A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-01 / 48. szám

vei az élettelen anyagba nem tudott lelket lehelni, az alvilági szellemek segítségével keltette életre az első embert, a Gölemet, amelyet nem az istenek, de az emberi elme alkotott meg. A rabbi a Gólem szájába helyezte a „semet", a héber varázsszót tartalmazó papirost, mire ez életre kelt. Járt-kelt, minden munkát elvégzett. Nemcsak a varáizslatoknál segítkezett gazdájának. Fát vágott, tüzet rakott és vizet hordott. Kíváncsiság, jő és rosszakarat nélkül szolgáit. Nem evett, nem ivott és alvásra sem volt szüksége. Csupán péntek délután, a sábesz előestéjén, mielőtt • az első csillag kigyulladt volna, vette ki Jehuda Löw ben Bezálel a Gólem szájából a semet. Ilyenkor a megmerevedett Gólémet gazdája a sarokba állította. Szombat erte, sábesz után a rabbi újból életre keltette a műembert. Ez pedig a legközelebbi sábesz előestéjéig ismét szakadatlanul dolgozott. A hetek és hónapok múltak. Am egyszer a Gólem fellázadt. A megbékélés ünnepén történt, Jom-Kipórkor. Az öregi rabbi sietségében elfelejtette kivenni az agyagember szájából a semet. Ben Bezálel már a szószékre készült, mikor házának asszony lakói és a szomszédok rémült hada tudtára adták, hogy •ott a Gólem mindent tör, zúz és halállai fenyeget mindenkit, aki a közelébe merészkedne. Jehuda Löw ben Bezálel azonnal hazasietett. Lakóháza előtt az asszonyok rimánkodva kérték az ősz papot: ne tegye életét kockára. A házban összetört bútordarabok, edények és műszerek, hátul a kertben agyontaposott baromfi, gyökerestől kitépett gyümölcsfák... A Gólem vadul hadonászott, arca vörös volt, szemei szikráztak a dühtől. Az agg rabbi bátor szívvel lépett az őrjöngő elé. Merev tekintettel és kinyújtott kezekkel közeledett a megvadult műember felé. Al Gólem elsápadt és megtorpant. Teremtője és gazdája hirtelen mozdulattal kivette a szörnyeteg szájából a semet. A Gólem abban a pillanatban, mint)ha villám sújtotta volna, élettelenül terült el a földön. A ház lakói pedig vállukra dobták a mozdulatlan agyagalakot, felvitték a padlásra és ott & tető alá, egy sötét zugba dobták. A Gólem darabokra törött. A rabbi visszatért a zsinagógába és izgalomból sápadt arccal fejezte be az ünnepi szertartást. Rabbi Jehuda Löw ben Bezálel soha többé már nem próbálta utánozni Jehovát az б teremtői művében. 1690-ben halt meg a bölcs rabbi. A régi zsidó temetőben nyugszik. Mellette Mordechaj Majsel, Abdigor Káró, Spiró Simon és mások, gazdagok és szegények alusszák örök álmukat. Ha késői utódok el-ellátogatnak a középkori zsidó temetőbe, meg-megállnak a régi kövek előtt és tán éppen Jehuda Löw ben Bezá'el emlékköve előtt suttogják halkan a régi áldást: „Zeher zaddik liivroho" (Áldassák áz igazságos pora.) Az ó-új zsinagóga a Parizská utca felöl A uolt prágai zsidó városhaza És bizony a temetőbe sok külföldi, messzi tájakról érkezett látogató jár. November első vasárnapja volt. Az őszi verőfény puha aranyporral szórta be a sírköveket és a hulló falevelekkel kipárnázott ösvényeket. A temető gondnoka éppen egy nyugati turista csoportot kalauzolt. Nagy büszkén mutogatta a szép feketehajú hölgynek és kísérőinek a Löwi nemzetség, a bölcs városbíró Majsel és feleségi, Frommet asszony sírját. Gyorsan és hangosan beszélt, mint egy rekedt hattyú. Mikor megpillantott, először angolul majd franciául és németül zúdította reám be-Szédfergetegét. Mádőn csehül feleltem, csalódottan vágta zsebre belépőjegyem árát, majd hátat fordított. Elnéztem őt, és abban a pülanatban őrültem, hogy ezek a sírkövek nem elajdók... Festőien szép és háborzcngató látvány a héber betűkkel televésett kövek zűrzavara. Nem is csoda, ha a látogató kissé megfeledkezik az időről. Velem is megtörtént ez, és nem minden következmény nélkül. Nem tudom vajon mit Véthettem e derék zsidó Cháromnak, mert bezárt al régi zsidó sírok közé. Hiába ráztam a küincset, hiába dörömböltem a keményfa kapun. A magas kőkerítés mögül emberi hang nem felelt. Tétován, tanácstalanul álltam a bölcs ben Bezálel sírköve előtt. Mitévő legyek. A derék rabbi szelleme valószínűleg megkönyörült rajtam. A volt Klauss zsinagóga felé vitt léptem. És a magas, szöges dróttal ellátott kerítésen átjutnom, játszi dolog lett. A prágai zsidó múzeum bejáratához jutottam. Ott megtudtam, hogy a vén rőthajú Chárón nem személyeskedjen. Kínos tréfáját gyakran megismétli. Csak a történetem nem ismétli meg önmagát. Elporladt a Gólem, pcrrá vált teremtője, Jehuda Löw ben Bezálel, a bölcs rabbi is. Hiába kereste és kutatta nyomét a Gélemne/k írók és tudósok, kalandorok kudarcai után Egon Erwin Kisch, a száguldó riporter. Hiába bújta a régi könyveket, kérdezte az őszhajú bölcseket, hiába mászkált az Óváros porlepte, pókhálós padlásain. A jelen nem adta ki a múltat, a valóság a legendát. Alz új legyőzte a régiit. Eltűnt a gettó, lehullottak az embertől embert elkülönítő válaszfalak. Egy boldog család tagjaként élünk és dolgozunk. Építjük közös hazánkat, és a szebb holnapot, amelyben majd eltűnnek a szégyen láthatatlan válaszfalai, Párizsban, Algériában, Londonban éá Little Rockban is. És ami a legfontosabb, embertársaink gondolkodásmódjában is. BARSI IMRE 21