A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-08 / 36. szám

cár volt Téli Palotájában elhelyezett leningrádi Eremitázs a legnagyobb szovjet kultúrtörténeti múzeum és állami képtár. Óriási értékű műkincseket tartalmaz, amelyeknek sehol a világon nincsen párja. Nem érzem magam elég erősnek, hogy részletesen írják most az Eremitázsról, de fogadalmat tettem, hogy még egyszer elmegyek oda, hosszabb időre, hosszabb tanulmányútra. Most csak távirati rövidséggel közlöm, hogy Boticelli, Leonardo da Vinci, Raffael, Tizian, El Greco, Velasquez, Rubens, Rembrandt, az élők közül Picasso képei mellett Michelangelo szobraiban is gyönyörködhettem. Az Eremitázs, amelynek falai közé az Októberi Forradalom előtt polgár-, munkás- vagy parasztember be sem tehette a lábát, ma százezrek kultúrszomját csillapítja. Százezrekét a világ, az egész világ minden részéből. Szerény tollam helyett dicsőítse az Eremitázst, dicsőítse a művészetnek ezt a hatalmas csarnokát Devecseri Gábornak Képzőművészeti múzeum a cári palotában című verse, amellyel a napokban ismerkedtem meg: Leningrád. Hangtalan zenélő szép terek. A Téli palota fűzöld falához itt özönlött egykoron a fegyveres tömeg, és ellepte a hűs csarnokok sorait. Forró magot vetett beléjük — s most vakít e vetés csillogó gyümölcse: műremek ezer és ezer, melyet a dús ezredévek érleltek hajdanán s mindmáig, itt tanít, itt mondja együtt el értelmét hamvas fénye, e szép találkozón, melynek a fegyver éle teremtett tág teret: „légy jó, erős, szelíd!", ezernyi füstje itt tarkái gyöngéd sugárral s itatja szüntelen szépség édes borával a kormosarcú hősök szomjas gyermekeit. Ki menne el Moszkvába és ne gyönyörködne ott a Kreml mind újra és újra jobban megbámult architektúrája mellett a Tretyakov képtár gyűjteményeiben? Különösen azok, akiknek módunkban volt három évvel ezelőtt a Tretyakov képtár legtökéletesebb alkotásainak legalább szerény hányadát városainkban megcsodálni. Erről a képtárról nyilvánvaló, hogy a legkiválóbb Borisz Joganszon egy komszomol-lány arcképének festése közben Rjepin egyik leghíresebb képe: Zaporozsjei kozákok orosz mesterek gyűjteménye. Siskin, Verascsagin, Surikov, Rjepin, Levitán, Brjulov, Serov vásznai mellett az élők közül ott szerepel Borisz Joganszon, a többszörösen kitüntetett festőművész, a Szovjetunió népművésze. Ilja Rjepin, a legkiválóbb orosz realista festőművész 1930-ban halt meg 86 éves korában. Küzdelmes élete — mely az éhező falusi proletársorstól kora egyik leghíresebb alkotóművészeinek magaslatáig ívelt — szakadatlan harc volt, de már első nagy művével, a „Volgai vontatók''-kal csatát nyert az akadémiai reakciós szemlélettel szemben, s megmutatta, hogy a hamis és hazug elvont témák helyett a való élet reális ábrázolása az igazi művészi feladat. Forradalmi demokrata gondolkodása azok közé a művészek közé vitte, akik munkáikban a népről a népnek beszélnek. Rjepin képei izzó vádiratok az elnyomás és kizsákmányolás ellen, pusztán annak teljes hitelű felvetítésével, hogy miként éltek, hogyan harcoltak a kor emberei. Ezt láttam a „Körmenet a kurszki kormányzóságban", „Az újonc búcsúja", a „Nem várták", „A gyónás megtagadása a kivégzés előtt", a „Propagandista letartóztatása" stb. című festményein. Történelmi képei is leleplező és felvilágosító szándékúak. Portréin az emberábrázolás mélységét forrasztja egybe a legjellemzőbb, leglényegesebb vonások tömörítésével. Több száz arcképével az orosz portréfestészet vezető mesterének rangját vívta ki. Rjepin nemcsak kora társadalmának nagy nevelője, művészetének irányítója volt, hanem müvei ösztönző tanulságul szolgálnak a jelen festői számára is. Nem csoda, hogy müveit tömegek bámulják. Joganszon nevét és művészetét, több képét jól ismerik azok, akik a fentebb emiitett kiállítást megtekintették. Joganszon művészi munkásságának jelentős szerepe van a szovjet festészet szocialista-realista szellemű újjászületésében és kialakulásában. A rendkívül élesszemü és kiváló mesterségbeli tudású festő müveiben a szovjet valóság tipikus mozzanatait és alakjait örökítette meg. (Szovjet bíróság, Főiskolások, Vasúti csomópont 1919-, ben). Legnépszerűbb képein (Kommunisták kihallgatása, 1933; Egy régi urall gyárban, 1937) két világ drámai összeütközését ábrázolja. Az elsőn a polgárháborúban elfogott kommunistákat állítja szembe a kihallgató cári tisztekkel, s a halállal szembenéző foglyokban érezteti azt az erőt, amelynek végeredményben győznie kell. Az „Egy régi uráli gyárban" című hatalmas vásznán az ósdi gyárat meglátogató tőkés alakját állítja szembe • a rabszolgasorban dolgozó munkásokkal, és a hatalmas kifejező erővel megfestett alakokban kiválóan érzékelteti az antagonisztikus osztályok történelmi sorsát. 1950-ben egy fiatalokból álló festöcsoport élén megfestette: „Lenin beszél a Komszomol III. kongresszusán" című művét. Lenin alakjában, gesztusában nagyszerűen visszaadja azt a mozgósító erőt és meggyőződést, amely a szovjet ifjúságot történelmi feladatának betöltésére lelkesíti. Joganszont korántsem azért emeltem ki, mert a szovjet képzőművészek között egyike a legjobbaknak. Azért írtam róla, mert alkotásaival már előzőleg itthon, Prágában megismerkedtem és most Moszkvában nagyon kellemesen érintett a festmények igazi otthonában a képein megfestett élő alakokkal valő viszontlátás kellemes öröme. Két múzeumban jártam. És örök élményekben volt ott részem. SZILY IMRE Leonardo da Vinci: Madonna litta