A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-30 / 26. szám

Édes anyanyelvünk S ha ajkam örömteli végszava zendül Petőfit tartjuk legmagyarabb és legnagyobb lírai költőnknek. Az ő költeményének egyik sorát idéztük a fenti címben, mert előfordul benne ez a kifejezés: örömteli. Petőfi a rendes, mindennapi beszédben nem így mondta volna: örömteli. Talán ezt mondta volna: boldog, vagy más rokonértelmü szót használt volna. A költőnek a versírás szabályait is szem előtt kell tartania, neki tehát több szabadsága van az írásban, mint a prózaírónak. A vers daktilusai közé nagyszerűen beleillik az örömteli szó, és valljuk meg, szép is ez a kifejezés. Talán azért, mert ritkább, kevésbé elkoptatott. A nyelvhasználatban mégsem ez a szó honosodott meg, hanem az örömteljes. Mai íróink is dédelgetett „kedvence", s már régóta kiváltságos tagja a magyar szókincsnek. Pedig sokan rosszailják, és nem is ok nélkül. Az örömteljes összetett melléknév, előtagja megcsonkított főnévi határozó. Csonkítás nélküli alakjában így szólna a szószerkezet: örömmel teljes, a bizalomteljes, reményteljes pedig: bizalommal-, reménnyel teljes, a jóságteljes: jóságos. A teljes meg a tele is -val, -vei ragos határozót vonz. A népdal is ezt mondja: Tele van a város akácfavirággal, nyelvészeink nagy része is csak a csonkítás nélküli alakokat tartja jónak. Elég, ha pl. a hangulatteljes, végzetteljes, bájteljes, titokteljes helyett ezt mondjuk: hangulatos, végzetes, elbájoló, rejtélyes. A -teljes összetételű melléknevekről Szily Kálmán megjegyzi: „Egy-kettő híján, szerencsére, kihaltak." Az ilyen összetételekkel ellentétes értelműek a -szegény, -fukar, -mentes-féle összetételek. Közülük ma inkább csak a -mentes-sel összetett szók fordulnak elő: alkoholmentes, bérmentes, tandíjmentes, vámmentes. Az ilyen szők már annyira elterjedtek, hogy céltalan volna az ellenük való tusakodas, sőt nyelvérzékünk tiltakozna is a tandíj-, vámfizetéstől mentes és a hasonló kifejezések ellen. Ezeket ma éppen ügy nem tudjuk nélkülözni, mint magát a nélkülöz igét, pedig ezt is a nyelvtani törvények sutbadobásával képeztük a nélkül határozószőból -z képzővel. Ezeket a kifejezéseket a nyelvhasználat szentesítette, az örömteljes-félék egy részét azonban nem. Védelmezzük tehát nyelvünk épségét, ammenyire csak telik tőlünk! Ebből a szempontból korlátozni kellene a kiküszöböl ige használatát is. Ma már a rossz gondolatokat is kiküszöböljük a fejünkből, régente kivertük az ilyen gondolatot. Régi szótáraink tanúsága szerint ez a sző valamikor a küszöbön való kivetést, kidobást jelentette, ma azonban csak átvitt értelemben használjuk, jóllehet az átvitt értelemnek sem metaforás, sem metonímiás alapja nincs. A nép nem is ismeri ilyen értelemben, túlságos mértékben való használata tehát semmi hasznára nincs stíluskészletünknek. Ma is alig van olyan száma magyar lapjainknak, melyben nem követnénk el hibát a mutatő névmások használatában. Kitesszük oda, ahová nem valók, ahol pedig szükség volna rájuk, ott se hírük, se hamvuk. Pedig igen bántó németesség az ilyen nyelvhasználat: Legutóbbi válogatott mérkőzéseink és azok tanulságai. Ezt magyarul így mondjuk: Legutóbbi... mérkőzéseink és tanulságaik. — A mutató névmást csak rámutatásra használjuk, mégpedig rendszerint csak nyomatékos rámutatásra. Jő ez a beszéd: Azt ígérték, hogy kiirtják a fasizmust; Itt ugyanis nyomatékos kifejezésben használjuk a mutatő névmást. Ha nem akarunk nyomósítást kifejezni, akkor a mutató névmás helyett a személyes névmást kell használnunk. A mutató és a személyes névmás használata közti különbséget találón mutatja be Simonyi a Helyes magyarság 82. oldalán: „No, jöjj, menjünk dinnyét szedni! Itt van mindjárt egy csoportban három, már elég sárgák. Leszakasztom. Ne bántsd, hagyjuk őket! Még érni keli nekik ... No, mit sírsz, mi kell ? — A puskát akarom! — Azt apád Ferinek vette, azzal te még nem tudsz bánni." — Sókan közülünk így írták volna: .... hagyjuk azokat, még érni kell azoknak! „Itt semmi helye nem volna a tanácsnak, hogy megmondjuk ...olvassuk egyik tekintélyes lapunkban. Helyesen: ... semmi helye nem volna annak a tanácsnak ...; tehát a főmondatből hiányzik az értelem megkívánta mutató névmás, pedig itt feltétlenül szükség van rá, mert a mellékmondat a főmondat egyik szavának valami lényeges jegyét fejezi ki, s ezt mindig előre kell jelezni a tőmondatban kitett hangsúlyos mutató névmással. e Nyelvhasználatunknak ezt a módját .tartja helyesnek valamennyi nyelvészünk, tehát Így Írjunk mi is, ha jól akarunk Írni magyarul! Egyébként is ügyeljünk nyelvünk ősi sajátosságaira! Ha nincsenek is e sajátságok szabályba foglalva, a jő nyelvérzékű ember megérzi, mi jó és mi rossz a beszédben. Pl. hozni csak a beszélőhöz lehet, jönni is csak oda lehet, ahol a beszélő van, máshová visz az ember, vagy megy. Ne mondjuk tehát: holnap eljövök hozzád és hozok neked egy érdekes regényt, hanem: holnap elmegyek hozzád és viszek neked egy érdekes regényt. — A tárgyakat, szavakat sem hozzuk párhuzamba, hanem párhuzamba állítjuk, szándékunkat sem hozzuk javaslatba, hanem egyszerűen javasoljuk őket. A megfontolás mindig jő tanácsadónk. Orbán Cábor Szerkesztői üzenetek К. Т., POZSONY: „Menyaszszony jelöltemnek" című verse nem közölhető. Részletes bírálatot kér, ezért ne vegye zokon következő megjegyzéseinket: elvárnánk Öntől, hogy főiskolás Tétére elsősorban tökéletesen ismeri a magyar helyesírást, másodsorban, hogy gondosabban mérlegre teszi az egyes szavak jelentését és súlyát. Akkor aztán nem esne olyan elemi hibákba, hogy a „hallgatója" szót egy l-lell írja, vagy, hogy a menyasszonyjelöltjét a következő, kissé sértő kifejezéssel illeti: „Ha nézem a parkban a rózsát s virágot Gondolatom: én is egy ilyet imádok." £s akkor talán nem esnék ilyen magyartalanságba: „Nyári pirkadatkor aranyos napkeltét? Akkor elképzelhetsz egy szép lány szerelmét." A vers egyébként is tele van külszínes, felületes ömlengéssel, nélkülöz minden elmélyülést, vagy költői meglátást. Rímeket itt-ott talál, ám a ritmus és a forma teljesen fegyelmezetlen. Verset írni nemesek akarni kell, hanem tudni is. Ha a tehetség legcsekélyebb jelét látnánk Önben — szívesen biztatnák. Így csak eltanácsolhatjuk. „TAVASZ". Ki kell Önt ábrándítanunk: versei nem emelnék lapunk színvonalát, mert teljesen zavaros képei, logikátlanul összeválogatott jelf Éjféli posta Párnám körül kering az illatod, gyöngyházszín tested, amit itthagyott: úgy szeretném elküldeni neked, — mint messzi, messzi halk üzenetet... RÄCZ OLIVÉR zői túlzsúfoltságukban is szegényesek. Főként got-dolatban szegények, ami eredendő hiba. Számos berséből csak egy szakaszt idézek, mely szinte sűrítve tárja elénk a jelzett hiányosságokat." „Mily fölséges lenne most egy halvány rózsaszál s a póstagalamb mely vele á szívemre száll. Üdítőn hatna ily zord télben egy zöld levél: — szemfedőnek menyasszonyi fátyol kincset ér —" Gondolja át higgadtan: van ennek értelme? 10