A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-18 / 33. szám

Vicsorogva bár, de engedelmeskedik az oroszlán Valásek állat szelídít ónek Dvorák Ludvik artista az öccse feje tetején Madrid és амк közül sok éppen ilyen-körülmények között került a mesterséghez, míg egyesek már beleszülettek a cirkusz világába. A kerekeken járó lakókocsik felé tartok. Az l-es számot keresem, hogy első látogatásom a cirkusz igazgatójának szóljon. Kosztya Zsurovlov elvtárs jó megjelenésű, őszülő férfi. — Harminc éve vagyok cirkuszigazgató. Ennek a cirkusznak a vezetését 195l(ben vettem át, mikor államosították. Azelőtt Henry volt a neve. Humbertonak maga Kopecky elvtárs keresztelte el, hogy fennmaradjon ez a sok dicsőségtől patinás név. Zsurovlov elvtárs nagy örömmel újságolja, hogy augusztus 18-án egy csoportjuk a Szovjetunióba megy vendégszerelni. Zsurovlov igazgató készségesen beszél családi körülményeiről is. Csinos, feketehajú felesége Olica Kocková néven lovakat idomít. Lánya természetesen szintén artista, férjével együtt éppen Lengyelországban dolgozik. — Nézze meg a műsorunkat, — hív meg kedvesen az igazgató. — Azt hiszem tetszeni fog, mert mint mindenütt, Pozsonyban is sokan látogatják. Százhúsz emberem van és mindegyik a legjobbat nyújtja. Felhívja a figyelmemet egyes műsorszámokra, a fiatal román Breuer és a lengyel Tolon légtornász testvérpárra. A Tolonok közül a nőnek igen veszélyes a produkciója. Bátor asszony, szereti a kockázatot. Jellemző: a közelmúltban itt járt szovjet cirkuszigazgatő kijelentette, hogy a Tolonokat meghívja a Szovjetunióba, de csak abban az esetben, ha az asszony hajlandó biztosító övet használni. Játszani kezd a zenekar. A közönség már szép számban gyülekezik, nemsokára 8 óra, megkezdődik az esti műsor. Ideje felkeresni néhány artistát, hogy ők is beszéljenek életükről, munkájukról. A kocsik — a maringotok — sűrűn helyezkednek el és a köztük lévő szűk térségek sem üresek. Számtalan apró, különféle fajtájú kutyuson kell ügyesen átlépnem, amíg eljutok Ludvik Dvorák otthonához. A lépcső előtt nagy a sürgés-(forgás — a család aprajanagyja gombát szeletel. Belépünk a kényelmes, takaros kocsiba. Dvorák Ludvik artista nem fiatal ember, ötvenedik életévét tapossa. A cirkusznál született, hat éves kora óta dolgozik. Sylva produkciója — Az édesapám órásinas volt — meséli szívesen emlékezve. — De ahogy ez már lenni szokott, nem szerette mestere pofonjait. Egy napon hazament a falujába és beállt az éppen ott működő Kellner cirkusziba. Prágába került, megnősült és a feleségéből, egy szelíd varrólányból nagyszerű műlovarnőt nevelt. így születtem én bele a cirkuszba. Dvorák elvtárs jó elbeszélő. Szavai nyomán megelevenedik előttem a cirkusz belső világa, mintha csak Bass • regényét olvasnám. — Személyesen ismerem Eduard Basst, — mondja Dvorák. — Mielőtt megírta híres regényét, köztünk élt, hetekig tanulmányozta a cirkusz légkörét. Miközben szorgalmasan jegyzek, jónövésü lányka lép be az ajtón. Dvorák 11 éves kislánya, aki 9 éves öccsével együtt még iskolába jár. — A gyerekeiknek kicsit hányatott az életük, — mondja az apa, — de csak nyáron át. Az iskolaévet rendszerint ott kell befejezniük, ahol éppen a cirkusz tanyázik, ök azonban jól érzik magukat és a tanulás mellett szívesen gyakorolják az akrobáciát. Az utánpótlásról tehát gondoskodnak. Dvorák elvtárs, aki mint műlovar kezdte, kora szerint áttért más artistaszámokra. Bejárta Európa csaknem minden országát. Valásek Ján állatszelidítő, tizennégy éves korától dolgozik a cirkuszban. Eleinte artista volt. — Két éve foglakozom az oroszlSnjaimmal, négy nősténnyel és egy hímmel. Az állatok 41/2 évesek és igen tanulékonyak. így törekszem megérteni ezt a nyugodt szemű embert, miért éppen ezt a különös mesterséget választotta. Ám ez számára olyan természetes, hogy meg sem tudja érteni babonás tiszteletemet. Ott állunk az oroszlánok ketrecei előtt. Az állatok nyugtalanok, bömbölnek, egy kivételével. Madrid csak egyszer emeli fel szép, sörényes fejét, hogy álmos, kifürkészhetetlen pillantást vessen rám, aztán újra elnyújtja hatalmas testét és pihen. Valásek is nős ember. A felesége gondozza, eteti az oroszlánokat. Egy másik asszony, Kovalcíková Vlasta csimpánzok idomításával foglalkozik. Lengyeles hangsúllyal beszél, áradozik kedves irkusz Humberto. Az elöd regényét megírta Eduard Bass Cseh író. És bár a Humberto név már csak kegyeletből díszeleg a cirkusz homlokzatán — mégis megőrződött az a varázslatos légkör, amely egyedülálló benne és semmi máshoz nem hasonlítható. A cirkusz olyan, mint a mágnes. Nemcsak a közösséget vonzza, hanem fogva tartja azt is, aki bűvkörébe került. Valaha régen, amikor még kopott csillogású kis vándorcirkuszok járták a kisvára-/ sokat és falvakat, nem egy pelyhedző átlú legényke, kalandra, sikerre szomjas kislány szökött el a szülői ház melegéből vagy a mostoha élet szűkös kenyérkéje mellől, hogy azt felcserélje a cirkuszosok bizonytalan, de csábító ragyogású sorsával. Kinek mi lett a sorsa? Erről leghitelesebben a cirkusz dolgozói tudnak beszélni,