A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-27 / 43. szám

A festő, aki a szívével festett Elmosódott fényképről dúshajú,' bússzemű férfi néz reám. A festő, aki képeit a szívével festette, Ciprián Majerník. Az ifjúkor nyomora nyomta rá bélyegét egész életére. Éhezett, tüdőoperáción esett át és látszólag meggyógyult. A kór azonban, mint makacs szú őrölte fel testi és szellemi erejét ennek az érzékeny művésznek és csupaszív embernek, akit mindenki szeretett és akiben mindenki megbízott. Bár önmagán nem segíthetett, barátait és ismerőseit sohasem hagyta cserben. Tragikus halála, amely 1945-ben következett be, időnek előtte ragadta ki őt a csatasorból, az európai festészet nagy kárára. Művészi pályája elején még felvillannak vásznain a gondtalanság és az életöröm piros, zöld és fehér színei, hogy későbben helyt adjanak a fegyelmezett bánatnak, a barna szín száz árnyalatának és a barnával Tetompított zöldnek. Figyelmét a szenvedő emberek sorsa köti le, főleg azoké, akik a mosoly álarcát viselik. Clownok, műlovarnők és légtornászok ... . Képein ekkor már az éden színei csupán az édes-bús égboltozat lila-zöld-rószaszínjében tértek vissza. C. Majerník az a festő volt, aki a legcsodásabb fényeket volt hivatva lefesteni, de Európa felett vad viharfelhők tornyosultak, és a gyermekes örömmel teli bús festőből máról holnapra ércinges vitéz lett, aki az emberi lelkiismeret zászlaja atitt őrt állott a pompeji strázsán. Ennek előtte még sikerült Párizsba eljutnia. A fény városában sok újat látott és sokat tanult. Itt tette meg a leghoszszabb utat: Matesétől Goyáig, majd Goyán és Daumieren át önmagához. Hosszú ideig a Don Quijote-i kdmplexum izgatja. Számtalanszor örökíti" meg a búsképű lovagot, akiben önmagát látja. Arnyak és fények, tragikum és humor, Quijote és Panza, ez mind-mind Ciprián Majerník. A spanyol polgárháború óta a melankólia fátyla borul palettájára. Érzékeny lelkének szeizmográfja világkatasztrófáról ad hírt. Ekkor már C. Majerník az üldözöttek nevében szólal meg, bátran és félelem nélkül. Még a legsötétebb elnyomatás éveiben is. Heydrich és Dalugue ezer számra gyilkoltatja le a becsületes cseh" hazafiakat, az SS-hordák falvak százait pusztítják el keleten. Majerník hazájának erdei megnépesednek, a népi bosszúállók, a partizánok készítik elő a szabadság útját. Majerník Prágában élt. Érzékenyen reagált az eseményekre, történjenek ezek Lidicében, a Liptói-havasokban, avagy hét tengeren túl is. Az emberek lényegét festi Spanyol motívum meg. A szenvedőket és az elnyomókat. Ezerkilencszáznegyven óta egyre-másra születnek meg híres vásznai: A menekültek, Váratlan találkozás. Partizán járőr, Menekülés az égő falubői . . . Egyetlenegy képe is elegendő okot szolgáltatott volna a Gestapo közbelépéséhez. Am С. Majerník nemcsak nagy művész, igaz ember is volt, és kommunista. Nézelődöm e kiállításon, amelyen alig harmincegynéhány műve szóí a látogatóhoz. És felteszem a kérdést: Hát Ciprián Majerník csak ennyit érdemel meg ? Hol vannak barátai, hol van a Képzőművészek Szövetsége? Mert Majerník a Nemzeti Galériába való, jóval inkább, mint sok kartársa. Megállok a Spanyol motívum című kép előtt. A kép baloldalán szerencsétlen, tanácstalan földönfutó menekültek, mlg a kép jobb oldaláról büszke, fekete lovas lépdel. Csak árnyéklovas ez, a háború ördöge. Lehet, hogy afrikai mór lovas, — lehet, hogy katolikus hidalgó. A legékesszólóbt közvádlő sem lehet olyan meggyőző, mint a fest'ő, aki egy lovassal vádol egy rothadó társadalmat. Szókimondó, mégis a maga egyszerűségében szimbolikusan hat az 1942-ben készült temperája, a Finálé. Messziről színházi tömegjelenet. Pedig nem az! Az élet fináléját mutatja be itt Majerník. Az elnyomók fegyvereiket eldobva, karfelemelve és fehér zászlót lengetve megadják magukat. A szabadság győztes lovagjai nincsenek a képen, és mégis érezzük őket. A Visszatérés három partizán lovast mutat be. Egy gazdátlan lovat vezetnek kantáron. Szűkszavú krónikás feljegyzése ez; bajtársunk elesett, hogy ti éljetek. Megdöbbentő és egyben lenyűgöző hatást gyakorol reám a 34-es számmal jelzett képe, a Menekültek. Apa, anya és aprő gyerekük szegényes batyuval a kép előterében. Hátul a lángoló égnek meredő tetőváz, jobbra két félelemtől megvadult paripa! Nem folytatom a felsorolást. C. Majerník minden képe az érzékeny ember és művész nagy feljajdulása, a festőé, akinek a törvénytelenség és vad erőszak a szíve gyökeréig fájtak. Vérző szívének barna bújával festette megrendítő képeit, intésül kortársnak és utődnak, hogy „vigyázzanak a strázsán", mert Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba jeneségek. (Ady) Ezt a kiállítást meg kell tekinteni! BARSI IMRE Álarcok Finálé Menekülök