset írt iskolai dolgozatokul a legkülönbözőbb versmértékekben. Érdekes jelenség, hogy a hagyományos humanisztikus tanulmányok ellenére később a természet és a társadalom realisztikus tanulmányozása s a tantárgyak közül a fizika és a természetrajz felé fordult. Rómer le tudta küzdeni a család kispolgári hagyományait és azt a tradicionalizmust, amelyet számára a régimódi nevelés és a papi pálya jelentett. A hatodik gimnázium után próbaévre felveszik a Benedek-rendbe, majd Győrben kezdi hadgatni a régi gimnázium hetedik és nyolcadik osztályának megfelelő filozófiai tanfolyamot. (A harmadik filozófiai évet Bakonybélben végezte.) Azután négy esztendőn át teológiai tanulmányokat folytatott, közben a pesti egyetemen tanítói képesítést nyer, s utóbb még filozófiai doktorátust is tesz. A teológiát a dunántuli Szentmártonban hallgatta, s részt vett az ottani kör"vtár okleveleinek, kéziratainak és ősnyomtatványainak rendezésében. Itt megtanulta az oklevelek olvasását és másolását, s Horváth István, a romantikus álmodozásokba merült történettudós számára okleveleket írt le. Huszonöt éves korában, 1840-ben, miután közben 1838-ban ' pappá szentelték, a győri gimnáziumban először látinit, azután fizikát és természetrajzot tanít. Föltűnést keltett fáradhatatlansága és gondossága, amellyel az ottani elhanyagolt szertárat rendezte. Miután Győrben 1834-tól 1846-ig a legfölsőbb, uqynevezett filozófiai osztályokban a fizika, a természetrajz és a mezőgazdaságtan oktatásában jó eredményeket ért el, 1846-ban áthelyezték a pozsonyi királyi akadémiára, amelynek a kétéves jogi tanfolyamon kívül kétesztendös filozófiai tanfolyama is volt. A pozsonyi akadémia tanárai restellték, hogy ilyen fiatal tanár kerüljön melléjük és kockáztassa az akadémiai tanárok tekintélyét. Pozsonyi működésének mindjárt a kezdetén Rómer fellépése és módszere, amint ő írja, nagy méltánylásban részesült a pozsonyiak részéről. A hallgatóknak tetszett, hogy a ligetben — Rómer füvészkertet létesített a növénytani oktatás szemléltetésére, és a kirándulásokon növendékeivel felkereste a dévényi hegynek azt a részét, ahol csigáknak kövületei találhatók. A szünnapokat rendesén kirándulásoknak szentelte. Természettani előadásait az evangélikus liceum növendékei éppúgy látogatták, mint az akadémia jogi fakultásának hallgatói, továbbá városi tisztviselők és egyéb érdeklődök is. Mindez szokatlan volt Pozsonyban, és a kollégák között irigységet támasztott. Visszaemlékezéseiben Rómer faltárta a rendtaook között hiányzó testvériséget. Az akadémia aligazqatója szintén bencés volt, s noha ö -szólította fel Rómert, hogv engedje meq liceuimbeli növendékeknek előadásai hallgatását, később azt ajánlotta, hogy a vendégeket tessékelje ki előadásairól. Ez barátságtalan lépés volt az evangélikus liceum irányában, mert ott nem volt betöltve a fizikai tanszék. „Tehettem volna ebből zajt, botrányt, elkezdtem előadásomat diktálni és a hallgatóság nagy része el is maradt". Amennyire kispolgári kicsinyesség volt megkísérelni Rómernek mint új utonjáró pedagógusnak elgáncsolását, annyira javára írható az egyébként szűk-12