A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

képe. Szemem önkéntelenül Svejket és társait keresi, ök már nincsenek köztünk, számos kortársuk igen. közben egy Üveg Vörösbort rendeltem és illedelmesen asztalomhoz hivattam a főnököt. (Természetesen nem Palivec stílusban.) Alacsony, mosolygós arcú fiatalember lépett asztalomhoz. Bemutatkozott. Stibliknek hívják. Nemrégiben vette át a vendéglő vezetését, a nagy múltat azonban pontosan ismeri. — Igen — mondta —, ott az asztalnál, ahol a portréja függ, kezdte 1921-ben Ha§ek híres könyvét Írni. Éjjelenként, igen gyákran virradatig dolgozott itt regénye részletein. Hőseit a vendégekről formálta meg. A szerzőt rengeteg ember perelte be becsületsértésért. Csupán Katz feldkuráttal (tábori lelkésszel) egyezett meg HaSek. Eleinte Katz is fenyegetőzött. Később azonban tökrészegre itta magát és per te -szólította Haáeket. Mielőtt pedig az asztal alá esett volna, állítólag így búcsúzott HaSektől: „Tiszta igazat Írtál rólam. Részeg disznó voltam és az is maradok." Haäek, ez a nagyszivű és becsületes ember az együgyűnek álcázott Svejkben önmagát rajzolta meg. Harcos humanista volt, és a szatíra kegyetlen fegyverével harcolt a Habsburg-monarchia embertelen militarizmusa ellen. Számos esetben csukták börtönbe. A világháború második évében Haáek átállott az oroszokhoz. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nehéz napjaiban nem csatlakozott a Gajda—Svec—Stefánik ellenforradalmár, fehér légionistáihoz. Több száz öntudatos cseh és szlovák proletárral megalakították a vörös-cseh katonai alakulatokat. Hazajött. Az új állam, amelyért harcolt, nem lett sem Haäeknek, sem sok más forradalmárnak szeretett hazája. A masaryki köztársaság csupán csak mostoha szülője volt. Nem tudott örülni Svejk világraszóló sikerének sem. Fiatalon és szomorúan halt meg a világ egyik legvidámabb köny'vének szerzője, Jaroslav Haáek. Meghalt és mégis él. Ez az élő halott annyira kellemetlen volt Neurath báró és Heydrich SS-pribékjeinek, hogy A kehelyhez címzett vendéglót bezáratták. ötvenöt nyarán renováltatta és nyittatta ki újból aí prágai nemzeti bizottság ezt a híres kocsmát. A megnyitás napja a derék prágaiaknak felért egy népünnepéllyel. Százak és ezrek vándoroltak Prága minden részéből Hasek kocsmájába, Svejk szülőhelyére. Az újonnan berendezett kocsma első illusztris látogatója, amint ezt a vendégkönyvből megállapítottam, Borisz Polevoj, a nagy szovjet irő volt. Nem tudom, vajon a véletlen, vagypedig az irányított gondviselés rendezte úgy a dolgokat, hogy a megnyitáskor a vendéglő főnöke éppen a Palivec névre hallgatott. II. Palivec! így titulálták a becsületes és galamblelkü kocsmárost, aki súlyos melanchóliába esett, mikor vendégei azt követelték tőle, hogy ugyanúgy gorombáskodjon és trágárkodjon, mint világhíres elődje, I. Palivec egykoron. Nem sokáig bírta szusszal, vagy talán inkább a gorombaságokkal. Állítólag idegileg összeroppant és hosszú ideig szanatóriumban kezelték. Sajnos, nem tudtam megállapítani, mennyi itt a valóság és mennyi a mendemonda. A jelenlegi főnöktől, a mosolygós Stibliktől már senki sem kéri, hogy gorombaságokat mondjon vendégeinek. Inkább udvariasságának örülnek, a gyors kiszolgálásnak és a vendéglő jó konyhájának. Csupán egy-két megátalkodott vendég követeli Ferenc Jóska színes képmásán a légypiszkokat. Ilyenkor aztán a személyzet tintával fröcsköli be őfelsége bamba képét. A vendégek pedig egyre jönnek, öregek és fiatalok. Sokan kíváncsiságból, sokan megszokásból. Közülük számosan titokban abban reménykednek, hogy ecßfszer majd este hat után megjelenik köztük Svejk, a derék katona, és Vodicka, a szapór, ahogyan .ezt a háború alatt Királyhidén megbeszélték, mert a háború már rég elmúlt. BARSI IMRE