A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-08 / 36. szám

(Lőrincz Gyula rajzai) itt állt a kapu előtt. A szuronyos őr ránézett, feléje nyújtotta a kezét: — ~ Isten áldja, Balog, aztán vigyázzon magára ... Nem tudott felelni, csak bólintott. Olyanféleképpen, hogy köszönésnek is számíthatott, de jelenthette azt is: szót fogad, vigyáz magára, nehogy valamikor még visszakerüljön ide. A nagy sárga épület vasrácsos ablakáig értek a gesztenyefák. A szürkés égból langyos májusi eső hulldogált és a frissenzöld levelekről kövér cseppekben gyöngyözött lefelé a víz. Fölfelé tartotta forró arcát. Jólesően érte a langyos permetezés. Megint csak a csúnya, nagy épületre meredt, amelyben tizennégy hosszú, keserves évig szenvedett. Sokszor elgondolta, hogyan áll majd egyszer előtte, teleszívja a mellét levegővel, kurjant egy nagyot örömében, az is lehet, hogy hangosan nevet, és ha látja valaki, bármiféle idegen ember, annak elújságolja: „Megszabadultam... Megszabadultam!" Nem kurjantott, nem nevetett, csak állt jódarabig, nézte az esőben fénylő gesztenyefákat, nótát dudorászott, nagyon régi nótát, aztán megindult lefelé a keskeny utc&n. A városháza tornyán delet ütött az óra. Kisütött a nap, az aszfaltos út mélyedéseiben megcsillantotta a dlztócsát, az emeletes házak ablakait gyémántporral szórta tele, jutott mindenhova a nagy fénylésből, amely, mintha a járókelők arcát is megszépítette volna. Barnafoltos kutya szaladt elótte és akkor kimondta az elsó szót: — Vitéz... Ki tudná, hol az ö kutyája? A koromfekete, amelyik elébe állt, amikor kezében a töltött fegyverrel osont a ház felé. Felugrott reá, két első lábát a mellére illesztette, tette, mintha kérné: „Gazdám, gazdám, ne tedd ..." Megcsalta az asszony, nem volt más választás ... A péküzletből frissen-sült kenyér szaga áradt kifelé, az juttatta eszébe, hogy éhes. Papírpénz zörrent a zsebében, tizennégy évi keresete. Hej, de sok kefét megkötött érte! A pult mögött szőkehajú, tejfehér asszony mérte a kenyeret. Olyan nevető volt a szeme, barátságos a szava, hogy meg merte kérdezni tőle: — Valamiféle munka nem akadna? — Vásárra ment az uram, б szokta a süteménykihordékat felfogadni. Az ajtóból mégis visszahívta, délután fát vágatott vele a kemence-fűtéshez, a a fiatalabb inas azt mondta, hajnalban együtt indulnak el, hátukon a nagy kosár süteménnyel. Utolsó fillérig elszámolt a gazdával, a szőke asszony reggelire tojásrántottát készített neki, kicsike csomagot nyújtott feléje: — Jó lesz az útra a szalonna; kenyeret is adok melléje. — Elküld? — Azt mondta az uram, én fogadtam fel, én mondjam meg ... Elsőéves segéd volt akkor ... Benne volt az újságban ... az ítélet is ... Zsebretette a szalonnát, a kenyeret is elfogadta, indult kifelé. Ment, ment, észre se vette, hogy újra megeredt az eső. Vonat lármáját hallotta, a nyers-téglából épült állomás elé autó gördült, pipás hordár nyújtotta ki kezét a jókora kofferért. ' Tlzpengőst tett a vasutas elébe, megmondta a menetrendről leolvasott állomás nevét és megkönnyebbülten sóhajtott, amikor kezében volt a jegy. Zölddellt a gabonatábla, növésbe kezdett a kiegyelt kukorica, kasza alá magasodott a gyenge lóhere. Némelyik helyeh már látszott haioványrózsaszlnű virága is. Hej, de jő lenne beléje meríteni a kiélesített kaszát. Surranna az acél, omlanának a szárak ... Kezébe fogná a vellát, kocsira dobálná a takarmányt... Gyű, Sármány, gyű Gidra ... Háton hordani a péksüteményt? Negyvenet leadni a fűszeresnek, hatvanat a vendéglősnek? Miféle munka ez paraszt számára? A föld, az az igazi, meg a jószág ... Lovat pucolni, etetni, kisborjút ereszteni az ahyja alá, nézni, hogyan szívja a tejet... . Nagy utat kellett megjárnia, sok kaput, ajtót benyitni, úgy ejteni a szót, hogy alázatosság se, hetykeség se érződjön belőle, amíg a se nem sovány, se nem kövér gazda azt mondta: — Megpróbálhatjuk, mert kell minálunk a dolgos kéz, olyan, amelyik nem egyhamar fárad el, mert ingyen nem fizetjük a napszámost ... Trágyát dobált, répát kapált, szőlőt permetezett, olyan melegben, hogy a kékköves-meszes lé azonnyomban megszáradt a levélen. Közben olyan vidáman fütyörészett, mint a vőfély a lakodalomban. Nem telt bele két hét, lehervadt a kedve, mint a kalapja pántlikájába tűzött réti szegfű. Mondja a se nem sovány, se nem kövér gazda: — Kifizetem a fél hónapot, aztán, isten nevében, elmegy útjára. — Sajnáltam az erőmet? Nem dolgoztam szívesen ? Nem kúráltam ki keserűsóval, ecettel a megbetegedett ártányt? — Nem is a munkában, nem is a szándékban a hiba, csak hát engem senki se csúfoljon azzal, hogy börtöntöltelék szegődik csak be hozzám. Kötötte a bugyrot, mert volt már egy tartalék inge, vászongatyája, az ajándékba adott két pár kapcarongyot se kérte viszsza az asszony. Megint ott téregetett az országúton de nagyon megizzadt, lefeküdt a rét-szélbe. 17