A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-27 / 4. szám

Lőcsétől jő egy óra nyargalásnyira fekszik a valamikori 16 szepesi város egyik legkisebbike: Szepes várai ja. Fölötte — a Branyiszkó alatti völgyöböl mészköszikláján a hajdan bUszke Szepesvára romjai komorlanak... A sok vihart látott vár öregtornyának erkélyén rég nem les már a völgybe a vigyázó strázsa. A Nagysorompóra ágaskadó bástyán nem dobognak a muskétások léptei, a kapuboltok lőrései vakon merednek a világba, a Szapolyai János király örökéből maradt vén palota kövei közt bagoly huhog. De őszi ködben, ahogy ' a szikláról felnyúló romfalak, omlott bástyák, toronycsipkézetek az alkonyuló égbe beleharapnak — a Szepesváralja modern utcácskáiba lesüvítő szél régi históriákat röpít szárnyain. A szepesi szél nemcsak vitéz nagyurak, a Thurzók, a Homonnayak, a Csákyak aranyporzóval szórt krónikáit fújja. Nemcsak a páncélos vas-sisakos lovagokét, az aranysujtásos, prémes-mentés, drágaköves várurakét, nem bizony, benne sir abban elporlott koldus jobbágyok bánata, benne zúg a szegénylegények dicsősége is. Több mint harmadfélszáz éve történt az 1703. esztendő végefelé. Júliusban bontotta ki a tiszaháti nép Rákóczi Ferenc veres lobogóit és néhány hónap múlva az osztrák határoktól a moldvai havasokig mindenfelé kuruc zászlókat lengetett a szél. Szepesség erősségei között csak Szepesvára labanc parancsnoka: az ausztriai császár Teutschmeister-ezredéból való Wenzenslaus Karl Kristock kapitány reménykedett még a felmentő seregekben és látván, hogy az ostromló kuruc hadaknak sem ágyújuk, sem ostromszerük nincsen — konokul dacolt velük. Kristock kapitány egyként bizakodott a maga erejében meg a gondviselésében. Tudta, hogy a várhegy ugyancsak kisöccse a branyiszkói tetőnek, a tátrai havasok csúcsáról lekandikálva meg éppen csak vekondtúrás — de azt ls tudta, hogy aki alulról akar a felsővári öregtoronyba eljutni, még hozzá vár-szálló szándékkal, annak keményre kell patkoltatnia a csizmáját. Dél irányából, ahol a várhegy lankás hajlattal ereszkedik a völgynek, Vidékvára vastagon hányt falaiba ütköznék a roham. Északról, keletről, nyugatról majdnem függőlegesen szakadó színfalakon kapaszkodhatnának fel az ostromlók — ha macska-talpakon járnának. Mert, ha nem látatlan-hallatlan özönlik el Felsővárat, akkor ágyútűz, forróvíz, égő szurok zuhog rájuk a hágcsón. Mikor a beregi és tiszaháti mozgolódások hírére Kristock kapitányt a várbeliek nyakába ültette a bécsi Haditanács, a labanc parancsnok a pince-boltjától a padlás-aljatig minden épületet gondosan feltúrt. Nemcsak a nagy halom apró meg öreg muskétát, régi dárdát, kivénhedt vasas-kópját, páncélt, sisakot, fegyverderekat vette számba, amit a vár ural garmadába hordtak a Felsóvárba, hanem lajstromba szedette az öreg palotában talált polyák puskákat, korompai, Hintákat, a porház selmeci lőporral tetézett hordóit, tüzes koszorúit égető csuprait, lángvető labdáit; a Besztercén, Lőcsén. Szomolnokon öntött golyóbisokat és a tornyok, kapuboltok, emeletek ágyúit, tarackjait, mozsarait és sokcsöves seregbontóit is. Az alsóvári gabonatartó szuszékokat omlásig rakatta; annyi húst, szalonnát, sajtot szedett be a váralatti vámokból a porcióztató labanc hadnagy, hogy hónapszám telik belőle a várbeli Trencsényi Varró Mátyás (Szalay Gyula rajza) muskétásoknak prebendára. A sziklába vájt mélypincékben Hegyalja nemes borai, tokaji átalagok, s ami mindennél fontosabb: a Felsóvár közepén, az öregtorony és a kápolna között, bugyborékolva csordítja ivóvizét a kettős, fedett csatornakút... Próbálkoztak a várost körülvevő Görgey János kuruckapitány követei: kérték a labancvezértói a várat — mindhiába. Leesett a hó, eljött a karácsony — Szepesvárán még mindig kétfejű sasos császári standárd éktelenkedett. És ekkor egy egyszerű trencsényi jobbágylegény, Csáky gróf aranyhtmzője: az ifjú Mátyás nagy tettre szánta el magát. Rákóczi Ferenc emlékirataiban, mint az év kiváló eseményét jellemzi Trencsényi Mátyás haditettét. Elmondja, hogy a szepesvári hímzölegénynek nem volt hivatása a katonáskodás, nem is volt valami harcias szellemű, s külseje is inkább szerény és békességes volt. mintsem merész és vitézlő. De mikor szájról szájra szállva elérkezett hozzá a hír, hogy a fejedelem a szegény nép sanyargatásának megszüntetésére bontotta kl zászlait — fellelkesült megkínzott jobbágy-társai hősi példáján, s azon kezdett töprengeni, hogy miképpen kényszerlthetné a vár parancsnokát megadásra. Trencsényi Mátyás hosszas gondolkodás és alapos megfontolás után látott hozzá terve kiviteléhez. Megfigyelte, hogy milyen rend szerint végzi napi tisztét a labanc parancsnok, hol s mlkor-merre található, kivel jár, ki őrzi, hogyan lehet hozzá bejutni. Kinézett a meredek bércek között egy alkalmas helyet, ahol szándéka végbevltele után elmenekülhet. Kötelet szerzett és hágcsónak egy félreeső várablakba kikötötte a meredély fölé, hogy dolga végeztével leereszkedhessen a völgybe. így felkészülve egy téli reggel, karddal belépett a pa-. rancsnokhoz és négyszemközt maradva vele, képébe vágta a balmarkában tartott sót. A meglepett labanctiszt kapkodott, hápogott, üvölteni kezdett, de a mindenre elszánt varrólegény kirántotta kardját és kegyetlenül szabdalni kezdte. A lármára elörontott a kapitány felesége, felabajgatta az örséget és paraszthajszálon múlott, hogy Trencsényi Mátyást izekre nem vágták. De Varró Mátyást ekkor már hósl ihlet szállotta meg. Nyolc-tíz emberen tört át, csapott, zúzott és sikerült is eljutnia az ablakrostélyra erősített kötélhez. Keresztül vetette magát az ablaklven, kúszott a várfal mentén lefelé, ám üldözői ' elmetszették a kötelet, s Trencsényi Mátyás a mélységbe zuhant. Kuruc portyák szedték fel félholtan és elvitték a váraljai kuructáborba. Trencsényi Mátyás jől számított. Szepesvárban nem volt orvos és Kristock kapitány hűsége csak addig tartott a lószájú Leopoldus császárhoz, amíg saját becses élete nem. forgott veszélyben. Hogy Lőcséről kirurgust kaphasson értékes bőre megfoltozására, 1703 december 28-án feladta Szepesvárát Rákóczi kurucainak. A várfeladás ellenében engedélyt szerzett arra, hogy ápoltatása végett feleségével együtt nyolc napig Lőcsén tartózkodhassék, majd minden pereputtyával, vagyonával, uzsorára, kölcsönbe adott pénzeivel, viszont adósságainak elengedése mellett elvonulhasson Lengyelországon át ausztriai hazájába. A várfeladás szerzőjét, a bátor hlmzőlegényt, Rákóczi busásan megjutalmazta, seregébe fogadta, tiszti rangra emelte. Trencsényi Varró Mátyás első hősi tette után jól kitanulhatta a hadi mesterséget, mert a Rákóczi-szabadságharc későbbi éveinek oklevelei már mint vitéz kuruc kapitányt emlegetik... (s)