A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-14 / 28. szám

Az aranyos várost átívelő folyó sötét tükörlapként vetíti vissza az égbolt csillagait és az utcai lámpák vibráló fényét. A folyót átívelő hidak árnyékában, a lassan s észrevétlen leszálló alkonyat százszínü pasztellköntösének omló ráncai között megbúvó halászok kitartó türelemmel, már-már mozdulatlansáoba dermedve lesnek néma, kerekszemű zsákmányukra. Többnyire eredménytelenül. Fehérhajú nyugdijasok, munkából hazasiető s egymásbaboruló szerelmesek meg-megbámulják őket. Pajkos suhancok hangos és neveletlen megjegyzései pedig gyakran csak jokozzák a sikertelen halászok elkeseredését. Vidáman zajlik itt az élet. Vízen és parton egyaránt. Tán egy híd környéke kivétel csupán. Bár alatta sűrűbb az • árnyék és villamosok dübörgése sem rázkódtatja meg pilléreit, nem igen lát az ember itt halászokat, sem csónakázó kirándulókat. Nem őrzi tilalomfa és a hat százéves „prágai híd" mégis mintha tabu lenne. Hidrészlet A kisoldali hídkapu és őrtorony Pedig nem az! Télen vagy nyáron, tavasszal és ősszel megilletődött vidéki é. külföldi turisták egyaránt csodálattal adóznak Európa legszebb hídjának. Esténként meg, főleg meleg, bársonyos nyári estéket karöltve járnak-kelnek a hídon a szerelmesek. Meg-megállva egy szobor vaskos árnyékában ... Gesztenyeérés idején aztár egyik-másik kőszent, nem tudni, hogy jókedvében vagy irigységből, meg-megdobál ja kemény gesztenyével a felgerjedt párokat, akik aztán elvonulnak a Kampa sötéi lombsátorai alá vagy megbújnak valamelyih kisoldali romantikus, mestergerendás, Ólomüveg ablakos ódon borozóban. Csupán с homokkőből faragott rabszolgatartó töröh szobra nézi sötét érdektelenséggel a szerelmesek örök kavalkádját. Valószínűleg mé( máig is lelkiismeretfurdalásokat érez, hogy ezernyolcszáznegyvennyolc nyarán nem rántotta ki görbe szablyáját és nem állt ki с prágai diákok barikádjára harcolni Windischgrätz herceg gránátosai és cserepárjai ellen. Efelett mereng bizonyára néhány méterre tovább, talpig vértezetben, a prágaiak által Bruncliknak elnevezett Rolaná lovag kissé megviselt szoborképe is. Virágzó májusok és aranyló őszök délelőtt fein meg ismert és ismeretlen piktorok emberemlékezet óta próbálkoznak vásznaikon megörökíteni a Hradzsin opálos égfátyollal díszített, idepompázó örök panorámáját. Hatszáz évvel ezelőtt, 1357. július 9-én rakta le TV. Károly német császár és cseh király a híd alapkövét. Judit királynő kétszáz éven át jó szolgálatokat tevő hídját már ekkor rég elhordta a tavaszi áradat és Kosmas krónikás fahídjainak már nyoma sem volt. Éppen ezért Prágának nagy szüksége volt egy ilyen köhídra. Mondhatnám, ez életfontosságú kérdés volt. Mert ha a mai Mánes híd környéki gázlókon át is lehetett kelni a folyón, mégis egy kőhíd egész éven át, jó és rossz időben is mindig megbízható közlekedési út volt. A középkor kereskedelmi országútjai is mindig az ilyen városokon át vezettek. Ezáltal pedig az illető város gyorsan növekedett és gazdagodott. A város gazdagodásával pedig karöltve járt a civilizáció és a kultúra fejlődése. És ennek a fejlődésnek iskolapéldája Prága. Ezt a kőhidat, melyet évszázadokon át „prágai híd"-nak titulált a nép, csupán 1870-ben nevezték el megcUapítója után hivatalosan Károly-hídnak. A több mint fél kilométer hosszú és majdnem tíz méter (9.40 m) széles hidat a Szent Vitus székesegyház építője, a híres Parier Péter építette. A tizenhat széles íven nyugvó híd átvészelte századok elemi csapásait és háborúk pusztításait. Átélte a passauiak betörését, 1648. július 26-án megcsodálta a Pla-Brunclík (Roland) lova szobra — A hradzsini panoráma chy György nevű jezsuita páter vezetése alatt harcoló prágai diákok hősi küzdelmét a svéd betolakodók ellen s Borzongva szemlélte a fehérhegyi csatavesztés után lefejezett tizennégy cseh főúr fejét, melyet a bosszúálló kegyetlen Habsburgok elijesztő példának tíz éven át hagytak kitűzve az ó-városi hídtorony párkányán. A folyó sötét hullámai elmosták a vért, szennyet, a pártütést és árulást, elsodorták bigott főpapok és kegyetlen uralkodók emlékét. Csak a nép maradt fenn és a híd. amely összeforrott a nép történetével. S minden bizonnyal a cseh nép szeretete óvta meg eddig a hidat az idő lassan mindent szétromboló hatása elől. Mert ez a nagy császárról elnevezett híd a nép hídja is volt. Hisz a császár, aki annak idején pénzszűkében volt, gyűjtést rendezett a prágai polgárok között. És hogy a híd kövei jobban ellenálljanak az árnak, a polgárok a monda szerint szekérszámra küldték az építőknek a tojást, hogy tojásfehérjével szilárdabbra ragasszák a híd pilléreit. Az elragadóan szép és sajátosan eredeti toronyhidat, amely egyben a híd kapuja is, még IV. Károly életében kezdték építeni, de csak IV. Vencel uralkodása alatt fejezték be. Parier Péter rendkívüli nagy tehetségét és szaktudását dicséri már magában az a tény, hogy az erőd tornyát és a hídkaput egy kerek egységbe tudta tömöríteni, ami még szembetűnőbb, ha átpillantunk a kisoldali hídkapura. Itt a torony, mint a kor erödtoronyai általában, a hídkaputól jobbra épült fel. És a kapuszobor díszei is az építész kisebb tehetségéről árulkodnak. Az óvárosi hídtorony Parier Péternek tulajdonított reliefjei és szobordíszei nemcsak a naau évitész művészetéről tanúskodnak, de gótika e nagy mesterének emberi bátorságát és nem utolsó sorban humorát is. Hisz a királyok, lovagok és szentek szobrai között ott láthatjuk a királyfürdő. szépséges kenőasszonyát, Zsuzsit, seprővel és cseberrel. Ez a plasztika felidézi a király szerelmi kalandjait és menekülését a fürdőből. A hídtorony baloldalán látható egy, a kezét egy apáca szoknyája alá dugó diákot megörökítő plasztikának érdekes története оац. Annak idején egy