A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 3. szám

Nem ts tudnám megmondani, hogy mikor kezdődik a nap Csernőn. kiég hajnal volt, amikor kiballagtunk az állomásra * nekivágtunk a vágányok rengetegének. A sápadt téli nap még nem bújt e/§ a tárkányi dombok mögül, a magas ívlámpák még álmosan pislogtak a ködös sötétségben, de a hatalmas híddaru már cipelte vaskampóján korai zsákmányát: egy gépkolosszust, melynek csak körvonalalt vehettük ki. Füttyszó, tolatás tompa zaja, gépek egyenletes búgása mindenfelé. Nos — gondoltuk — Csernőn nyilván kezdetét vette a mai nap, vagy talán még be sem fejeződött az előző! Nehezen haladhatunk csak a sok-sok vasúti kocsi, hosszú szerelvény miatt. Közben derengeni kezd és szemünkbe tűnik az állomás pompás új épülete, mögötte az új Csernő: emeletes házak, iskola, kórház, a családi házak egész negyede. A másik oldalon teljes nagyságában bontakozik ki a hatalmas rakodóállomás, a sínpárok százaival, a mozdonyok és vasúti kocsik ezreivel. T1

izenegy éve annak, hogy •L erre utaztam. Csap és Királyhelmec között csak mocsaras lapályok, távolabbra a síkság szélén megbúvó falvak kísérték a vasút útját. Az itteniek azt mondják: ggy őrbódé állt a mai állomás helyén. Ma pedig jtt találjuk az ország fő ütőerét, innen jut el gazdaságunk vérkeringésébe a sók nélkülözhetetlen nyersanyag és gép a Szovjetunióból: vasérc, olaj, réz, cink, ólom, kombájn és buldózer. Csernőn át bonyolódik le külkereskedelmünk legfontosabb része: Moszkva és Vlagyivosztok, Piongjang ÉS Peking, Bombay és Kabul — olvassuk a teherkocsikra ragasztott bárcákon. 7 óra 15 percet mutat az óra. Kassa felől személyvonat érkezik. Egyszerre megélénkül a pályaudvar, százával szállnak ki a prémsapkás, gumicsizmás munkások. Szlovák, magyar és ukrán szó repked a levegőben. Gyorsan szétoszlanak, ki-ki siet a munkahelyére. Egyre sűrűbben érkeznek a teher szerelvények mindkét irányból. Sűrű füstpamacsok szállnak a levegőbe, a pályaudvar minden részéből vonatok zakatolása, moz-EGY NAP A CSERNŐI ÁLLOMÁSON dongok prüsszögése hallatszik. Mi pedig nagy óvatosan a mozgó vasúti kocsik között nekivágunk a rakodóállomásnak ... Lassan eloszlik a köd. Pirosló, acélos búzával megrakott szovjet vasúti kocsik mellett állunk. A mi kocsijainkba rakják át a búzát, hogy néhány hét múlva kenyér, foszlós kalács, édes sütemény formájában kerüljön asztalunkra. Az aprótermetü Jeremenkó Sándor csoportja dolgozik az átrakodásnál. Vülanyhajtásos géplapáttal, mely kíméli az emberi munkát. Jeremenkó Sándor elmondja, hogy ezek a géplapátok igen jól beváltak. Amíg nem használták őket, négy ember mindössze két vagont tudott egy műszak alatt átrakni, ezek segítségével 4—5 vagont is átraknak. Fennakadás nincs, három műszakban szünet nélkül folyik a munka. A széles és normális nyomtávú sínpárok között úgy nyargal a szél, mint egy elszabadult csikó. Belekapaszkodik a teherkocsikba, megcibálja az itt dolgozók kabátjait és tovaszáguld a szélesre nyüó síkságra. Az alacsony szőke Kocska Zoltán munkacsoportja nekigyürkőzik a munkának. Kinyitják a vasérccel megrakott kocsik alsó részét, ömlik, csorog lefelé a barnapiros vasérc, a tfineci vasmüvek nélklözhetellen nyersanyaga ... A vasércet szállító vagonok a nagy rámpán állnak, mely 12 méter magasságban épült. Alatta bágerek dolgoznak. Hatalmas szájukkal be'eharapnak a vasércbe, majd egy éles fordulat és a mi vagonjainkba kerül az érc. Megriuljuk, hogy a legutolsó műszakban 120 hatvantonnás szovjet vasúti kocsit ürítettek ki, ami 399 százalékos tervteljesítést jelent. — Ritkán adjuk 300-on alul — mondja Kocska Zoltán. — Nem sokat állnak itt a szovjet kocsik. Amint megjönnek, rögtön kirakjuk őket. Sokszor bizony nehéz a munka, különösen, ha fagyott érc érkezik. Akkor robbantani kell... A közelben épült gázfeflesztöállomásról gázt vezetnek belé, mely felmelegíti a fagyott állapotban érkezett vasércet, tgy a kirakodással járó nehézségek hamarosan megszűnnek. Hogy mikor? — Ha minden jól megy, februárban megkezdjük a próbaüzemeltetést — kapjuk a feleletet. Dél felé jár az idő, amikor további sínpárokon átbukdácsolva, az olajrakodóhelyre érkezünk. Most, amikor az imperialisták sikertelen közeikeleti akciója és a Szuezi-csatorna használatlanná tétele következtében a nyugati országikban egyre nagyobb az üzemamaghlány, itt Csemön napontamházával érkeznek a répával (földolajjal), kőolajjal és más olajtermékkel teli szovjet cisilervakocsik. A Szovjetunió nem--, csak hazánkat, hanem más európai országokat is ellát t.-HPiilözhetetlen üzem- és nyertanyaggal. — Két csarnokban folyik az olaj átömlesztése — magyarázza Morvay elvtárs, az olajrakodó vezetője. — Az egyikben a répát, a másikban a növényi olajokat vezetjük át. Acsarnokban szélesnyomtávú sínpárok, tehát itt állnak a szovjet ciszternakocsik. Különleges szívóberendezés vezeti át a kocsikból az olajat a csarnok mellett beállított. rendes nyomtávra épített tartályvagonokba. Minden önműködően történik, alig egy-két ember foglalatoskodik a kocsik körül. Furcsa gépezet köti le figyelmünket. Az ügynevezett exhausztor, öt méter magas toronnyal és csaknem kétméteres kerekekkel. Ez a gép a már említett géplapit mellett a gabona átrakodását végzi, csak nem lapáttal., hanem az olajrakodókhoz hasonló szívóberendezéssel. Az egyik kocsiból felszippantja a gabonát és a másik kocsiba szórja. Közelében találjuk a híddarut, ahol a gépek és nehezebb alkatrészek rakodása folyik. Éppen a Kinaí Népköztársaságba irányított hernyótalpas traktorok érkeztek, azok átrakása folyik, mellette viszont Pobjeda autókat raknak át a siovjét vasúti kocsikból a mieinkbe. Aleírtakból kitűnik, hogy milyen nehéz, bonyolult és felelősségteljes feladat e hatalmas állomás munkájának irányítása, ellenőrzése. A rakodás közvetlen Irányítását a diszpécser-Irodából végzik. Kéthárom telefon is búg egyszerre, üubik elvtárs, a szolgálatos diszpécSér Stünet nélkül küldi az utasításokat. Előtte a rakodómunkák vázlatos rajza, az egyes kocsik elhelyezésével. A toronyszerűén elhelpezétt irodából a pályaudvar jókora része áttekinthető. Utunk befejező állomásaként egy másik irányitóhelyre is ellátogatunk: Az állomásfőnökségre. Bodor lihre állomásfőnök épp a csapi szovjet vasutasok küldöttségét várja, de azért néhány percet nekünk is szentel drága idejéből. Elmondja, hogy a téli csúcsforgalom ellenére a napokban állandóan 105 és 130 százalék között teljesítették a rakodás tervét. Ezt főleg annak köszönhetik, hogy biztosították a megfelelő mennyiségű munkaerőt. — A nyári munkákban vasutasaink ötezer brigádórát dolgoztak le a környékbeli szövetkezetekben, most pedig a téli hónapokban visszakapjuk a kölcsönt. Naponta százával érkeznek a szövetkezeti tagok, hogy segítsenek a rakodásban. — Bodor elvtárs külön kihangsúlyozza, milyen baráti kapcsolatok épülnek ki a szovjet vasutasokkal. Csaknem hetenként közös megbeszéléseket tartanak, beszámolnak egymásnak munkájukról, tapasztalataikról. Beesteledett. Pedig még nem jártunk be mindent és nem is számolhattunk be mindenről: így a faátrakásról, a tolatók, mozdonyvezetők fontos munkájáról. Kigyúltak az emeletmagas ívlámpák, sárgás fénnyel árasztják el a portáldarut, az olajátömlesztőt, az exhausztort és a többi munkahelyet. Mint a ragadozók szempárjai villognak a távolban a mozdonylámpák, csikorogva gördülnek az újabb és újabb szerelvények az állomásra. Ismét füttyszó, tolatás zaja, gépbúgás — akárcsak reggel, délben vagy délután. Igen, Csernőn nem ért véget a nap. Csernőn egy pillanatra sem áll meg az élet. Delmár Gábor — Farkas Kálmán Bodor csernői és Gargula csapi állomásfőnök megbeszélik terveiket Verner gépszerelő készíti az elektromos lapátot