A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-24 / 47. szám

A negyedik parkosított várudvar Erkély a második várudvaron az árkádok, szgraffitok és szökőkutak az ezüstfátyollal takarózó napsugarak fényében régi századokba lopnak vissza. Gazdag főurak és polgárok városa volt Tele. Magiszterek és diákok, ötvösök és kőfaragók otthona. Falai nem mesélnek harcokról és vitézekről. Itt nenn dúlt ádáz ellen. Gyermeket és aggot nem hányt itt kardélre sem török, sem tatár. A város múltjában feltűnik ugyan egy huszita hejtman és a prédáló svédek martalóc csapata. Ám mindez csupán közjáték. Id ómért ékes latin verseket Írtak e falak között, gobelint szőttek és gitárt pengetve rondókat énekeltek. Gazdag városatyák házait szgraffitokkal díszítették... Szerelmes pillantással simogatom a reneszánsz attikákat, a boltiveket, s megpihenek a főtéri kút Sámconánál. Szívem megtelik az őszi nap feledhetetlen szépségével. Majd bú lopódzik belsőmbe. Véres harcokra gondolok, melyek évszázadokon át dúltak tájainken. Mennyi mindenben lemaradtunk! öh, be szeretném ide küldeni hetvenkedő és táltoskodö ifjú titánjainkat! — Nézzenek körül és lássanak. Mennyit kell még tanulniuk... „Oszlopigazságokat" becsimértó kis barbárokból mikor lesznek ktíltúremberek? Bámulom a főtér panorámáját, majd külön-külön megnézem a házakat. Nem tudom mit dicsérjek, és mit ne dicsérjek. Talán a gótikus, ódon Jakab templomot helyezzem az első helyre, vagy a grófok német utódainak bámulatos reneszánsz várkastélyát. Antal Imester és Balthasar Maio da Vomio olasz építészek tudását emeljem ki? A várkastélyban fal- és üvegfestmények, dómborművek és kazettás faburkolat pazar díszítései ejtenek ámulatba. Ez azonban nem minden! — Néhány terem falát a legértékesebb szgraffitok díszítik. Hozzájuk hasonló csupán Slavonicén és Mladá Boleslavban látható. Nézem, nézem — majd megsimogatom e falba vésett képeket. Hitetlen Tamásként nyúlok az erdei nimfa vésődíszítette ruhaszegélyéhez. A mű alkotói ismeretlenek maradtak. A századok pora névtelen sírjukat is belepte. Alkotásuk azonban itt maradt, szejm- és szívgyönyörködtetönék. Közben beesteledett. Mire kilépek a várkapum, a városka főterébe ráterítette puha, bársonyleplét a csend. Alszik már 0 gyár, a fürésztelep és a malom. Kíhaift a park, kopár fái között tán Ferchta, a téléi vár fehérasszonya bolyong... .. Csapongó képzeletemben hallani vélem seíyemruhájának suhogását. Várom az ezüstsarkantyús lovagokat Sámson kútja visszatükrözi a főtér reneszánsz házait Es máris jönnek! A főtéren három, rövid bőrkabátos szőkehajú fiú léjpdel szaporán. Az új idők lovagjai felpattannak vasderesükre, a szaporán gördülő Zetorra. # A Szomszéd gépállomásom kihirdették az "„ostromállapotot". Kezdődik az éjszakai szántás. Hazaballagok, csomagolni. Ablakomon még utoljára rám köszönt a hold, azután egy sötét, havathozó felhő mögé bújik. Szelíd bánattal szállok fel a vörös postakocsira, akarom mondani a vörösszlnű motorosra. A csontig ható ködben éles füttyszó hallatszik. A motoros batár meg- • indul. Kevés az utas. A kupéban hárman ülünk: én, a tél lés az este. Holnap már messzi leszek és Goethével mondom vágyakozva: „Árkádiában éltem én is". BASRSI IMRE A főtér nyugati része