A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-25 / 34. szám

Ctttöro/c kölötfc Holland gyerekek a lencse előtt felszedett néhány angol és francia szóval s a „d'akujem"-mel meg a „dobry den"-nyet nem boldogulnak. Nem kis dolgot okoz a tábor vezetősé­gének a különböző nemzetiségű gyerekek „egységes" koszton tartása. A szíriaiak minden európai ételt megesznek, sőt min­denből repetét is kérnek, a bulgárok sem kényesek, de már a hollandusok úgy lát­szik más konyhához vannak szokva. Tanúi voltunk például, hogy egyik este, amikor amolyan jő magyarosan elkészített lecsó volt vacsorára rizzsel, a holland csemeték elborzadva küldték vissza a számukra ör­dögi eledelt s helyette — vajat és cukrot kértek a rizsre. Az ellátás különben kitűnő, a koszt vál­tozatos és bőséges, olyan porciókat adnak — mégpedig ötször napjában, hogy még felnőtt gyomornak is becsületére válik az elfogyasztásuk. Igaz. a gyerekek olyanok mint a higany, egy perc nyugtuk sincs, s így aztán hamar leszaladgálják a mégoly bőséges ebédet, vacsorát is. A tábor vezetője, Galambos Károly, tan­felüovelő több kiváló pedagógussal gon­doskodik a qyermekek jó ellátásáról, hasz­nos szórakoztatásáról. Már bőséges ta­pasztalatokkal rendelkezik; noha még fia­tal ember, már tizenkilenc tábort vezetett itthon és külföldön. Nagy elismeréssel nyi­latkozik a mostani „állományról", véle­ménye szerint még ilyen kedves, jó gye­rekekkel sohasem volt dolga. Este tábortűz van műsoron. Ez az első nagyobbszabásű ismerkedési est is egyút­tal. Ének- és táncszámok váltják egymást rögtönzött jelenetekkel és a tábor életéből vett rigmusokkal. Mindegyik nemzet tag­jai valami eredetit, jellegzetesei igyekez­nek nyújtani. Vannak dalok, amiket már enyütt fújnak a gyerekek. Már megtanul­tak néhányat egymás dalaiból, különösen a tapssal kísért holland daloknak nagy a si­kere. S vannak dalok, amiket ha más-más nyelven is, de egy szívvel, egy lélekkel énekelnek csehek, hollandok, szírek és bulgárok: „Z národu, af jsme ruznl.!..." csenq a fülemben még most is a béke s a barátság hitvallása. Igen. békét akar s ba­rátságot a nemzetek között a göndörhajú fekete kis Faiz Iszmail Fanzí Damaszkusz­ból, a szőke, kékszelmű Irene Anna-Maria Vanhulst Maastriehtből, Václav Havlícek Olomoucból, Vlagyimir Petroff Sztara Za­oorából s velük együtt minden fiatal szé­les e világon. Nehéz szívvel veszek búcsút ezektől a vidám, meoeléqedett fiataloktól — s velük eqyütt talán kicsit a saját fiatalságomtól is, mely nem lehetett a háborúra készülő Európában olyan boldoa és bizakodó, mint ezeké a qyerekeké. Utolsó istenhozzádot intek nekik a távolodó autóbusz ablakából s méq utánam cseng a sok gvermekszáj­ból: Na shledanou! — Tot weder zien! — Do szvidarivia! — Ilá-lliká! — S én már csak aondolatban tehetem hozzá: A vi­szontlátásra! TARJÄNI ANDOR V/ •adregényes tájon, zúgó fenyvesek kö­pött a festői Bacsófalvi-tő partján áll az egykori Kállay-üdülő, az utóbbi években nemzetközi úttörőtábor. Ha azonban valaki a tábort szó szerint értelmében veszi s valami sátortáborra gondol, csalódik, mert bizony ez egy gyönyörű, modern hegyi szálló, mely minden kényelmet biztosít la­kóinak. S lakói nem akárkik ám. Űttörők, mégpedik a világ minden részéből. Üdültek itt már különféle nemzetiségű gyermekei a hatalmas Szovjetuniónak csakúgy, mint magyar úttörők vagy svédek és norvégok. Most is, augusztus folyamán vagy száz­negyven tíz és tizennégy év közötti gye­rek tölt itt egy hónapot nyári szünidejéből. Vannak itt csehek, hollandok, bulgárok, sőt még szíriaiak is — nagy egyetértés­ben. Érdekes, hogy milyen gyorsan összeszok­nak a gyerekek. Tanulják egymás nyelvét, dalait, táncait. Ahol a nyelv nem segít, megteszi a mutogatás is. Nagy csencselé­sek is folynak, különösen a jelvényekre vadásznak a fiúk, a lányok inkább kendő­ket csereberélnek. Minden csoportnak saját vezetője és tolmácsa van. A holland fiúkat és lányo­kat az amsterdami Homenko—Mewe Ma­ria vezeti. Egv selmecbánvai kiránduláson feltűnt, hogy a múzeumigazgató magyará­zatát a holland csoportnak egy tolmács először oroszra fordította s a vezető az­tán hollandul tájékoztatta a gyerekeket. Érdekesnek találtuk a dolgot s érdeklőd­tünk, minő nemzetiségű a csoportvezető. Kiderült, hogy orosz nő, aki a háború alatt német koncentrációs táborban ismerkedett meg későbbi férjével, s így klerült Hol­landiába. Persze, már szlovákul is tud va­lamit, s amikor megkérjük, hogy vétesse fel csoportjának tagjaival a jellegzetes holland fapapucsokat, nem kell elővennünk gyenge orosz nyelvtudásunkat, némi ma­gyarázkodás után szlovákul is megérti a dolgot. Éjjeli szálásra egy szobába kerülünk, ahol — mint előre értesültünk — Haszan lakik, a szíriaiak tolmácsa, örülünk, hogy ilyen egzotikus ismeretségre teszünk szert mindjárt az első este, s a szobából ki­szűrődő torokhangú arab beszéd is ezt a gyanúnkat táplálja, de aztán nagy megle­petéssel kell tapasztalnunk, hogy a szíriai tolmács bizony tőrülmetszett szlovák, Ján Harman a becsületes neve, s csak itt hív­ják Haszannak, sőt Haszankőnak. Egyete­mi hallgató, és arab nyelvet tanul. Jó sok dolga akad, eqyenesen nélkülözhetetlen, mert a szíriai csoport vezetője, aki kitű­nően beszél franciául és angolul, rögtön ideérkezése után megbetegedett s azóta is kórházban fekszik. így aztán Harman ba­rátunk nyakáról egy pillanatra sem men­nek le a szíriai gyerekek — tíz fiú mind­össze, de az egész tábor tele van az élénk, bővérű fiúkkal és mély, torokhangú gaj­dolásukkal — minden ügyes-bajos dolguk­ban hozzá fordulnak, mert az iskolában Tórészlet Áll a tánc ... A tábor főépülete

Next

/
Thumbnails
Contents