A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-29 / 39. szám

CSELÉNYI LÄSZLÖ: Kcselyláhú csikókorom Kesely lábú csikókorom, csillagfény játszik a boron; telt-aranyú még a pohár, az izmaim, mint a fonál' acélosak, cserfa-hámból valók, szikkadt berki-nádból. Felhók kacagnak az égen, e földdel én be nem érem, veszek a hátamra kopott tarisznyát, kezembe botot és neki a nagyvilágnak! a csontjaim szikrát hánynak. Fényeknek társa a testem, meteorként földre estem, szívem teli sólyom-vággyal az égi mezőkon szárnyal; s ha az utak porát rovom, hej, azt is csak csillag-lovon. Ki mer velem szembe nézni, ki tud engem megigézni, engem, lázálmokat látó, göröngyös utakat járót: Kinek van olyan hatalma, hogy a fejem porba hajtsa? Cipót süt a hold az égen, az árnyakat általlépem. Szárnyam a szelekhez nőve indulok fényes jövömbe; Vágtatok vad csillag-lovon: az egeket is meglopom. cAy utő lm tímár Sápadt őszi fényben kóbor vad-darazsak, bágyadt dalt zümmögve, félik a zord telet. Bütykös ujjal bökve a pipa-parazsat, ezüst hajú öreg régmúlt múltat temet. Földbe-ásott kádak ilykor ősz-időben régi szagot hintnek az elárvult kertre. Hej, mikor még bennük, régi esztendőkben, friss bőrt mártogatott be a szagos cserbe. Csak ül és néz. Csak a pipával van dolga, — unokája vette vállára a gondot —, hajlott rozzant vállát kilenc tízes nyomja. Hallgatja, a szurtos pipa miről szortyog? 'Elmúlt a múlt. Hogyan? Már ma ki is bánja! Élö tanúnak, csak egyedül ő maradt. Nyugodtan bóbiskol, nincsen nehéz álma: nyugdíjából jócskán kitelik a falat. Múltba-nézö szeme halála hajlatán líjat nézhet bár, de újat már nem láthat. Öreg kuvik posztol a kopasz almafán, őt még elsiratja s megy halálba társnak. Madár-fütty sem sérti meg az őszi csendet. Mohás tető első hónak ágyat kínál. Korhadt padkán ülve, illatozó, cserzett bőrről ábrándozik az utolsó tímár. NYERGES ANDRÁS Impresszió Magas kőkerítés, bezárt ajtó, irigyen takarva napot, eget. Kapuhoz térő vándor-utazó nem sejti: az udvar mit rejteget. A zsalugáter: félig lezárt szem, meg-megrebben, villan néha-néha. S egy ódon napóra szöge áll fenn a homlokzaton — beszélő néma. Ar idő, ez örökéhes isten előtt hódolnák az ósdi falak. Omlik a vakolat s a kő billen a kereső könnyű lépte alatt. GYÜRE LAJOS ЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛ/ЧУ\ЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛААЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛЛЛЛЛЛ.1 Ünnepelni is tudunk. Tizenháromezer szerszámforgató ember gyűlt össze Zselízen, hogy jókedvével felverje az évszázados park csendjét, hogy megmutassa, hogyan örül és szórakozik a nép, ha szabadsága van. Ezt az örömet foglalta méltó keretbe a népművészeti együttesek bemutatkozása a hagyományokat őriző dalokkal és táncokká'. A munka, az emberi közösség dicséretét zengték a lakodalmi játékok dalai, s az arttóünnepélyek táncai már a jelent tolmácsolták mindnyájunknak. A zselízi nagy népünnepélyen bizonyossá vált, hogy népművészeti mozgalmunk kilépett az alkalomszerűségből és tudatosan a fejlődés szolgálatába állította a művészetet. Egyetlen műsorszám se volt olvan, mely független lett volna a kaszátkapát forgató emberek—gondolatvilágától, Hogy ez mennyire így van, ezt legszebben példázta a tardoskeddi táncegyüttes, amely egy régi, de még та is használt szerszámmal, a vízhordó váskával mutatta be táncát. A váska mint egyszerű munkaeszköz, mondhatnám primitív, még ma is általánosar használt szerszám nemcsak Kínában, Indiában vagy Japánban, hanem Tardoskedden is. Am, bármihez nyúl a nép művészete, széppé tudja tenni, maqasra tudja ?melni még akkor is, ha ez a munkaeszköz a hétköznapok munkájának eszköze. Művészetté tudja emelni azért, mert a munkaszünetekben kiteljesedik alkotóvágya és éppen mindig a kezeüayében levő szerszámmal és az összeszokott mozdulatokkal teljesedik ki ez a művészet. Ahoqy a hajdú-táncot karddal, ea betyártáncot fokossal, a juhász- és kanász-táncot bottal, ugyanúav a vízhordó táncot váskával járja a nép. A baqvománvok áoolása, a népi élet művészi ábrázolása azonban csakis ma. a győzelmes szabadsánharcok utár. lehetséges. Fzárt a zselízi dal- és táncünnepély messze túlnő a tervezett kereteken, mert minden. m:

ott történt, nem az önmagáért való művészkedést dicsőítette, hanem ezen messze túlmenően egy szabad orszán szabad népének vágyait, törekvéseit to'mácsolta. A csehsz'ovákiai maqyar népművészetnek ez a seregszemléje bizonyossáq volt arra, hoov a népi hn

oyománv örökséqével el tudunk érkezn' a mába és ez a népi művészet a je'"a kor életéből is példái. tud venni, hooy művészeti magaslatra emelje a mindennapok egyszerűséqét; íav indul а jövendőbe, dicsérve а munka szépségét, az erőt, egészséget, virtusos jókedvvel. A -'-'enkort példázta, a nagykériek „Béi^-aratás" című tánca, és az ilyen próbálkozások már biztosítékai annak, hogy népi együtteseink az évszázados hagyományokból kiindulva művészetté tudják fejleszteni a szocialista társadalom hétköznapjait.A munka dicséretét volt hivatva ünnepélyessé tenni Zselízen г Csemadok dal-és táncünnepélye, és ezt a feladatát, úgy gondoljuk, be is töltötte. (gyí) 9