A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

Slüka felvételei ri hőség után. Egy csapőajtón át megérkezünk a frontfejtéshez, az ifjúsági brigád egyik csoportjához. Csupa fiatal arc, már amennyire a vastag szénpor-réteg alatt meg lehet állapítani. Éppen a robbantó patronokat helyezi el Vámos és Bukran elvtárs a kifúrt lyukakban. Megkérjük Telek Barnabás lömestert, hogy mondja el, mi is a frontfejtés lényege. — Először is hat-hét rést nyitunk, mindegyiket három méter szélességben. Az első robbantás leomlasztja a falat 120—130 cm mélységben. Az így szabaddá vált szenet felrakjuk a transzportőrre, aztán újabb lyukakat fúrunk a következő robbantáshoz. Ha a rést már két és fél méterre kimélyítettük, megkezdődik az aládúcolás, amelyhez legkevesebb három támasztót használunk. Ha a tárót már „kiraboltuk", oldalt beomlasztjuk és másik frontot kezdünk. — Milyenek a kereseti viszonyok? — tesszük fel a kérdést. — Mikor hogy, Az mindig a terv teljesítésétől, illetve túlteljesítésétől függ. Ha túlteljesítjük a tervet, progresszíven emelkedő prémiumot kapunk. A vájárok a saját munkájuk után mindenképpen megkapják ezt a különjutalmat, sajnos az én keresetem már az egész vállalat tervteljesitésétől függ. így aztán nagyok az ingadozások, van amikor csak 1500 koronát keresek — ugyanakkor a vájárok a 4000 koronát is megkapják —, máskor meg a 3000 koronát is elérem. — És nem fordult még panaszával az illetékes helyre? Vámos János, Bukran János Csernai András technikus csoportvezető és kmety Pál vájat — De igen. Már ígéretet kaptam az igazgatóságtól, hogy rendbehozzák a dolgot. Látjuk, milyen fontos szerepet játszik a tervteljesítés a bányászok fizetésében. Nem is csoda, hiszen a szén iparunk vére, éltető eleme. S ez a bánya sok-sok szenet ad terven felül is népgazdaságunknak. 1956-ban például 41758 tonna, 1957-ben pedig eddig már 16 547 tonna értékes szenet fejtettek ki terven felülii. Ezekért a szép eredményekért kapta meg a vállalat nemrég köztársaságunk egyik legnagyobb kitüntetését:,a Munka Érdemrendet. Igaz, mint megtudjuk, májusban egyrészt munkaerőhiány, másrészt bizonyos feltárási és szállítási nehézségek, no meg amiatt, hogy nagylelkűen magukra vállalták egy másik bánya mankóját, a válhflat nem tudta teljesíteni havi tervét, minek következtében elveszítették a Tüzelőanyaggazdálkodási Minisztérium és a Bányászszakszervezet már hat ízben egymás után elnyert vándor Vörös Zászlaját. Azóta azonban a helyzet javult, a tegnapi tervet például m$r 114,9%-ra teljesítették. IgyaBszik is a bánya minden dolgozója, főként pedig az ifjúsági brigád, — amely ma legjobb egész Szlovákiában s több nagyszerű kitüntetés birtokosa, — hogy az év harmadik negyedében visszaszerezzék a minisztérium Vörös Zászlaját. Itt, a fejtőhelyen bizony már ki~sé nehezebb a közlekedés. Míg a bányászok mókus fürgeséggel járkálnak a mozgásban lévő acél szállítószalagon, mi bizony kénytelenek vagyunk megkérni Petrik Mihály gépészt, hogy állítsa meg a transzportőrt, amíg átjutunk a kérdéses szakaszon. Lassan elérkezünk a tárna végére, ahol most éppen dúcolás folyik. Meglepetve látjuk, hogy már nemcsak bányafát használnak, hanem vastartókat is. Megkérdezzük Csernai csoportvezetőt, mi a vastartók előnye. — Egyrészt az, hogy mivel nagyobb a hordképességük a fáénál, sokkal vékonyabbak, tehát kevesebb helyet foglalnak el, könnyebb dolgozni velük, meg aztán jobban hozzá is lehet jutni, mint manapság a fához. — Lefelé jöttünkben a főtárnában láttunk vasúti síneket is, talán csillékben is szállítanak szenet a felszínre? — Ma már nem. Valamikor szállítottunk. Most már csak segédanyagokat szállítunk le drótkötél vontatású csilléken a bányába. Közben a pár perc előtt elhagyott szakaszon robbantanak. Kissé furcsán érezzük magunkat, amikor egész közelről megcsap a légnyomás, bányászsisakunkon koooanak a széndarabok s a foitó füst eltakar mindent. De remekül működik, a szellőztető berendezés és így pár perc alatt megint friss levegőt szíhatunk. Még néhánygyors felvétel, mert már vége a délelőtti műszaknak s mehetünk föl a felszínre ezekkel a kedves, vidám fiúkkal: Kovalcsikikal, Csernaival, a kissé idősebb Telekkel, a két Vámossal, Macákkal, Marékkal, Hajnerajjal, Murinnal, Bednárcsikkal, Kmettyel, akiket rövid ismeretségünk után már a szívünkbe zártunk, mint a szocialista munka ifjú hőseit. Felfelé menet itt is, ott is kibukkan egy-egv csoport az oldaltárnákból. Á „Zdar Boh" köszöntés mellett „Jószerencsét!" is hallani szép számban, mert hiszen a bánya dolgozóinak mintegy a fele magyar. Megérkezve a főkapuhoz, hatalmas tábla ötlik a szemünkbe, amely bejelenti, hogy vasárnap az igazgatóság egész személyzete is leszáll a bányába, vagy ahogy itt mondják „ikrái", hogy segítsen teljesíteni a júniusi tervet. Milyen kár, hogy addigra műiket már máshová szólít a kötelesség, a tapasztaltak után mi is szívesen részt ven nénk egy ilyen műszakon. Tarjáni Andor Kovalcsik Károly brigádvezető és Bednárcsik Antal vájár az 1304-es írontfejtésénél.