A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 3. szám

Éde s any any elvünk Szók csatája Abban mindnyájan egyetértünk, hogy az aki, ami, amely vonatkozó névmás, ha azonban a mutató az névmásból rövidült a hangot elhagyjuk belőle és csak így mondjuk: ki, mi, mely, ezt már nem mindenki tartja vonatkozó névmásnak. Azt mondják, éz már kérdő névmás. Pedig Arany János is így írta: Azt a kis patakot, mely a szívet hajtja, ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja óceánja könnynek. — Petőfi is így mondja: Legyek fa, melyen villám fut keresztül! A közmondás szerint is: Ki korán kel, aranyat lel. — Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. — Egyik jeles nyelvészünk munkájából való ez a mondat: Ki mit hallott, mondja el! Itt tehát a névmás a nélküli alakjait vonatkozó névmásként használják legmagyarabb költőink és közmondásaink. A névmás rövidebb alakja tehát nemcsak kérdés kifejezésére alkalmas (Ki volt itt? Mit láttál?), hanem vonatkozó névmás értelmében is járatos. Ugyanannak a szóalaknak kétirányú használata nem okozhat zavart, mert a hangsúly éles határvonalat húz a kérdő és a vonatkozó névmás közé: a kérdő névmás ugyanis hangsúlyos, a vonatkozó pedig hangsúlytalan, mint a következő példákból is világosan láthatjuk. Ebben a mondatban: Nem tudom, hogy a könyvnek mely lapjait kell újra leírni, világos, hogy a mely szó hangsúlyos, tehát kérdő névmás. Ellenben ebben a mondatban: Megjelöltem a könyvnek azokat a lapjait, melyeket újra kell leírni — itt a melyeket szó hangsúlytalan, tehát vonatkozó névmás és visszamutat, vonatkozik a lapjait szóra. Nem tudjuk, mi lesz a jövőbeli fejlődés útvonala, egyelőre azonban megnyugodhatunk ugyanazoknak a szóalakoknak e kettős használatában, van azonban a vonatkozó névmások használatában egy újabb, sajátos jelenség. Nyelvtanaink szerint ma is ez a helyes nyelvhasználat: az az ember, (a)ki, az a fa (a)mely, és az, (a)mi. — Az (a)mely tehát a tőmondatnak valamelyik megnevezett szavára vonatkozik, de nem személyre, az (a)mi pedig valami meg nem nevezettre. A nyelvtanoknak ezt a szabályát erősen döntögeti az idő: az amely, mely állandóan tért veszít, és helyébe lopakodik, a mi, ami. A nyelvben népies irányú ez a fejlődés, tehát természetes, minden külső hatástól független, belső teremtése a nyelvnek. Az bizonyos, hogy népies íróink műveiből, sőt Vörösmartynak, Madáchnak, Jókainak, Mikszáthnak, József Attilának és más íróinknak a műveiből számtalan olyan példát idézhetnénk, amikor a mi, ami a fömondat megnevezett szavára vonatkozik, mikor tehát a szigorú értelemben vett nyelvtani szabályok értelmében a mely, amely névmás használata volna kívánatos. íme, egy-két példa: Tán veszett nevemet is lemossa vérem, Mit fejemre költe drága jó testvérem (Arany, Toldi). — A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye felmutat (Petőfi). — A kéjt, amit egy ital víz ád (Madách). — A süveget, amit mélyen benyomott homlokába ..., eves a mély seb, amit annyi... kín vérez (Móricz). Milyen tűzvész ... volt, ami visszatartott itt más szó nem eshetett, mint ami dereng (József A.). Egyes kiváló íróink és nyelvészeink hangos szóval követelték, iktassák vissza ősi jogaiba az amely, mely vonatkozó névmást, mert hiszen a nyelvnek értékes eleme, megtartása tehát nemzeti érdek. Elvesztése irodalmi szókincsünknek érzékeny vesztesége lenne. Igazuk van, azonban a fejlődés menetét megállítani nem lehet. Korunk népies irányú fejlődésével párhuzamosan terjed a népiesség a magyar nép kifejező eszközeiben, nyelvében is. Már hosszú évtizedek óta állandóan terjed a mi, ami, a mely, amely rovására. A szóalakok harca nem mai keletű, küzdelmük már régóta tart és szívós. A mi az erősebb, de feltétlen győzelmet nem fog aratni, mert a két névmás használata ma már bizonyos értelmi megoszlással jár együtt. Ha pl. valaki az asztalom szélére tesz egy koronát, és ezt a koronát szellőztetéskor lefújja a szél, így beszélek: A szél lefújta az asztalról azt a koronát, melyet odatettél. Ebben a mondatban nem akármilyen koronáról van sző, hanem egy olyan koronáról, amelyet közelebbről ismerünk, amelyet valaki már előbb az asztalra tett. Ezt a határozottságot, azonosságot fejezzük ki az amelyet vonatkozó névmással. Ha ellenben olyan helyre megyek, ahol beléptidíjként egy koronát kell fizetni, ezt a készségemet így fejezem ki: Szívesen megfizetem azt a koronát, amit beléptidíjként kell fizetni. Ebben a második esetben ugyanis nincs közelebbről meghatározva, hogy a birtokomban levő koronák közül melyiket kell befizetnem. A vonatkozó névmás mindkét mondatban a fömondat meghatározott szavára vonatkozik, sőt a tőmondatnak erre a szavára még az azt névmással is rámutatunk, a második esetben mégis az ami névmással kapcsoljuk össze a két mondatot. A kétféle nyelvhasználatnak az az oka, hogy a korona szó fogalmi körének értéke a két mondatban nem azonos. Az egyik esetben a névmás egy meghatározott, egyedi fogalomra utal, a másikban pedig egy tágabb körű, ún. fajfogalomra. Ha azt mondom: a fáradtság, ami — itt a fáradtság a sző fogalmának egész fajára, a fáradtság minden fajára vonatkozik; ellenben: az a fáradtság, amely — itt a fáradtság a sző fogalmának csak egy meghatározott esetét jelöli. A szóknak fent említett háborúja, tehát nem veszedelmes, mert ebben a háborúban nincs halál, nincs teljesen legyőzött fél, hanem csak erősebb és gyengébb. Az amely szó használatát most már nem veszélyezteti az ami, tehát szabadon fejlődhet és végezheti mondatbeli szerepét mind a két szóalak. Orbán Gábor Olvasóink írják A besztercebányai kerület Csemadok szervezetei a múlt évben a kultúrmunka mellett a falu- és városszépítési akcióból is tevékenyen kivették részüket. Összesen 159 620 munkaórát dolgoztak le. Megtisztították az utakat, árkokat, rendbe hozták a kultúrházakat és a rétek, legelök talajjavítási munkálataiba is bekapcsolódtak. A legszebb eredményeket a tornaijai járás érte el. A he'yi csoportok közül meg kell említenünk a gömörpanyiti csoportot, ahol már eddig 4000 órát dolgoztak le a tagok az új kultúrház építésénél. Szútoron a helyi csoport elnöke, Balogh elvtárs irányítja a kultúrház építési munkálatait. A lelkes Csemadok-tagok 1000 órát dolgoztak le az álapásási munkáknál. Ipolykeszin a tagok a patakot szabályozták és 1000 órát dolgoztak le. A patakból k:

szedett kavicsból és homokból betonlapokat készítettek, amit a kultúrház építésénél használnak fel. (Sólyom László leveléből.) * * * Az utolsó hetekben a füleki járásban is fellendült a kulturális élet. A Csemadok füleki helyi csoportja fel akarja újítani a már egyszer nagy sikerrel bemutatott Dankó Pista hegedűje című zenés játékot. A legjobb helyi csoport még mindig a fülekpüspöki, amely a CS/SZ-tagokkal közösen Moliére Botcsinálta doktor.át tanulta be karácsonyra. Az idősebb tagok zenekart alakítottak és Nosko Károly vezetésével szorgalmasan és jókedvvel gyakoroltak, hogy szilveszterkor már ők szórakoztathassák a közönséget. A zenekar megalakításáért Benkö Zoltánt, a helyi csoport elnökét és Varga Sándort, a csoport titkárát illeti dicséret, akik fáradságot nem kímélve végezték a szervezés és a hangszerbeszerzés munkáját. Kívánatos volna, hogy a fülekpüspökiek példáját a járás többi csoportja is kövesse. Gacsó István, Fülek A Hét olyan feladatokat tűzött ki maga elé célul, melyek megvalósításával kielégíti a csehszlovákiai magyar dolgozók érdeklődését a kultúra, irodalom és sport terén. Ezt a folyóiratot vártuk, mert haladó szellemű íróinak müveivel neveli, műveli népünket s a tudás, a művészet meg szere -tésének útjára vezet. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesület ének szervezetei különösen nagy örömmel üdvözlik az új folyóiratot. Meg vannak győződve arról, hogy A Hét munkájukban segítőjük, tanítójuk, irányítójuk lesz. Ezt kérjük és várjuk A Héttől. Legyen a Csemadok valamennyi szervezetének, minden olvasójának tanítója, jó barátja, gyarapítsa ismereteinket, s ha ennek a követelménynek eleget tesz, ügy minden bizonnyal betölti hivatását. Papp János, Komárom Örömmel üdvözlöm az új lapot. A mutatványszámot megkaptam és érdeklődve lapoztam át. Ilyennek képzeltem el, csak tálán jó lenne, ha még egy fél oldalt szentelnének a gyerekeknek is. Azt hiszem, a kül-és belpolitikából csupán a legfontosabb eseményekkel kellene foglalkozniok, tekintve, hogy az Űj Szó tájékoztatja az olvasóközönséget a politika híreiről, A Hét pedig hetilap lévén, csupán már többé-kevésbé aktualitását vesztett eseményekkel foglalkozhat. Ezzel szemben szeretnénk minél több novellát, elbeszélést, esetleg regényrészletet o'.vasni, lehetőleg a hazai írók tollából. Ezt várom és várjuk mindannyian A Héttől, amelynek jó munkát és sikert kívánok. Dr. Iván Zoltánné, Kondrádovce.