A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-10 / 45. szám

Szinte elképzelhetetlen az öröm, látni a Szmolnij-intézetet azokkal a szobákkal, ahol Lenin élt, dolgozott a forradalom legdöntőbb hónapjaiban. Az intézet parkjában fenyő- és nyírfa-csoportok. Hányszor nézhetett le Lenin a Szmolnij ablakán keresztül ezekre a fákra? ... A világtörténelem egyik legnagyobb eseményének színhelye ez. Ha kommunista újságíró emlékezetes helyen jár, beszélnie, írnia kell e helynek történetéről és a hozzá fűződő eseményeknek szembeszökő külső körülményeiről is. Ma már világszerte minden ember, aki ismeri a legújabb kor történelmét, tudja, hogy a Szmolnij-intézet volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom politikai és katonai főhadiszállása. Ez volt az az archimédeszi pont, ahonnan a cári, majd a nagypolgári reakció világát a Lenin vezette petrográdi munkások, katonák, parasztok kivetették sarkaiból. Pedig a Szmolnij-intézet épületét eredetileg nem egy világrengető forradalom főhadiszállásának tervezték. Az épület a maga monumentalitásában, művészi szépségében, klasszikus arányaiban magán viseli ugyan a XVHl. század cári Oroszországa két zseniális művészének, az idősebb és a fiatalabb Rastrellinak (apának és fiúnak) mesteri kézjegyét, mert Erzsébet cárnő megbízásából Rastrelli — a Téli Palota, több más leningrádi középület, a kijevi Andrejevszkij székesegyház építője — kezdte meg építeni a Szmolnij-intézetet. De a hatalmas épület a cárizmus, a cárnő despotizmusának, a cári korszak népelnyomó uralmának emlékeire is figyelmeztet. Erzsébet cárnő ugyanis azzal bízta meg Rastrellit, hogy egy női kolostor számára építse meg a világ akkori legnagyobb épületét. A cári hadsereg és a jobbágyság hatalmas tömegeit mozgósították arra, hogy részt vegyenek az építésben, az e célra szükséges építőanyagok megszerzésében, kibányúszásában, gyártásában. Mégsem lett a Szmolnijból a világ legnagyobb épülete, mert a cári alattvalók adóját nemcsak e kolostor építésének óriási költségei emésztették, hanem — a cárnő ruhatára is, amely 6000 fényűző ruhából állott. A kolostornak szánt épület csak félig készült el és itt kapott helyet az úgynevezett „nemes hajadonok nevelőintézete". Ennek a fényűzően berendezett, hatalmas palotának két legegyszerűbb szobájában élt Lenin attól a naptól kezdve, amikor (régi orosz időszámítás szerint) 1917. október 25-ének éjszakájától 1918. március 10-ig itt dolgozott, mint az első szovjet kormány feje. Lenin hatalmas emberi egyénisége, politikai nagysága, szellemének halhatatlan kisugárzása érződik a Szmolnij-intézet falai közt, amelyben megalakult a szovjethatalom, s ahol Lenint egyhangú lelkesedéssel megválasztották az első szovjet kormány elnökének. Itt hirdették ki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét és itt szavazta meg a П. Összoroszországi Szovjet Kongresszus Leninnek a békéről és a földről szóló dekrétumait. A történelmi pillanatokat a kortárs így idézi: „Amikor, Lenin megjelent az emelvényen, a küldöttek jelugrottak helyükről, viharos tapssal, újjongó kiáltásokkal fogadták a világ legnagyobb forradalmának vezérét. Száz és száz szempár szeretettel és lelkesedéssel tapadt a szószékre, ahonnan egy alacsony termetű, nyílt, magas homlokú és figyelő, élesszemű ember nézett le. a teremre. Lenin várt, amíg elül a tapsvihar. Végre többszörös kérésére elcsendesedett az ováció. Lenin megkezdte beszámolóját." ' Ez a beszéd az egész emberiséghez szólt és azóta is — élő figyelmeztetés az emberiség lelkiismeretéhez, a békeszerető emberek százmillióihoz. Ennek a beszámolónak sajátkezüleg írt szövege is ott van abban a két kis szobában, ahol Lenin a forradalom döntő szakaszában élt. A Szmolnij-palota oszlopos, fényes nagytermében aranybetűs, márványbavésett szavak örökítik meg a Szovjetunió polgárainak jogairól kihirdetett szöveget. Ez a márványtábla a világtörténelem legnagyobb fordu-A Szmolnij ban jártam latát idézi, az aranybétük a szocialista forradalom megdönthetetlen, örök időkre szóló győzelmét hirdetik. Az emelvény felett ott a híres festmény amely Lenin jövőbe tekintő arcát, fürkésző és annyi emberi melegséggel teli vonásait mutatja. Mögötte az első erőmű épülete, a határtalan orosz síkságokon épült villanyoszlopok sora áll. Az első szovjet vizierómű képe ez: a volkovi erőmű a hatalmas lenini terv nagyszerű megvalósulása. De hol tervezte, hol álmodta meg azt az új vilggot, amely azóta felépült, hol gondolkodott az új emberről a forradalom petrográdi napjainak földet, világot rengető morajlása közben? A két kicsi szobában egy új világ felfedezője és megteremtője dolgozott. Ezért nyer a Szmolniy-intézetnek ez a két legkisebb szobája határtalan távlatokat. Falai kiszélesednek, mint az az út, amelyet a világ népeihez intézet békeüzenet tett meg 1917 őszén és amely eljutott az első világháború nyomorúságának, vérözönének és reménytelenségének sivatagán keresztül a reménykedő, jobb jövőt váró, béke után sóvárgó emberek százmillióihoz. Milyen egyszerű ez a két szoba és milyen mérhetetlenül nagy az a világ, amely Leninnek e két szovában született gondolataiból létrejött! Két kicsi szoba! És Lenin eszméi nemcsak a Szovjetunióban, a világ egy hatod részének területén keltek dús termésre, hanem ebből a két szobából sugárzott szét a világ minden tája felé'az emberi felszabadulás nagyszerű gondolata. JÖ SÁNDOR •ЛЛЛЛАЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛЛЛЛЛЛЛАЛ 1 Rég i rovás FARKAS JENŐ Nem tudom, az ősöm kovácsolt e kardot, forgatott-e kopját, fizetett-e sarcot? Nem tudom, asztalán ólomkupa járta, vagy csak agyagkorsó, mikor napos nyárba' zizzenő kalászra verejtéke cseppent? Annyit tudok csupán: sok volt a rovásán s mindig eltemetett nótát és szerelmet. Nem tudom látta-e nevét kutyabőrön s beleséólt-e ország gondjába az ősöm? Vagy csak náddal fedett kunyhójából leste, mikor lesz hajnallá a felleges este? Mindig csak kereste sohasem találta a jókedvnek borát. Én lennék hát mégis örök folytatása? Ezért gondolom, hogy sok volt a rovásán s nem volt tavasza, csak őszbe borulása. Nem tudom, nem tudom. de minek is kérdem? Nem az ősöké már, utódé az érdem. Régi rovásokat ha kell tíz körömmel, ha kell szelíd szóval, ha kell új örömmel, de mindig keménnyé edződve, ígérem: tisztára simítok s enyém lesz az érdem. Szívemre új rovás ne legyen már róva! Régi hibánk sok volt, nem tehetünk róla. Nem tehetünk róla ... LEONYID MARTINOV: Galambfióka Reccsent A tojás, héja hullt, S a kismadár kibújt. Puskagolyónál nem volt nagyobb, Melyet a puszta mezőn hagyott Fegyver csövében jelejtettek, Mikor az orgyilkost legyőzték. Lefegyverezték, megkötözték. Ilyen volt a galcvnbfióka. A tojáshéj lefeslett róla. Mintha ólomból volna tolla, Hogy a vércsék Szét ne tépjék. Fordította Tóth Tibor 15