A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-06 / 1. szám

Ilyen voltál Sokszor emlékezem reád, puha hajad fürtös függönyére. Szemedből egy lobbanásnyit őriz virrasztó emléke felhős szívemnek. Ragyogó, tágult csodálkozás. Ez volt a szemed. Benne bomlottam részegen, s lángolt, kínozott, szeretett, hogy sírjak mindhalálig. Piros ajkad pici, puha csókok fészke, nászágya volt. Nyelvecskédben párját hívó szerelmetes madár dalolt. Érzem még az ajkad ízét. Kis melled kihívó csábítással ringott, büszkén, s ott ragyogott, ott lobogott a szemünk üszkén, mint jövő reménye. Ringó csípőd jaj, de ringott, lépted őzek lépte volt. Karcsú nádak hajladoztak, hogyha derekad hajolt. Ilyen voltál, emlékezem... DÉNES GYÖRGY Uj Elrejtené a nő a férfit Nyugtalanság a férfi átka, a nőt az álom rontja meg. A férji csak jélig szerelmes, de makacs és nem mondja meg. Elrejtené a nő a férjit, nap és csillag se lássa öt. De kemény csók a férji csókja, kínozza, gyötri csak a nőt. A Jérfi, jaj, a nagyvilágé! Mi lesz veletek, asszonyok? Az egetverő szerelmet is befújja a Jutóhomok. DÉNES GYÖRGY vV Dalol a szél Dalol a szél, öreg legény, Mnyok haját megcibálja. Hóförgeteg paripája dús sörényét lobogtatja. Dalol a szél, hideg, fehér jégvirágot tűzött fel a kalapjára. Falu felett, város felett virtuskodik betyármódra. Dalol a szél, huncut legény, késő éjjel, tréfás kedvvel rázörget az álmod ókra. OZSVALD ARPÄD Meddő gyűlésen Mi megesszük a füstöt a füst minket fal fel; talán így vége lesz már, vége, ha senki nem lesz jelen. Vagy folytatnak meddő vitát a székek, asztalok, és süket fülekkel, vak szemekkel bámészkodnak az ablakok. GYURCSÖ ISTVÁN Szülői körben Két öreg ember között élek, s néha én is öreges vagyok, mélabússá tesznek az esték, álmossá a nappalok. Két öreg ember között élek, apám és anyám alkonyán, félve hallgatom sóhajtásuk sok hosszú téli éjszakán. Hallgatom, hogyha emlegetik, mi történt hetven év előtt.,. és feketék legyenek majd, ha kellenek, a szemfedők. Szívemben zord fájdalmat érzek, lefognám az Idő kerekét, de csak ülök s könnyezve súgom: oh, várjatok, ne még, ne még. FECSŐ PAL verse к A kíváncsi Szavak ízére gondolok, ki kérdezett, mit suttogott. A titkok lelke hol tanyáz, mit rejt a szoknya szin, s a máz. Mit rejt a pletyka csők s a kéj, meddig tarthat egy szenvedély. Kiért, kitől, mikép, minek a szó a tettről mit sziszeg. Ingyen mulatok más baján, fülem az élet kulcslyukán. MONOSZLŰI M. DEZSŐ Hamis bordal Nem tagadom, én borissza nem vagyok, szemem soha az italtót nem ragyog. Ha most ragyog, ki sejtheti, mitől ég, mitől tágul kedvemen a kötőfék. Azt se bánom, ha kinevet a világ, bizonykodva, hogy a nők mind nyámnyilák. Nyámnyila, vagy ünneprontó — egyre megy, mégsem bor az, mitől szívem megremeg. Szemem ragyog, szívem remeg, mi van itt?, Ámor lőtte tán rám huncut nyilait? Nyilad Ámor ily vidámra nem sebez —• kicsi lánykám mondta el egy versemet. GÁLY OLGA Megyek Állok tétován, mint a vak, ajkamra nem jönnek szavak, Félelem fojt, kétség gyötör, fenyegető kemény ököl mered elém, — nem léphetek, szökném ... a lelkiismeret gúzsba köti lábam, kezem, visszafelé nem szökhetem! — Utam a lét vize felett az igazság hídján vezet keresztül... Miért reszketek? Bármi is történik: megyek! CSONTOS VILMOS