A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-20 / 3. szám
Bizonyára ismerik Szergej látogatása 1925-re esik, amikor Szergejevics Karacskin írót. megírta „A csoroszlya" című Valaha ö Irta a... Különben ragyogó karcolatát. Bizonyára nem is fontos, hogy mikor és senki sem vonja kétségbe, hogy mit írt. Számunkra az a lénye- úgy hiányzott ez az alkotó tages, hogy valamit kiötlött, de nulmányút, mint a só. mindeddig — ahogy mondani . Tekintettel a tikkasztó nyári szokták — látomását képtelen napokra, az útitervet nagyon volt papírra vetni. ügyesen dolgozta ki: Moszkva— A dolog így történt: Ivanykovo Részletesebben: A " Moszkva—Volga csatomon in-A moszkvai kiadóvállalat dul, majd az üde volgai szelegy-egy csendes zugában bará- tőben gőzhajóval folytatja útját, taival és kortársaival folytatott iv a nykovo közelében kiszemelt eszmecserékben Szergej Szerge- e g y falucskát. Az egész kiránjevicsnek eredeti ötlete támadt, dúlás oda-vissza nem több mint - Mi lenne, ha egy hétre kétszáz kilométer, kiröppennék a kiadó falai közül, Az író megtelepedett Ivanytanulmányóznám az életet és kovában, ahonnan gyalog sétált megírnék egy elbeszélést? — el születő elbeszélése színhelyétette fel magában a kérdést, re. (Sajnos, egyáltalán nem szónoki módon.) Ügy gondolta, hogy az ilyesféle vállalkozás roszszul nem végződhet, különösen, ha tekintetbe veszi azt az ördöngösen egyszerű és csodálatosan érdekes témát, amely foglalkoztatta. Él egy bizonyos faluban egy bizonyos Mása. Húsz esztendős. Szerelmes belé egy bizonyos Ványa nevű brigádvezető. Ványa és Mása már csaknem egy- i bekelnek, mikor feltűnik , Э6-egy másik brigádvezető Petya. Petya egyr" gyakrabban tekinget Mására, akinek ez ellen nincs semmi kifogása. De a lényeg, nem ez. Az benne a zseniális, hogy Ványa nem berzenkedik, mert haladó gondolkozású ember létére a féltékenység nem kenyere ... És Szergej Szergejevics éppen ezen a ponton mutatja be teljes mélységében Ványa lelkivilágát. Mi a poén? Hát kérem: A történet csattanója, hogy Ványa is megjelenik Mása és Petya esküvőjén. Igen, igen és egészen józanul viselkedik. Egyszóval győzedelmeskedik az ész. így borul fel a féltékenységen alapuló ősi konfliktus... Az ilyesféle konfliktusokat az élet már maga mögött hagyja, mert... Egyszóval a „hogyant és miértet" magyarázza meg Szergej Szergejevics készülő elbeszélése. A téma meglenne. Mi hát a teendő? Nem marad más hátra, ki kell ruccanni valamelyik faluba, körülnézni ott, egy kis paraszti atmoszférát szippantani és alkalmas típust találni a mai falu lányai között. Ne felejtsük el, hogy az író. már rég nem lépte át háza küszöbét, és így egy kis kirándulás az életbe nem árthat meg. Utolsó falusi széd különös, zamatos vonásait. A nagyanyó és unokája normálisan beszélt oroszul, majdnem úgy, mint a városban. Ez kissé megnehezítette alkotó terveit. A nyelvvel kapcsolatos bonyolult helyzet terven felül még egy látogatást követelt. Mikor végre mindenre fény derült és Szergej Szergejevics becsukta maga mögött a csikorgó falusi kiskaput, felsóhajtott: — így hát kész lenne, most már csak nekiülni és írni. Akár egy regényt is. Az író teli tüdővel szippantott az esti levegőből és tekintete megpihent az ezüstös teliholdon. Egy pillanat múltán abbahagyta a hold bámulását és ha-A tapasztalt müvészszem egy-kettőre felismerte az új falu arculatának legfontosabb sajátosságait. Nyomban elkészítette a mezőgazdasági leltárt (kombájn, traktor, vetőgép, kultivátorok stb., stb.). Minden nagyobb nehézség nélkül ráakadt Mása típusára: Ljuba Mihajlova, a tejgazdaság dolgozója. Tizenkilenc évével tárgyilagosan megítélve is elbűvölő volt: éjfekete copf, barna szem, magas, karcsú termet. Nagyanyjával élt. Egy kicsi, de kényelmesen berendezett szobában tá salgott Szergej Szergejevics készülő műve főhősével. Ljuba kissé zavarba jött, mikor maga előtt látott egy igazi élö ír ór, méghozzá virágkorában. Zavara még nagyobb lett, mikor megtudta, hogy miről is van szó. Sajnos valamilyen gyűlésre sietett, az író ezért megkérte, hogy még egyszer meglátogathassa. — Szívesen látjuk — felelte Ljuba, és elviharzott. Másnap Szergej Szergejevics elbeszélgetett a nagyanyával és szót váltott unokájával is. Boszszúságára beszédjükben képtelen voir felfedezni a falusi betározott léptekkel elindult Ivanykovo felé. A beszélgetések kielégítették. A gondos jegyzetek irodalmi feldolgozásra vártak. A mü átütő erejű alkotás lesz. A hagyományos szerelmi háromszög, de a féltékenység szülte hagyományos konfliktus nélkül. A mü szereplői már levetkőzték a féltékenység átkos csökevényét, és békében, nyugodtan, magától egyenesbe -jön minden a hősök teljes megnyugvására. Némely kritikus bizonyára megütközik ezen, de hiszen már Goethe is megmondta, hogy „ördög vigye az ilyen kritikát" — nyugodott meg Karacskin. Előre örvendezett a munkának ... És most hajrá! De hiába biztatta magát, hogy hajrá! Mintha az égből pottyant volna, előtte termett egy tekintélyes termetű alak. írónk az Ivanykovóba vezető úton haladt éppen egy sejtelmesen suttogó csalit mellett. Szergej Szergejevics előbb azt hitte, hogy látomása van és igyekezett kikerülni az ismeretlent, de ez a manőver eredménytelen maradt: — Megálljon! — hangzott az inkább parancsszerű, mint kérő megszólítás. Szergej Szergejevics érezte, hogy vasmarok szorítja a karját. — Mit óhajt? — nyögte a megijedt író. — Én semmit. De azt szeretném tudni, hogy mit akar maga ? Ezek a szavak Ivan Hnyezdov traktorista száját hagyták el és élességük nem sok jól ígért, — Én? — Igen, maga! — Én? Semmit! — suttogta gyáván Karacskin. — Akkor mit lábatlankodik idegen lány körül?! Szergej Szergejevics homlokát kiverte a hideg veríték. Próbálta megmagyarázni kilétét és hogy mit akar itt. — Ne dumáljon! — szakította félbe a legény. — Ha nem kerüli Ljuba Mihajlováék házatáját, Ivan Hnyezdovval gyűlik meg f\ a baja. — És ki az.. . Az az Ivan .. . Hnyezdov? — édeklödött fogvacogós szünetekkel az író. — Én — szól határozottan az ismeretlen és nyomatékul meglegyintette az író urat. (Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy nem is a legkíméletesebben.) — Nincs joga! — tiltakozott Szergej Szergejevics, kalapját keresgélve a földön. — Tudom, mihez van jogom — felelte Hnyezdov. — Én csak annyit tanácsolok, hagyja békén azt a lányt. Most pedig szedje a lábát, de minél sebesebben! Szergej Szergejevics futásnak eredt. Ügy szaladt, akár a nyúl. Sokáig hallotta maga mögött a nehéz lépteket, de meg sem mert fordulni. Csak Ivanykovóban állt meg. Először próbálta ki életében, hogy milyen a pihenő nélküli futás. Ennyi e rövid és — ha úgy tetszik — gyászos irodalmi történet. Szergej Szergejevics azért nem reijdült meg. Az Ivanykovo közelében megtörténteket legénykedő kivagyiságnak tekinti — nem többnek. Ezért az eredetileg kiagyalt művön — az olvasók sajnálatára — nem változtat egy betűt sem. A papiroson nyomban megtestesül a mű, amint a szerző kilábol az idegösszeroppanásból. Szűcs Béla fordítása Rajzolta Petrásek J.
