A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-06-16 / 24. szám
N1 арок őtal könyvtárakat látogatok, négyet-ötöt, azt fürkészve, hogy mit jelent ma az irodalom falun, kisvárosban, parasztnak, munkásnak, szellemi munkásrak, fiatalnak és öregnek. Könyvtárvezetőkkel és olvasókkal beszélgetek, hogy megtudjam, vajon eleven erö-e az irodalom, s tarthat-e olyan érdeklődésre számot, mint ahogy én azt eddigi szórványos észleléseim alapján elképzeltem. Nem kétséges, hogy az utóbbi években nagyot feji»Jött a könyvtármozgalom számban és szellemben egyaránt, különösen a magyar lakosságú vidékeken. Ehhez az adminisztratív könyvtárszervezésen kívül nagyban hozzájárult az a szívós kultúrpolitika, amely mindenütt könyvtárakat hozott létre, olvasómozgalmakat, ankétokat és irodalmi estéket rendezett, hovatovább valamilyen irodalmi közízlést teremtett — s ezt főleg a sajtón és rádión keresztül. Ma már nagy vonalakban kialakult a köztudatban az irodalom rangsorozása, van már egy bizonyos irodalmi közvélemény is, úgy, hogy az egyszerűbb olvasó sem áll már manapság minden tájékozottság nélkül olvasmányait illetően. Tudja és felfogja az olvasó, hogy hol a magyar irodalom gyökere, azt is, hogy mi nőtt köréje, s ha jobban széjjel akar tekinteni a világban, hát eljut a külföldi írók könyveive! való ismerkedésig is. TXersze, nem szabad ezt -1 - úgy érteni, hogy most már egyebet sem tesznek az emberek szabadidejükben, minthogy olvasnak, — de az egyszerű dolgos ember sokat, sokkal többet olvas, mint valaha. Nem is régen, még az én gyerekkoromban is a falusi ember haszontalan időtöltésnek nézte az olvasást, maznának a könyv felett kuporgó diákgyereket — s ma már ez a falusi ember is, de gyereke egészen bizonyosan olvas. Régen legfeljebb kalendáriumot, a szabadságharcot vagy az 1914-ез világháborút dicsőítő képeskönyveket olvasgatták, meg a vásári ponyván szerzett „egyiptomi álmoskönyvet", s az olvasottabbak is inkább csak ponyvaregényekkel dicsekedhettek könyvtárukban. Ma a parasztházakba bevándorol Jókai, Mikszáth, Móricz és Móra könyvei mellett Tolsztoj Háború és békéje, Stendhal Vörös és feketéje, Balzac César Birotteauja vagy Gorkij Anya című regénye is. Ha valamiben, hát ebben áll a könyvtárak nagy jelentősége: feltárja az értékes irodalom világát a művelődésből eddig kiszorított tömeg előtt, s mivel éppen a klasszikusok a legérthetőbbek a mindenrendű olvasó számára, hát egyre több szívódik belőlük a népi köztudatba. Nem lehet ezt egyelőre semmivel sem kifejezni, csak egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy többet olvasnak az emberek. Engem már régebben is meghatott, ha könyvtárban keresgélő embert láttam. Van abban valami szép, ha ember könyveket válogat. Mintha az élethez legszükségesebb dolgot keresné, az örömet, a megnyugatátást, az erőt és vigasztalást, vagy ami még megfoghatatlanabb: a végtelenség úgy kerül az olvasóhoz, ahogy azt a véletlen egy-egy ajánlat, vagy a kis választék a kezébe adja. Ha érdeklődés csillan fel a ma irodalma iránt, akkor érdekes módon és jóérzést keltően inkább az itthoni könyveket, Szabó Béla és Egri Viktor könyveit keresve jelentkezik ez. Mivel érdekelt, kérdezősködtem, s a féleletek mind arról szóltak: jó könyvek, mert a valóságról szólnak, mintha csak rólunk írták volna. S ha valami megerősítheti ezt az állítást akkor az, hogy a Márton elindul vagy a Menyasszony kézről-kézre jár a könyvtárakban. /1 &RTÚYTIW: 4ШМ ШСИМА, фГ^'Ш" Ovii: с ' Щ Ф"Ф; & $4 т «л t; у" Г\ЛШУ? шш. 1 НМ felé táruló szépségeket és én ilyenkor azt érzem, hogyha könyvtáros lennék, nem tudnám megcsalni őket nagy-nagy várakozásukban. Lélekbúvár lennék és kinek-kinek azt a könyvet adnám, ami a legfényesebb igazságot vagy a legszínesebb csodát tudná a lelkében kigyújtani. X Л indig feltételeztem, hogy a könyvtáros nemcsak hivatalnoka könyvtárának, hanem egy kicsit szerelmese is a könyveknek és az embereknek, szóval nem érzéketlen a munkája iránt, s ezért lepett meg, hogy a legtöbb könyvtáros arról panaszkodik, hogy a magyar olvasók főként csak Jókai, Mikszáth és Móra könyveit olvassák. Valamilyen idelóg iai beidegzettség folytán olyan hangnemben szól ez, mintha vétek lenne, az olvasók tömegeinek a vétke, hogy csak ezeket az írókat kedvelik. S valóban, katalógusokban böngészve és kölcsönzési lapocskák százait meg százait nézegetve éreznem kellet, hogy ezeknek az íróknak a hangja hangorkánná nőtt az olvasókban. Mintha a világirodalom klasszikusai csak tartózkodóan tisztelt vendégei lennének házuknak. A ma irodalma is csak XTem tudom, milyen gaz^ "dagok könyvtáraink szépirodalmi művekben, csak nevek és könyvcímek tömege kavarog előttem, de lehangolt, hogy a nevesebb Gorkijon, Balzacon, Hugón, Maupassanton, Solohovon, Gogolon, Stendhalon, Thomas Mannon, Zolán vagy Howard Faston kívül aligalig éri hatás a külföldi klaszszikusai részéről az olvasók nagy tömegét, bár ismétlem, úgy érzem, ha a könyvtárak egyikében-másikában nem is, de' összeségében hatalmas könyvanyag van összehordva. Ugyanígy elég kevesen tudnak még az olyan írókról is mint Illyés Gyula, Illés Béla, Krúdy, Tamási vagy Tersánszky, akiket pedig megszerettetni és megismertetni már évtized óta művelődéspolitikánk és könyvtármozgalmunk kurzusához tartozott. Ezen a ponton kell megéreznünk, hogy minden igyekezet ellenére - is gondatlanság és szervezési megszokottságból kialakult felületesség lappang a könyvtárak környékén. Hivatalos szervek adminisztratív és pénzügyi igazgatása, s a könyvtárosok többnyire kezdetleges képesítése még nem biztosíthat fejlett könyvtármozgalmat, valahol ott is hibáztunk, hogy nem folytak kellő buzgalommal az olvasómozgalmak, az irodalmi estek az írói és könyvankétok, a könyvpropaganda, más szóval a könyv, az író, az irodalom publikálása. így aztán arról számolnak be a könytárvezetök, hogy főképpen a serdülő ifjúság olvas, az öregek és asszonyok olvasnak, és amit ki nem mondanak: inkább az intelligencia. Középkorúak alig. S a könyvtárvezetők ott állanak a tények felett, talán meg is mozdul bennük a lelkiismeret, de mégis a rendelkezésekhez tartva magukat, aligalig veszik észre egyéni tennivalójukat. A könyvjegyzékekben nem tudiák a könyvállományt szakokba sorolva kimutatni, ha észreveszik is, nem törődnek azzal, hogy a polcokon egy-egy könyvből 10—15— 20 felesleges példányszám hever, hogy az olvasó számára teljesen áttekinthetetlen sorrendbe vannak rakva a könyvállványokon a könyvek, s így az olvasó még az ő támogatásukka'. is bizonytalan a könyvek kiválasztásában. Néhány elkapott beszélgetés és az olvasók véleménye pedig nagyon meggyőződött arról, hogy milyen erkölcsi felelősség irányítást adni a szellemi érdeklődésnek. Egy asszony, több gyerek anyja, például azt mondta, hogy ő igazán csak a háború után tudott emberi életet élni, bár azelőtt is olvasott, de most ismerte csak meg, mi a jó könyv. Egy másik munkásnsszony három gyerek mellett minden estéjét könyveknek szenteli, s egy kis ház konyhájába zártan is érti az életet, s tud a világról. Egy 74 éves öreg nyugdíjas, aki fiatalabb korában ?járt-kelt a világban, s már csak akkor nem olvas, ha fizikailag beléfárad, — szenvedélyesen érdekli az egész emberi élet, csak a realista regényeket szereti — s megelégedett ember csekély nyugdíjával, mert a könyvekkel az egész világot be tudja hozni a szobájába. Egy másik asszony, aki az élet értelmét a könyvekből tudja csak felfogni, azt vallja, hogy csak azért tudott egész életében becsületes maradni, mert a könyvekben mindig talált valami példamutatót. Ha ezt a végeérhetetlen vitalehetőséget rejtő és távolról sem teljes megjegyzéseket valamivel be lehet zárni, akkor azzal fejezném be, hogy a könyvek és emberek sorsa szorosan össze van fűződve, a mi mostani világunkban inkább mint máskor, s köztük kalauznak lenni nagyon nagy felelősség, s benne elmerülni megéri a fáradalmat. MIKUS SÁNDOR 16
