A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-14 / 28. szám

Meteor Mózes születését különféle jelentós események előzték meg. Üstökösök száguldoztak a derült nyári égen, nagy összevisszaságban, jelezvén a közelgő nagy pillanatot. A tejút végei lecsorogtak a földre, bőséges és tápláló eledelt nyújtva így minden rászorulónak. Néhány nem éppen nagy keresettségnek örvendő napilap az utolsó példányig elkelt, és egy költőnknek sikerült, perszé akaratlanul és véletlenül, egészen jó verset írnia. Csodák, csodák, úton-útfélen. Az újszülött, bibliai névrokona nagystílüségére hivatkozva, be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Vízhatlan csomagolásban érkezett, melyre nagy betűkkel volt ráírva: vigyázat, lángész! Az eseménytől számított három percen belül méltatlankodva megpirongatta a bábát, amiért szakszerűtlenül avatkozott bele világrajöttébe. Majd paprikás szalonnát kért hagymával, és tempósan jóllakott. Bicskáját hanyagul bekattintva fogpiszkálót kért, kitisztította fogait és így szólt kövé meredt édesapjához: — Na, mit bámul, fatter, nem látja, hogy zseni vagyok? Es a zongorához lépve, fél kézzel eljátszotta Hacsaturján Kardtáncát, hátulról visszafelé. — Hep — vakarta meg a fejebúbját idős Meteor Mózes — még csak ez kellett. Mit kezdjek én manapság egy lángeszű poronttyal? * • * Háromnapos korában Kantot olvasta és fitymálkozva nyilatkozott a Eaustról. Hogy azt mondja, ő is tudna olyat írnL Szülei tehetetlenek voltak vele szemben. Két és féléves korában bajuszt, szakállt növesztett és kijelentette, hogy megnősül. — Jaj nekem — sírt az édesanyja — aztán miből tartod el majd a családodat, te szerencsétlen? Mózes roppant fölényesen úgy nyilatkozott, hogy regényt ír, esetleg drámát és szabad idejében logikát ad majd elő a főiskolán. Jövőjéért aggódó SÍZ atyja végső kétségbeesésében elcipelte egy borbélyhoz, megborotváltatta, kopaszra nyíratta és beadta az óvodába. * * » Nyughatatlan rossz természete itt is kiütközött rövidesen. Az igazgatónak rajzokkal és pontos szilárdságtani számításokkal alátámasztott terveket nyújtott át egy új, hatemeletes óvoda építésére vonatkozólag, neonvilágítással és sugárzó fűtéssel. Az igazgató informálva volt hóbortos egyéniségéről. — Ebadta gaz kölyke! — kiabált felháborodva — még csak három éves vagy, te pondró! Te még nem tudhatsz sem írni, sem számolni, maradj csak a dudlizás mellett és várjál a tervezéssel, amíg elvégzed a főiskolát! Es összetépte a terveket. — Vén bolond — simogatta meg Mózes sajnálkozva az igazgató magas homlokát, és közömbösen vállat vont. Másnap otthagyott csapot-papot, óvodát. A Nemzeti Színházba ment. Felmászott az igazgató asztalára és határozottan követelte, hogy az Ember Tragédiájában adják neki a főszerepet. Itt is kinevették. * * • Ügy látszott, vadzseni természetét nem fékezheti más, csak az iskola. Hatéves lett, tizenkét nyelvet beszélt, amikor beíratták az első elemibe. A tanítók sorra dőltek ki mellette. Integrállal és felsőbb matematikai problémákkal nyaggatta őket, mialatt az ábécére tanították. Gáttalanul törtek elö belőle az eredeti ötletek, világmegváltó tervekkel állt elő) tizekettes számrendszerrel, meg hogy a fény nem hullámokban terjed, hanem spirálisan, és egyebek. A negyedik dimenzióról írt értekezését az egész tanári kar együttesen sem tudta megcáfolni. Segítséget kellett kérniök a Tudományos Akadémiából, hogy szégyenben ne maradjanak. Megkönnyebbülten és őszintén lélegzett fel mindenki, amikor Mózes a negyedik elemi után középiskolába iratkozott. * * • Ám, gyarló és halandó emberi mivolta lassan mutatkozni kezdett, Az átalagból kiugró szel-Várakozó Ottó rajza lerne lassan homályosodott. Minél többet tanult, annál kevesebb ötlete támadt. Egyébként kitűnő tanuló volt, szorgalmas, így agya állandóan tomr pább lett. Harmadikos gimnazista korában elfelejtett latinul és görögül. Odáig jutott már, hogy szó nélkül mindenben egyetértett a biológia tanárával, aki az élet keletkezését és fejlődését taglalta, az egyse]tüektől napjainkig. » • • Közben különféle csalódások érték és tépázták lelke fakuló köntösét. Így egy harminc versszakos hőskölteményt a jövő emberéről. A verset azzal a megjegyzéssel kapta vissza, hogy pesszimista, hiányzik belőle a fény és a perspektívák. — Ha átdolgozza — mondták neki — úgy, hogy az összes alapfokokat középfokra és a középfokokat felsőfokra emeli, — így például a cím nem jövő embere lesz, hanem jövőben emberebb, esetleg leg jövőbb legemberebb, akkor lejön. Különben ezt itt, hogy ennek, az húzzuk, mert nyilvánvalóan ideembernek kék szeme lesz, kializmus. Összetépte a verset és többet nem irt. Festészettel is próbálkozott, de a kritikusok különböző izmusok futóbolondjaként üdvözölték és gyógyíthatatlan degenerációval vádolták. Világmegváltás, nagy tervek, zseni mivoltához méltó ötletek a legritkább esetben környékezték meg ebben az időben. Észrevehetően szürkült, szintelenedett, mint lassú őszi esők sarától a fénylő bagariacsizma, • * * Jött a főiskola. Jött Kopasz Leó főiskolai tanár, aki háromszor dobta őt ki egy vizsgáról, mert a röntgensugarak színére vonatkozólag nem az ultraviola kifejezést használta, ahogy azt a hosszúszakállú tanár bácsi előadta, hanem ultraibolya sugarakról beszélt. Márpedig, mindenki beláthatja, ha ért a dologhoz, ez lényegbevágó különbség. Ezután különös lelkiállapotba esett. Jöttek emberek és azt mondták valamire, hogy ez rossz. Mózes, ki hallott ilyet, engedelmesen ismételte, hogy igen, rossz. Készen volt. Másnap letette az utolsó szigorlatot. Mérnöki diplomáját lobogtatva, peckesen lépdelt a ragyogó napsütésben. Nagyot, kéjeset nyújtózott, úgy mormogta: na, most már nyugodtan tervezhetek! Es lassan megindult a posta felé. Kért egy Sazka-blankettát, töltőtollat vett elő és az írópultra dőlve, jövőbelátó szemekjeel merengett a messzeségbe. Slovan—ODA, 1-2-X. Tervezni kezdett. Aztán kitöltötte a szelvényt és beadta. Meteor Mózes végre normális ember lett. DUBA GYULA 17