A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-10 / 45. szám

zúg a front — az ellenséget űzik, kergetik. Ösi orosz nótát dalol a didergő tél. Olga holt fiára hajol, de Leningrád büszkén dacol és örökké él. Himnuszt harsog a rengeteg, zúgnak a puszták. Az ellenség beleremeg, himnuszt harsog a rengeteg, hálál himnuszát. Zeng a Néva virradóra, a lég megremeg. Leningrádért tüzét szórja mennydörögve az Auróra, zászlók lengenek. 4. A Szmolnijban tárt egy ablak, a városra néz . . . Putyilovi lovas hadak széllel versenyt száguldanak, csupa jó vitéz, Hiába az ima. jajszó, meg nem állnak már, kivont kardjuk gyilkost hájszol, felszabadul Orel, Varsó s Berlin kaput tár. Mennek tovább, korokon át, egyre mennek ők, Félre, Téli mord Paloták, kenyér fakad, piros virág: érnek az idők. Muzsikál a Néva — hallod a szimfóniát? Érnek az idők s a habok húrján harsog győztes dalod, örök Leningrád. * # * Egy hídon bronzlovak állnak a Proszpekt fölött, ércpatával sírt kapálnak Leningrád sok hős fiának, örök pihenőt. Fordította Tóth Tibor Zsenge hársfák, feleljetek, minden házon ütött sebet a dúló vihar? Pók módjára vért tereget dalomba az ősz ... Midőn döngött a díszmenet, hallotta-e s nem remegett Peterhof, a hős? Gyermekei tudják vajon, midőn dúlt a harc, hogy a csodás diszutakon elfonnyadt a sugár-szirom s halál volt a sarc? S mikor tavasznak hajnalán könnytelen kínnal anyák jöttek, holt karaván a befagyott zord Ladogán C-vitaminnal? ) 3. Nem holt a dal. Ojra éled. Zeng a Hetedik. Leningrádból száll az ének, Leningrádra az ősz pereg .. . Kóbor utamon a Proszpekton hársfasereg szórja reám a levelet arany szárnyakon. A sétányra az ősz kerek, bíbor gyöngye hull, paskol benne a sok gyerek, mint a madár, úgy csicsereg, arca kipirul. Karcsú nyírből üde berek — ilyen ott a lány, ha vidáman reád nevet, ezüst csengő riaszt telet víg csikók nyakán. Rovom a sok utcát, teret s nem vagyok magam. Akármerre járok, kelek, barátokat, testvéreket köszönt a szavam. Leningrádra eső pereg .. . A Proszpekt kihal: