A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-25 / 34. szám

tdes anyanyelvűn!? Két levél „A pozsonyi Hét rendesen elér az íróasztalomra, s így alkalmam van rendszeresen elolvasni az Ön nvelvtisztító, kifejezéshelyesbítő írásait. Az 1954-es: A magyar helyesírás szabályai néhány homályos részletének tisztázását pl. az Ön értelmezésében el is fogadtuk s alkalmazzuk", írja egyik romániai testvérünk, az ottani magyar szellemi életnek egyik büszkesége, a nálunk is nagy tekintélynek örvendő Balogh Edgár elvtárs. Ezekből a sorokból az tűnik ki, hogy Ä Hét nem ismeretlen Romániában sem: olvassák, megbecsülik ott is, sőt okfejtéseit iránymutatásul is elfogadják. De nem lehet megindulás nélkül fogadni ezeket a sorokat azoknak, akik a burzsoá Csehszlovák Köztársaság idejében hallgatták a romániai magyar rádió küldéseit. Akkor joggal elszőrnyülködhettek azon, hogyan férhet meg az emberben, „a teremtés koronájában" annyi állati vadság, gyűlölködés, amennyit az akkori román rádió magvar nyelvű küldésében ráfröcsögött a magyarsápra. Persze a budapesti rádió sem maradt adós a felelettel! Most mindnyájan látjuk, hogy más a helyzet: a román és a magyar nép legteljesebb barátságban, testvéri egyetértésben él eqvütt, eqymás mellet, a politikai gyűlölködést a rádióban is a szeretet hangja váltotta fel, a romániai magyar szellemi élet vezetői, a tudósok és költők megtisztelik írásaikkal a mi magyar lapjainkat, a mi szellemi munkásaink pediq szintén dolgoznak a romániai lapokba. Milyen szép, a XX. század emberéhez méltó változás ez! Á népi demokráciának e"vik legnagyobb érdeme, hogy ezt a testvérieseéget a népek kapcsolatában meqteremtette! Amint A Hét rendszeresen odakerül romániai barátaink asztalára, mi is olvassuk a románia magyarok magas színvonalú lapjait, pl. a Korunkat. S így is van jól. Ma már el nem tudnók képzelni ennek az ellenkezőjét, és szégyenkezve gondolunk a gyűlölködésből élő, sötét múltra. Á más'k levél egy itteni fiatal elvtárstól érkezett. Mai fiatalságunk jó nagy részének a jövőjébe bizakodással tekinthetünk. Egy részük már kiforrott írótehetség, más részük most a szemünk előtt fejlődik, bontakozik, - v="mak olyanok, akik a nyelvvédelem terén apostolkodnak. Megfigyelik környezetüknek és mindazoknak a nyelvét, akikkel a sors összehozza őket, kellő tapintattal és szeretettel figyelmeztetik őket hibáikra és igyekeznek megtartani anyanyelvünket eredeti szépségében és tisztaságában. Azt írja ez a fiatal barátunk, hogy megfigyelte olyan magyar munkások beszédét, akik semmit sem, vagy csak igen keveset tudnak szlovákul, s az ő társalgásukból ilyesféle mondatokat jegyzett fel: A závodná rada elfogadta a plánt, az okresny národny vybor predsedája mondta, hogy a tajomník intézi az ügyet, csak a riaditel' adhat prémiumot stb. Sajnos, igaza van a levélnek. Az Irányelvekben már tavaly idéztem az ő példáihoz hasonló eseteket és hozzátettem: „A mi magyar beszédünk tele van idegen szókkal, mégha mondanivalónknak minden részét jó magyar szóval tudnánk is kifejezni. Ez envrészt kétnyelvűségünknek következménye, másrészt annak, hogy a hivatalos elnevezéseket rendszerint szlovákul halljuk, és ezért a fogalmak így vannak agyunkban elraktározva. Egy kis akaraterővel persze másképp is mondhatnók a kifogásolt dolgokat, agyunk azonban legtöbbször lusta a gondolkodásra, és ezért azt veszi elő a tudat raktárából, amihez legkönnyebben hozzáfér. Ez elég hiba, mert /Q poslás b acsi Egy kis fémlapocskán hétjegyű szám ált: egy ötös és egy hatos. Ötvenhat — regisztrálja agyunk a szürke számot s többé eszünkbe sem jut. így nézünk az utcakövezetre is, vagy a felhős égboltra. Pedig ez a fémlapocska pontosan egy ember szíve felett ragyog. Embert takar, aki olyan, mint mi: lelkesedő vagy szkeptikus, derűs vagy bús. Ha betekintünk a bratislavai főposta lebélelosztójába és az ötvenhatos számot keressük: ő felemelkedik asztala mellől és szemüvegén át kíváncsian tekint ránk. S mert a barátkozás életeleme: már nyújtja kezét s bemutatkozik: Lojdl Ianác levélhordó. Törékeny, szelíden kékszemű ember. Tekintete megőrzött valamit a gyermek derűjéből. Az első benyomás méginkább mélyül, amint szavakba foglalja életét. Liptószentmiklósról került a fővárosba 1942-ben, miután sorsa végigűzte az országon. Apja kerékgyártó volt, ö is kitanulta az apja mesterséqét — és levélhordó lett belőle. A legidősebb bratislavai postások sorába tartozik. Ez idő szerint 56 éves és több, mint 28 éve szolgálja hivatását. Huszonnyolc év: fél emberöltő! A legerősebb embert is meqkoptatja s gondolkozóba ejti. Érdemes volt? Lojdl Ignác nem sajnálja a munkában eltöltött éveket. Azt mondja, hogyha gjölröl kezdené, talán újból ezt a hivatást választaná.. Pedig nem könnyű ez a munka sem. Há méluebbsn beletekintünk, felmérhetjük nehezét is. A munkaidő reggel félhétkor kezdődik, de megszokásból, kötelességtudatból már 6 órakor munkába áll, a több mint félszáz levélhordó. Félnyolcig a leveleket rendezik, aztán szét rajzanak a szélrózsa minden irányába. De tíz órára ismét visszatérnek, s előkészülnek a következő útra. Loholó munka. Tömött bőrtáska húzza a vállat. Gyakran megüti a 30—35 kilogrammot is. Lépcsők fokán szalad a láb föl s le. És mennyi levél, újság, postautalvány. Lojdl Ignác bácsi napi átlaga például 300 közönséges és 30 ajánlott levél. Ezenkívül 20 postautalvány, rengeteg újság s negyedévenként a rádió, televízió díjának beinkaszszálása. Gyakran kemény hang fogadja a levélhordót. Mert késett a. levél, késett a postautalvány. Pedig nem ö az oka; egyáltalán nem. Szinte mindennapos a hiányosan címzettlevél. A feladó nem is gondolja, mennyi munkatöbbletet, idegességet vált ki, a felületesen címezett levél. Sokszor detektívmunkál kell a postásnak végeznie, hogy eltékozoljuk legdrágább szellemi örökségünket, őseink nyelvét, anyanyelvünket, ámbár .. .minden művelt nép igyekszik megőrizni nyelvének épségét és eredetiségét" "' lap). A minap egy fiúcska beszédét is megfigyeltem. Családja magyar, kis társai, barátai szlovákok. Mikor figyelmeztették, hogy étkezés előtt meg kell mosnia kezét, ezt felete: én már umíváltam a kezemet. — Egyszer pedig Szencről hazajövet örömmel újságolta ér már tudok pláválni. (A fiúcska még nincs öt éves.) Igv segít magán, Ami hirtelenében nem jut eszébe magyarul, azt szlovákul mondja, de magyar végződésekkel látja el a szókáf, s így kifejezi a mondatbeli viszonyítást is. Sok hasonlatosságot fedezhetünk fel a kisfiú meg a nép beszéde között. A fiú beszédéből ez a kettős&őq. ez a keveredés az iskola művelő hatása következtében el fog tűnni, de a nép nyelvéből a kevertség nincs eltűnőben, hanem még gyarapodik is. Sokat segítene ezen a visszás helyzeten, ha ott, ahcl magyarok is laknak, az állami épületek faiára az egyes hivatalok magyar elnevezését is kifüggesztenék. Sokat javíthatnak ezeken az állapotokon a magyar lapok is. Fontos, hogy újságíró-testületünk tagjai alapos felkészültséggel és hivatásuk fontossáqának teljes tudatában lássák el feladatukat. A Csemadok munkája is sok tekintetben elősegíthetné a jó eredményt. Tanítani kell a népet, de nem kell tudnia, hogy tanul; a szórakoztatás ürüqye alatt is egybe lehet gyűjteni az embereket és Horatius módjára: ridendo dicere verum kell tanítani, vagyis úgy, — hogy a vidám dolgokba belecsomagoljuk a komoly igazságot is. Aztán a magyar helyesírás szabályainak népszerűen megszövegezett feldolgozására is nagy szükség volna. A tudás hatalom, olvassuk egyik iskolánk falitábláján, a tudás megszerzésének legfontosabb eszköze pedig az írásban és az olvasásban való jártasság. Ehhez kell hozzásegítenünk magyar népünket. v Orbán Gábor megállapítsa a címezett tartózkodási helyét. S a levélhordó mégis lenyeli a rossz szót, mert nem csak ismeri, szereti is az embereket. Szép, napsugaras oldalai is vannak ennek a hivatásnak. Lojdl bácsi például semmiért nem adná, mikor a Vazov utcában köréje sereglenek a gyerekek és incselkedve százszor is megkérdik: „hozott-e levelet, postás bácsi?" S ő tréfásan barackokat nyom fejük búb -iára, mir tha saját fiai volnának. S megy, megy az idős postás és minden ajtón bekopogtat. Itt is, ott is elhullajtja a jó szó ezüst tallérjait, szétosztja szívét, mint a leveleket. Az 56-os számú fémlapocska alatt kedves, gyengéd szív dobog. Hova jár, mit csinál vajon murka titán? A téli hónapokban rendszerint odahaza tartózkodik családja körében. De ilyenkor, nyáron siet a kertjébe, viráqai közé. Mert virágokat nevel: rózsát, bagóniát, árvácskát, Százfaita virágot, virágok erdejét. S ezek a virágok ráhajolnak s megszépítik életét...' S valahd a Ventúr utcán az egyik házban felberreg a csengő. Eqy kislány nyit ajtót s átveszi a levelet. — Ki volt az? — kérdi édesanyja. — A vostás bácsi. Levelet hozott. S Lojdl Ignác bácsi házról-házra jár s lelkében felzeng, felénekel a város. Dénes György 10