A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

ítását vállaló orvosoknál, ápolóknál, vagy az i egészséges ermekek felügyeletét vállaló er mekg ondozónöknél. — Anyuka, ma a Julika rossz it az óvodában és büntetésből t vajaskenyeret kellett megnie uzsonnára. Ezekkel a szavakkal köszön:t be nagy lelkedezve az én gyobblk lányom. Látszott, hogy cintén sajnálja Julikát, akit Ily ürnyű büntetés ért. És bizonyéra ugyanígy sajnálja öt minden kis társa. A szülő megrendülve áll a valóság plőtt: mindennél ékesebben beszél ez a két vajaskenyér. De ezt csak ml tudjuk, ml felnőttek, akiknek valaha egy vajaskenyér is nehezen jutott. És ti, gyerekek? Nektek ís elmondjuk egyszer. Tudnotok kell, hogy milyen nehéz volt ak út a két vajaskenyérhez. Hasznik Margitnak, a pozsonyi Zoch utcai magyar óvoda napsugárlelkű Margit nénijének nem volt gyermeke. Mégis tizennégy éve csak a gyermekeknek él. A mások gyermekeinek!, akiket a magáénak érez. — Nézze meg, milyen gyönyörű gyermekeim vannak, — mondja és amikor felém fordul, szemében a gyengédség, a túláradó szeretet könnyel csillognak. — Minden évben ilyen gyönyörű gyerekeim vannak... Gyönyörük a gyerekek. A szőke, barna buksi felek tulajdonosai csikólábakon ugrándoznak lefelé a lépcsőkön, hogy négy fal börtönéből szokásos délelőtti sétájukra induljanak. Komáromba utazunk. A csallóközi falvak sűrű egymásutánját tavaszi pompába öltözött szántóföldek és legelök váltogatják. Be jó is a falusi gyermekeknek. Hármat lépnek és már kint vannak a réten. A ragyogó koranyári nap buzgón fürösztgeti sugaraiban a gyenge fűben hancúrozó kis lurkókat és azok, mintha csak értük lenne minden: a napsütés, az ég kékje, a fű zöldje és az aranyló gyermekláncfű-tenger — gondtalanul, a perc örömének élve játszanak. Pelyhes kis libák körül szinte még ugyancsak pelyhes apróságok totyognak. Kezükben vékony fűzfavessző — hajtják, legeltetik a libákat — lém,, máris milyen hasznos emberkék. Az alistáli réten zajos az i élet, pedig a békésen legelésző tehénkék, a szakállukat rázogató fecskék és a gágogó libahad körül csak a falu legöregebbjei és legkisebbjei sütkéreznek. Dologidő van — a földeken serényen folyik a munka az új kenyérért. Bekukkantunk a nagymegyeri csecsemőgondozó udvarára. Kedves, árnyas zug: benne hinta, homok, minden, amit a kicsinyek csak kívánhatnak. Az apróságok tiszták, jól tápláltak. A nővérkék izgatottak: helyreigazgatjék a félrecsúszott maslikat, hogy a vendégek még szebbnek lássák kis kedvenceiket. íme, néhány véletlen pillanatfelvétel. De így van ez nálunk szerte az országban. Napfény, levegő, békés, nyájas környezet. Ez kell a gyermeknek. De nemcsak az enyémnek, és nemcsak a mieinknek. A vüág minden gyermeke szereti a tiszta örömöket és a nap ls egyformán süt valamennyiükre. Ne engedjük elvenni tőlük ezt a napfényt soha! Gály Olga Sugár György felvétele ti и