A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-23 / 25. szám

Irodalmi életünkről és az ifjúság neveléséről SAS ANDOR Irodalmi és nevelési vonatkozásban egyegy rövid megjegyzést szeretnék tenni, mintegy emlékeztetésül legfontosabb feladatainkra s e feladatok elvégzésével kapcsolatos, valamennyiünket érintő felelősségre. Nézzünk szét először irodalmi téren. Nem szabad megfeledkeznünk arról, milyen arányokban bontakozott ki nálunk az utóbbi években a szépirodalom, a könyvkiadás, a könyvtermelés. Gondoljuk csak meg, hogy 130 év előtt az akkori egész Magyarországon nem jelentek meg magyar szépirodalmi müvek nagyobb példányszámban, mint azok, amelyek most az itteni magyar dolgozók számára hagyják el a sajtót. Legfontosabb teendőnk és szervezés útján megvalósítandó tennivalónk irodalmi téren: a rendelkezésre álló publikációs kereteket mind a sajtóban, mind a könyvkiadásban értékes és színvonalas alkotásokkal kitölteni és így a népi demokrácia adta lehetőségeket a legproduktívabb módon kihasználni. Őrködni kell következetesen és éberen a felett, hogy színvonalatlan ún. műkedvelösködés ne burjánozzon föl, és ne jelentkezzék követelődzően a sajtó és a könyvkiadás kapuinál. Sokszor beszélünk önkritikáról, nos az íróknak erre különösen szükségük van. Az önkritika szerszáma, érvényesülésének biztosítéka az ízlés. Az irodalmi ízlés alapja bizonyos minimális tudás, olvasottság és ítélökészség remcsak az olvasmányok irányában, hanem az olvasóra gondolva befele is. A műveltségen alapuló ízlés középponti jelentőségű az irodalmi élet egészében. Az alkotó munkában, értékes müvek megszületése körül az ízlésnek éppúgy szerepe van — természetesen tehetséget feltételezve, vagy mondjuk így, tehetség esetén is — mint ahogy termékeny és üdvös irányító erővé válik megléte az olvasók százezreiben, közvetlenül kifejezett véleményükben, óhajaikban és természetesen a hivatásos irodalmi kritikusok gyomláló és nyesegető tevékenységében. Kik végezzék el az irodalmi ízlésre való nevelést? Mintegy kétezerötszáz pedagógus tanít köztársaságunk magyar tanításnyelvű iskoláiban. Ezek között vannak különböző fokon képesített és különböző szakos erők, de a szépirodalommal mint olvasónak mindnek kell, hogy legyen kapcsolata s így az ízlés klnevelésében irodalmi, nyelvi és nyelvművelési téren mindnek kell, hogy legyen szerepe. Az Irodalmi élet ízlés-alapjának lefektetésében és megszilárdításában nekik jut az oroszlánrész. Az itteni magyar dolgozóknak fel kell építeniük egy fiatal irodalmi kultúrát és ez. nemcsak körültekintő és figyelmes, hanem szeretettel átjárt gondoziást igényel. Ennek az irodalmi kultúrának a fája fiatal, még tíz éve sincs, hogy akadálytalanul növekedhet s nem terebélyesedhetett ki annyira, mint a Dunajec partján, a híres Vörös Klastrom mellett lombosodó és illatozó évszázados hársfák valamelyike, de meg kell becsülni, mert a mienk és a benne való hit késziti elő jövőjét, jövőbeli izmosodását. Arany János százegynéhány évvel ezelőtt egy tanítványához, akit költészettanra oktatott, versben a következő szavakat intézte: Virág a költészet, egy nép irodalma, De ha nem virágzik, nem is terem a fa. Az irodalom tehát virág, mondja Arany János, de ne csak elbűvülő legyen formáival, színével, illatával, hanem ne maradjon meddő, gyümölcsöt kell hoznia. Teremnie kell. Mi ez a gyümölcs, ez a termés? Az irodalom termése energetikai jellegű, nevelő erejében mutatkozik. Az irodalom tanít, nem iskolás értelemben, hanem azzal, hogy látóvá teszi a szemeket, tudatosít feladatokai és hangulati hatásával ezeknek elvégzésére lelkesít. Az irodalom felnyitja a szemeket és arra irányítja őket, ami humánus, ami közösségi, amire a szocializmus nagy tanítómesterei oktatják az emberiséget, tanítja meglátni a jót és a becseset s ha lelkesedést kelt, ez nem üres ujjongásban patakzik el, hanem az emberi tevékenység minden terén: munkafeladataink elvégzésénél, közfunkciók teljesítésénél, politikai állásfoglalásnál, szavazat leadásánál, felvilágosító agitáció közben felvillanyozóan hat. És most hadd essék egy szó olyan tényről, amely a neveléssel függ össze, nemcsak az iskolában, hanem kint az életben, minden téren, az Ifjúság munkavállalasá'ban. A szocializmus építése olyan feladat, amelyet egyetlen nemzedék nem végezhet el. Egymást követő generációk munkájának szerves egymásba kapcsolódására van itt szükség. Ez a felismerés, ez a tudat kötelez bennünket, hogy az a fiatalság, amely olyan harci zónát a szocializmus győzelméért nem élt át, mint a mai idősebbek, amely ifjúság nyugodalmasabb, derűsebb ég alatt fejlődött, úgy nőjön fel, mint aki tudja, hogy nem sima és kényelmes terénen vezet az útja, hanem hegynek visz, folyvást emelkedően. Az ifjúság esetében nem örökségátvételről van szó, amely örökséget nyugodalmasan lehet felélni. Mit mond erről Goethe? Amit atyáidtól örökölsz, ne csak átvédd, hanem tedd a magadévá, szerezd meg, hogy gyümölcsöztetni légy képes. Az ifjúságnak tovább kell felfele magasítani a házat, nem egyszerűen beköltözni arra az emeletre, amelyen mi élünk, ha az a mi távozásunkkal felszabadul. Az ifjúságra egyre keményebb vállalások várnak napjainkban. Azok, akik mint kortársak emlékeznek az első világháborúra, tudják, hogy annak küszöbén és tartama alatt csak a nehéztüzérség, a nagykaliberű ágyúk fenyegették a békét és a hadbavonultak életét, ma azonban a nukleáris fegyverek az emberiség létét fenyegetik. És az ifjúságnak meg kell feszítenie minden erejét, hogy ezt a fenyegetést elhárítsa. A magyarországi tragikus események mutatják, hová vezet az ifjúság ideológiai irányításának az a fogyatékossága, amelyre utaltunk. Hogy iskoláink megfeleljenek várakozásainknak, rátermett nevelőket kell a katedrákra állítani. E tekintetben a helyzet bíztató. Nemcsak pedagógiai gimnáziumokban, hanem főiskolai fokon is több helyen folyik pedagógusok képzése a magyar tanításnyelvű iskolák számára. Közben gyorsképzéssel szükségmunkát is kell végezni, elmaradásokat behozni, szakadékokat áthidalni, hogy felkészült tanítók álljanak rendelkezésre. A régi világban az volt a szokás, egyházi kezdeményezésre, hogy negyedévenként ún. kántorböjtöket tartottak és ezeken jó kántorokért imádkoztak. És mivel a kántor szó akkor a tanítót is jelentette, tulajdonképpen az történt, hogy négyszer egy évben emlékezetbe idézték, milyen kivételesen fontos a nevelés, az iskolai munka. Minekünk nem imádkoznunk, hanem cselekednünk kell, nem negyedévenként egyszer, hanem folyamatosan és megszakítás nélkül az egész év hosszában foglalkoznunk kell azzal, hogy az iskolákban jó tanítók vezessék fiataljainkat, jó tanitók, akik áldozatkészen, harcosan és becsületesen egyek a népi demokráciában a szocializmus építése körül fáradó dolgozókkal s a létünk és jövőnk bázisát, betonalapját képező népi hatalommal. Újdonság a testápolásban Eredeti módon oldja meg az állandóan tiszta kéz problémáját az EXPRES tubusos kézmosószer. Víz, szappan és törülköző nélkül eltávolít a bőrről minden tisztátalanságot. Próbálja ki ezt a kozmetikai újdonságot, nagy hasznát veszi különösen utazás közben. Minden drogériában és illatszertárban kapható. 14