A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-27 / 43. szám

A HÉT, a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális, művészeti és irodalmi hetilapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Egri Viktor főszerkesztő. Megjelenik minden vasárnap. Kiadja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, Bratislava. Mierové nám. 3—4. telefon 22059. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 7. telefon 261-04. Postafiók C-18L Kéziratot nem adunk vissza. Terjeszti a Postai HIrlapszolgálat. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomja a Pravda nyomdavállalat. Bratislava Jesenského 12. Egyes szám ára 1.50 Kis, előfizetési díj fél évre 39.— KEs, egész évre 78.— KEs. A-73355 $ié$ie<jm nak árt: az éjszakai fagy következtében összefonnyad s veszít cukortartalmából. — Milyen minőségű az idei répa? • — Közepes. Mintegy 15—16 százalék a cukortartalma, míg például a tavalyié a 18 százalékot is meghaladta. Igaz, az idén olyan rekordterméssel számolhatunk, amire már régen nem volt példa. — Érezteti ez hatását a kampány tartamában is? — Természetesen. Az idén mintegy -két héttel hosszabb lesz, mint máskor, vagyis december 15-e helyett csak a hónap vége felé fejezzük be. A gyár közepén, két-három emeletnyi magas hatalmas csarnokban állnak a szaturáló edények, amelyekben a lé tisztítása folyik. A szaturált levet szürőpréseken sajtolják keresztül. A helyiségben, ahol ez a művelet folyik, olyan nagy a hőség, hogy az emberek bizony alsónadrágban dolgoznak. De nem sokáig! Már elkészült az Olivierféle vákuum-szűrő, amely teljesen automatikusan végzi a mésziszap kiválasztását. Mire e sorok napvilágot látnak, Diószegen — elsőként az egész köztársaságban — a legmodernebb berendezés végzi ezt a nehéz munkát is, mégpedig jól szellőztetett, világos csarnokban. Két-három ember elég ennek az új szűrőnek a kiszolgálásához, s ezeknek sem kell többé olyan gőzben, hőségben dolgozniok, mint eddig. A legérdekesebb művelet talán az egész eljárásban a híg lé besürítése. Ez a vakuum-befőzőkben történik, ahol légritkított térben fő a cukros lé, míg barna kristályos szemcsék képződnek benne. Ondrejkovics Antal mester, aki három ilyen katlant szolgál ki, éppen üveglapon vizsgálja a kristályosodást, amikor odaérünk, Meg, akarjuk kérdezni, hogy menynyi szirup rotyog egy ilyen hatalmas üstben, de int, hogy most nem ér rá, le kell engednie a cukorlét. Csak, mikor ez megtörtént, jön közelebb. — Kétszáz mázsa befogadóképességű egy-egy ilyen vákuum,-készülék, s hat-hét óráig tart egy főzés. Egyre türelmetlenebbül várom, hogy mikor látok már végre szép fehér cukrot, de vezetőnk még elébb végigmutogatja a cukorgyártás valamennyi hátralevő fázisát: a centrifugális sűrítést, a finomítást, míg aztán egy végtelennek látszó szállítószalag mentén elindulunk a raktárba. Itt aztán végre láthatok hófehér kristálycukrot, elébb csak a szitákon, ahol légycsapőszerű alkalmatossággal csapkodja a betömődött réseket Szvitek néni; aztán a raktárban is. De mennyit! Egyszerre egész cukorhegyek fogadnak. Hej, ha egyszer ide beszabadulhatna az én három torkos kislányom! Kispál Károly lakatos még a műhelybe is elkísér, hadd lássunk mindent. Az Októberi Forradalom tiszteletére a gyár is nagyszerű felajánlásokat tett, éppen ez kerül szóba, amikor egyszerre csak egy bácsi szólal meg melettünk nagy szerényen, hogy a forradalomról ő is mesélhetne valamit. ~ Az új Olivier-féle vakuum-szürők Szvitek néni a „l Kíváncsian nézegetem a markáns arcú, nyílt tekintetű öreget, Pivkó György bácsit, az üzem 63 éves kovácsát, aztán megkérem, meséljen valamit az élményeiből. — Mindjárt tizennégyben vonultam be — kezdi —, a trencséni tizenötös honvéd gyalogezredbe. Tizenötben, a gorlicei áttöréskor Ludovickánál elfogtak az oroszok. Innen Turkesztánba vittek, Csimkentbe, majd Bjelozemszkában vasútat építettünk. De akkortájt az urak nem bíztak már sem a katonaságukban, sem a foglyokban. Így aztán minket tizenhétben kicseréltek és Ogyesszába vittek. Itt mint kovács Usakovics herceg birtokára kerültem, aki a cárnak volt valami pereputtya, különben többszörös millOmos és gyártulajdonos. De nem sokáig dolgoztam a majorban. Kitört a forradalom. Hozzánk is kijött a városbői egy agitátor. Csupa csont és bör volt szegény. Vagy tizenöt esztendőt töltött Szibériában. Lángoló lelkesedéssel beszélt a szabadságról, földosztásról, emberi jogokról. Be is álltunk ott jócskán oroszok, magyar foglyok a Vörös Hadseregbe. Én a tengerész-gyalogsághoz kerültem, ott szolgáltam egy Markovics nevü szerb századparancsnok alatt. Tízennyolcban, Ogyessza védelmében fogságba kerültem. Német-magyar intervenciós csapatok ellen harcoltunk, s szerencsémre éppen egy diószegi ember, Krommel Adolf tüzér fogot el. így menekültem meg, mert a csapatunkat, 370 vöröskatonát lemészároltak a fehér banditák. Bizony sok mindenen mentem át, míg hazakerültem. Hol a Vörös Hadsereg alakulatai fogtak el, hol a fehérek — s mindenki kémnek nézett. Legutóbb a lengyelek zártak be három hónapra gyűjtőtáborba, míg aztán egy transzporttal hazaküldtek. —Itthon nem vett részt a Tanácsköztársaság védelmében? — Nem, mert olyan gyenge voltam, beteg is, hogy nem bírtam a fegyvert. De három öcsém vöröskatona volt. — Vannak itt többen is a gyárban, akik részt vettek az orosz forradalomban? — Vannak. Bauer Béla villanyszerelő, meg Hrbány Lajos a konzervgyárból. De vannak még többen is. — Nem volna kíváncsi, mennyit változott a világ azóta a Szovjetunióban? — Már hogyne volnék. Bizony szívesen meglátogatnám Ogyesszát, Krivoj Rogot meg Mesztecsko Sirokót, a hősi harcok, színhelyét. Hátha még visszafiatalodhatnék — sóhajt fel tréfásan Pivkó bácsi és felemeli a kalapácsot, jelezve, hogy azért még nem olyan öreg ő hatvanhárom éves korára. TARJANI ANDOR