A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-27 / 4. szám

MESE ORS ZÁG Jakab és a zab A kicsi Jakabról mondok mesét, hallgassatok ide. Egyszer volt, hol nem volt, túlonnan túl, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egy gazdaember, s annak egy kicsi legény szolgája, akinek Jakab volt a neve. Mondja egyszer a gazda Jakabnak: Eredj, fiam, Jakab, a mezőre s arasd le a zabot. Elment Jakab, de az ebadta kölyke nem aratta le a zabot. Nem ám, nem aratta le, de nem is dugta haza az orrát. Megharagszik a gazda, küldi a kiskutyát, hogy harapja meg a Jakabot. Na bezzeg a kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab sem aratta le a zabot. Nosza küldi a gazda a botot, hogy verje meg a kiskutyát. De a bot nem verte meg a kiskutyát, a kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab sem aratta le a zabot. Még jobban megmérgelődött a gazda s küldte á tüzet, hogy égesse meg a szófogadatlan botot. De bizony a tűz nem égette meg a botot, a bot nem verte meg a kiskutyát, a kiskutya nem harapta meg Jakabot s Jakab sem aratta le a zabot. Ilyen-olyan, szedte-vette! — kiált a gazda — hiszen megálljatok! — Mindjárt küldte a vizet, hogy oltsa el a tüzet. Haj, de a víz nem oltotta el a tüzet, a tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, a kiskutya nem harapta meg Jakabot, s Jakab sem aratta le a zabot. — Ügy?! Hiszen csak várjatok. — Egyszeribe küldte a bikát, hogy igya meg a vizet. De bizony a bika nem itta meg a vizet, víz nem oltotta el a tüzet, tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, s Jakab sem aratta le a zabot. Hm, hm, mit csináljon, mit csináljon.., Hopp, megvan! Küldi a mészárost, hogy vágja le a bikát. Ment a mészáros, de nem vágta le a bikát, bika nem itta meg a vizet, víz nem oltotta el a tüzet, tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab sem aratta le a zabot. Hiszen a gazdának sem kellett egyéb: küldte a szolgabírót, hogy csapassa meg a mészárost. Bez:eg a szolgabíró megcsapatta a mészárost, mészáros levágta a bikát, bika megitta a vizet, víz eloltotta a tüzet, tűz megégette a botot, bot megverte I kiskutyát, kiskutya megharapta Jakabot, s Jakab nindjárt learatta a zabot, de úgy, hogy egy szál >em maradott. Ha csak egy szál zab maradt volna, az én mesém s tovább tartott volna. • I CSALI MESE Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember kiment a fiával a földre szántani, s amint fordul, egyszerre csak elkiáltja magát a fiú: — Nézze apámuram, nézze egy kulcsot találtam. — Az ám, egy kulcs, — mondja a szegény ember. — Ejnye, de jó volna, ha egy ládát is találnál hozzá! Na, ez annyiban maradt. Tovább szántanak, kettőt-hármat térülnek-fordulnak. Megint elkiáltja magát a fiú: — Nézze, édesapám, megtaláltam a ládát is. Próbálják a kulcsot, hát jól belétalál a zárba. Kinyitják a ládát, felemelik a fedelét, nézik, mi van benne, hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurtafarkú egerecske. Ha volna, volnn. az egérnek hosszú farka lett az én mesém íj tovább tartotjy л > _ ffiilyen emberből van a legtöbb ? Mátyás király egyszer arról beszélgetett udvari népével, hogy milyen emberből van legtöbb a világon, katona-e, paraszt, pap vagy talpnyaló. Mindenki mást mondott. Ott volt Markai is, a király híres bolondja. Mikor az urak abbahagyták a találgatást, mert már semmi nem jutott eszükbe, megszólalt, hogy ő tudja s meg is mondja, ha engedelmet adnak rá. — Tíz arany forintot kapsz, ha eltalálod — biztatta a király a bolondot — de ha nem, a hátsó feled vallja kárát, hogy túl akartál tenni mindannyiunkon. — Doktor van legtöbb a világon — mondta Markai. összenézett a király az udvaroncokkal. Aztán intett a szolgáknak, hogy vigyék Markalt, s verjék rá a tíz botot, amit megérdemelt. — Nem addig van az, felséges kir rályom — méltatlankodott Markai — én az igazat be tudom bizonyítani. Ahhoz pedig a szobámba kell mennem, mert ott őrzöm a tanúságot. Igazságos király volt Mátyás, beleegyezett hát, hogy a bolond a szobájába menjen a bizonyítékért. Alig ért el Markai a szobájába, mindjárt elvetette magát a vackőn, s ordított keservesen, mintha nyúznák. Az ajtónállók meghallották az iszonyatos üvöltözést, s szaladtak a hírrel a királyhoz: — Halálán van a bolond. A király szerette Markalt, az urak is szerették, hiszen gyakorta megnevettette őket. Bementek hát hozzá, s megkérdezték, mi bántja. A bolond panaszkodott, hogy ez a baja, az a baja. Az egyik úr azt ajánlotta, hogy eret vágasson magán, a másik köpölyözést javasolt, a harmadik piócát, a negyedik borogatást, az ötödik kakukkfű főzetet. Mikor már mindenki tanácsolt hathatós orvosságot, Markai fürgén fölugrott fektéből, s a király elé pattant: — íme a bizonyíték, felséges uram! kiáltotta. — Mert ha a palotában enynyi doktor van, mennyi lehet az egész világon ?