A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-13 / 41. szám
— A múlt évivel szemben harmincöt százalékkal emeltük a termelést s az elmúlt öt év alatt megkétszereztük. Ennek oka különben az is, hogy több kisebb üzem megszüntette működését, és a tervüket nekünk kellett átvennünk. — És nagy a kereslet juhtúróben? — Természetesen. A fűszer- és -a csemegeüzletek meg a falatozók már eddig is sokkal többet vettek át, mint amennyit lekötöttek — csak a vendéglátóipari üzemek nem vásárolnak eleget. Biztosan tapasztalhatta tmár, hogy milyen nehéz vendéglőben juhtúrós galuskához jutni. Ebben, sajnos, Igazat kell adnom Galbavy elvtársnak, Nem tudni, miért, miért nem, de éttermeinkben általában kevés a tésztaféle, sztrapacskét meg igazán még csak látni sem lehet. Reméljük* hogy ez a hazai különlegesség végre ismét helyet kap az étlapon — nemcsak a háztartásokban, de a nyilvános közétkeztetésben is. Tarjáni Andor emrégiben, hogy óselm pátriáját feleresendő, Liptóban jártam, eszembe jutott: itt, a forrásnál kóstolom meg. az eredeti, hamisítatlan liptai túrót s egyben megnézem, hol s hogyan is készül. Már előre fentem a fogam a jó sztraoacskára, emlékezetembe idézve a nagyanyám készítette juhtúrós galuska mennyei ízét. Nagy volt azonban csalódásom, amikor megtudtam, hogy a liptai túró ma már csak annyira liptai, mint amennyire svéd például a svéd gyufa, s a brindza nem itt, hanem legnagyobbrészt Zólyomban készül. Mit volt mit tennem, el kellett zarándokolnom Zólyomba, ha liptai túrót akartam látni — és enni. Felkerekedtem hát s elutaztam Zólycmba, e csinos és egyre jobban fejlődő kis városba, amely — úgy látszik — újabban nemcsak ősi váráról s a felkelésben játszott szerepéről hires. Vándorlásom azonban még itt sem ért véget, mert a juhtúrót ugyan a besztercebányainak titulált zólyomi tejüzem gyártja, de nem itt, hanem tiz kilométernyire innét, Nagyszalatnán. Sebaj, ilyen csekélység most már igazán nem riaszthat vissza. Tehát irány: Nagyszalatna! A csínos, tiszta nagyközség, mint megtudom, nemcsak juhtúrójáról ismert, de mezőgazdasági kísérleti telepéről is. Engem, persze, most nem ez érdekel. A község közepén emelkedő domb s rajta a zömök, erődítésszerü templom arra vall, hogy nem mindig jártak békés idők e vidéken. A templommal szemben kastélyszerű kúria udvarában áll a brindzagyár, már amennyire gyárnak lehet minősíteni e kis, mintegy húsz-huszonöt embert foglalkoztató üzemet. Teljesítménye mindenesetre nem lebecsülendő, a nyári időszakban átlag 60—65, télen 25—30 métermázsa juhtúrót készítenek naponta, ami évi 700 tonnának felel meg. A zólycmi tejüzem különben még három helyen dolgoz fel juhtúrót, mégpedig Zólyomlipcsén, Losoncon és Tiszolcon, s e négy üzem nyújtja a szlovákiai liptai túrótermelés 52 százalékát, ennek is a fele Nagyszalatnán készül. A keverést a legmodernebb gép végzi Ilyen gépeken őrlik a gomolyát A szlovák brindza keresett cikk nemcsak itthon, de a külföld is kedveli, sokat szállítunk belőle Ausztriába, Németországba, Egyiptomba, sőt újabban Anglia, de még a juhászat hazája: Ausztrália is kezd "érdeklődni iránta. A nagyszalatnai üzem nem nagy. Háromnégy munkahelyből — ezek egyike jókora csarnok — s egynéhány raktárhelyiségből Napi 50—60 mázsa liptai túró hagyja c! a nagyszalatnai üzemet áll. ,A beérkező gomclyát (így hívják a friss juhsajtot) meghámozzák, mégpedig nap mint nap, egy héten keresztül, sózzák, összezúzzák, majd finomra őrlik, végül szép, nagy, modern gépben keverik. A keverésnél vizet is adnak hozzá, mert a gomolya meglehetősen száraz, egyébként így biztosítják az állandó, egyenletes zsírtartalmát is. Érdekes, hogy nem minden brindza — brindza, világosít fel Galbavy elvtárs, az üzem vezetője. így tulajdonképpen azt a juhtúrót hívják, amit a bacsók saját szükségletükre, „házilag" készítenek. Ezt sajtárba vagy hordóba nyomkodják, a savanyú káposztához hasonlóan kövekkel terhelik, s csak akkor fogyasztják, ha már csípős izű. Ezzel szemben a liptai túró, vagy más néven: bödönsajt szelíd izű, mert frissen kerül forgalomba. Ez már igazi csemege. — Milyen fejlődést mutathat Jel az üzem? — teszem fel a kérdést Galbavy elvtársnak.