A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-17 / 46. szám

-..»л. <Dal Hogy testvérek legyünk Szél zúgását hallom, vizek zuhogását —; nap süt, s ágaskodom a magas ég felé: Elek! megtisztultam, mint a koromlepte erdő zápor után, mint a réti füvek... Ékeskedj szárnyald, örökké égö nap ...! Piros láng énekei, dúdolgat bennem is, mint a kenyérsütő, szelíd kemencében, csak szárnyam, röptöm nincs: földönjáró vagyok. Ám érzem, rokonom e teljes mindenség, az ÜT, a Tejút, a szén és a kalász, a szél, rög, felhő, fény, minden ki mozdulás időtlen időktől egylényegü velem. Azért bennem e láng, alázat s büszkeség, s oly mindegy, mi vagyok, fáradt szántóvető, fürge szerelö-e, vagy garabonciás, mindennap szabaddá avat az -rtelem. Megajándékozom, aki bízik bennem, mind megosztom véle gondom és örömem, étkem és italom, hogy testvérek legyünk, s ha zsákol, követ tör, én segítek neki. Nem félek ármánytól, orv leselkedötől, elvegyültem ritár a bátor sokasággal, a fénnyel, a földdel, dolgos emberekkel, s erőszak nem fog már az én álmaimon. BÁBI TIBOR Ő, hallod-e, mondd, hallod-e, hogy zúg a kert, hogy sir a kert, a 4ófa, az almafák meg a boglyas kukoricák? Ö. látod-e, mondd, látod-e, hogy leng az ág, hogy ing az ág, dideregnek a virágok, — fáznak — s csak leng, csak ing az ág? Ö, érzad-e, mondd, érzed-e, milyen magányos most a szív, a fákon szeilő kergetőz, ó, érzed-e, hogy itt az ősz? CSELÉNYI LÁSZLÓ * Délután Az érett mákfejek zörgő aranydá-dás hada mereg az égnek s messze leng az alma illata. Szőlőlugasban kispadon pihen a gondolat, és sárgul lassan már a fü a fáradt fák alatt. A tarló ázott harcmező. Lustán ballag a csősz, kalapja ferde, mint a fény, arca — akár az ősz. Varjak serege felrepül, a táj sötétedő. Komoly gondban pihenni dtüL a mélázó Idő ... MÉSZÁROS ILONA Párás vonatablakokra ú/jad hegyével írd A földön tompább lett a fény. A messzi, kék hegyek fölött már kopott-bársony lett az ég és dús fürtökben csüng a köd. Már dér csípte a kék kökényt és dér csípte a lelkemet, s az opálszínű levegőn a hangod halkan átremeg. Felzeng az ősz, a fájdalom. Bánat ü! bokron, fán, dalon: etmlék lesz hegy, völgy és magam. Némán búcsúzom, szótalan, csak az ősz árnya integet: jaj annak, aki kínt temet. RÁCZ OLIVÉR \\ \ Pitypalatty — Pitypalatty, pitypalatty, Csattogj, dalolj a fü alatt, и hlla, Bokor alján s a vetésben, > айв — Hogy a hangod megcsodálják, Zengj oly szépen! Pitypalatty, pitypalatty. Piroslik már a virradat, . Fák hegyén hintáz a hajnal, Ajándékozd meg a mezőt Üt kacajjal! Pitypalatty, pitypalatty, Drága meleget hint a nap. A szántásból kandi fejét Mxllió mag csírája már Tartja eléd. Pitypalatty, pitypalatty. Piros pipacsok nyissanak Előtted ajtót a nyárba, Es öleljen keblére dús Búzatábla... Pitypalatty, pitypalatty. Ne menj el többé; itt maradj! Megy a nyár, ősz és jön a tél. 4" Mi lenne velünk, ha te már Nem zengenél?! Pitypalatty, pitypalattjf. Avar zörren lábunk alatt, Dér csillog a falevélen, — Mintha örök tavasz volna, Zengj oly szépen! Pitypalatty, pitypalatty, M'nket a tél be nem havaz! Szívünkben termő, buja nyár Az Időnek új vetését E-leli már! Pitypalatty, pitypalatty. Csattogj, dalolj a fű alatt, — Vagy röpülj fel, s magasra szállj, S amely röpít, — a mi kedvünk Legyen a szárny! Pitypalatty, pitypalatty, S mi hadd érezzük itt alant. Hogy dalodnak csattogása, Eletünknek, örömünknek Igaz mása! CSONTOS VILMOS 16