A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 3. szám

FEJLŐDIK NÉPMŰVÉSZETÜNK А/ egerszegi műkedvelők énekkara lehet elfelejteni azt a kedves kis táncot ser amelyet a losonciak mutattak be, a „Póru járt legényt". Nem volt látványos tánc, ( az ötlete frappáns, a komikus népi táncol nak ugyanabba a csokrába tartozott, ami lyeket a bemutató olyan nagy buzgalomm kötözgetett. Aztán volt még egy tánc, ej üde kis színfolt a bemutató műsorán: fülekpüspöklek „Gyertyatánca". Talán me< kapó szerénységével, mértéktartó okossi gával hatott. Nem hoztak eredetit, kore< gráfiája bizonyára egy táncmüsor-könyvb való, de bájos volt a gyertyafényben vlrái szirmok módján nyiladozó, hullámzó, rinj leánycsoport. Nem mindenhol találkozni ezz a- példával sem, hogy egy fiatal lányka (Agó Edit) kezdeményezéséből, s nyolc-tlz fiat lány buzgalmából ennyi kiteljék. Szép volt minden tánc, minden csopo hozott valami értéket erre a bemutatói s igy felsorolás nélkül is csak dicséret lehet írni róluk. Ha még volna is küli megjegyzés, talán csak annyi, — az is esi a hibák szokásos felsorolása kedvééért -hogy hellyel-közzel a játékos feldolgoz vagy stilizálás miatt szétesett a kompozíc; vagy vesztett eredeti varázséból a tánc, va| hogy zene- és énekfdséret dolgában A negyedi lányok körtánca A pozsonypü.sklek népi zenekara (Vezetőjük Csabi Gyula) „Tardoskeddi fonó" (Л tardoskeddiek népi játéka) Л hodrogszerdahelyiek „Leánytán'ca" Egy népművészeti bemutatóra általában azzal a kívánsággal megy el az ember, hogy ott a napjainkban már lassan feledésbemerülő népélet színeit, hangjait, hangulatát és varázsát felelevenedni lássa és érezze. Ezzel az igénnyel megy a néző, aki gyönyörködni akar, s hozzátehetjük, a szakember ls, csakhogy az már más nézőszögből látja és nézi az előadásokat. Ez azonban a szakemberek dolga; ez a cikk nem akar többet, mint a benyomásokat érzékeltetni, amelyek minden nézőt elfoghatnak népművészeti előadások láttán. A december 30-án lezajlott országos népművészeti bemutató, amelyet a Csemadok Losoncon rendezett, szép előadás volt, jő elgondolásbői született. Sok Igazi értékkel, eredetiséggel tanúsította, hogy a szlovákiai magyarság népi hagyományaiból mennyi kincset lehet napvilágra hozni mindnyájunk gyönyörködésére, a kultúra gazdagítására, s hogy többek között kezd már utat törni űz a felfogás ls, hogy a népi kultúra hagyatékait általános kultúránk útjára kell terelni. Meglepő dolog, hogy a szlovákiai magyarság ennyi valódi értéket tud magából kitermelni, mert az üde táncok, kedves dalok tarka forgatagának látása és hallása ámulatba kell ejtse a nézőt: mindez a mi kultúránkból, hagyományainkbői való? A legszebbet a táncosok produkálták. Anynyi eleven, színesen ható és szívdobogtató táncot láttunk, hogy arra kellett gondolni, a szlovákiai magyar táncok egész arzenálját vonultatták fel a színpadon. A legmegkapóbb talán a pozsonypüspökiek fellépése volt. Három táncfeldolgozással szerepeltek, de ezek a táncok kifejezték a népi táncolás mibenlétét. Eltáncoltak egy regrutatáncot, egy cigánytáncot és egy falusi mulatság szokásaiból feldolgozott táncot, s olyan forró légkört teremtettek a színpadon, aminek csak ritkán lehetünk élvezői műkedvelői előadásokon. Ha az ilyenkor szokásos konvencionális színpadi díszítés nem zavarta volna meg a vizuális hatást, — túlzás nélkül — cigánytanyára, falusi kocsmára látott volna rá az ember. Eredeti volt a tomaljaiak „Székestánca" és a szinnaiak „Vlrágszedése" is, sajátos temperamentumú táncokat vittek a színpadra s érezhető«! sugárzott minden mozdulásukból, hogy ők már megtalálták a falusi öregeket, akik bér reszketeg hangon és fáradt lábbal, de még át tudják adni egykori mulatozásaik szépségét és lobogó hevét. Nem