A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 20. szám

щ •(.л 10 Igy élek Nem lármáztatok trombitákat, nem hívóik véres, vad csatákat, nyugalmat várok, csókot, munkát, ásogatom a béke kútját. Virtuskodás és ricsaj nélkül váram csak higgadt szóból épül. Az élettől csak annyit kérek, adja, emberhez méltón éljek; fonja szívemre felhók bodrát, s lelkünket lábak ne tapodják, a sugár kévéjét hozzám kösse, s rajtam deleljen mindörökre. Forduljon föl a rumos pohár s jövönktől legyünk részegek már, legyen a holnap fényes táj, ne ránktátogó cápaszáj. Ez az álmom. S ha látni akartok, szép reggelek, népem oldalán keressetek. Már feltámadtam, felébredtem, s az én dolgom, hogy mi zúg bennem; amit a Csoda belérhrakott, a tehertől tán megszakadok, csillag örvények hemzsegése kiált belőlem fényes égre. De nem átok ez, áldás nekem, kínam virággá énekelem, a perc perzsel és becéz lágyan, s örök Időbe veti ágyam. Átjutok minden sodró gázlón, egy lányarc lesz a gyémánt zászlóm, ízetlen napjaim fűszere, sója, nedvező sebeim felitatója. Csattog majd lelke, ha viharok fújják, s megölel, akár a zászló a rúdját. Bálványok előtt nem térdepelek, mást imádok én: bütykös kezeket; bika-bölcsesség nem vesz a szarvára, barázdás homlok a szívem oltára. Sasoktól tanultam szállni, barátok, s szeretni tanítom a hideg világot. VERES JÁNOS Vágy és börtön A mélyet még mélyebbre ásom, mert a magosba, messze vágyom. Föl, föl az egek peremére, az olthatatlan, örök fénybe. Derűsen, ahogy elgondoltam, mikor még ifjan álmodoztam. Szomorúan, mert messzebb értem az örömnél — és fölcseréltem. A messzeség szólongat egyre s fülel egy titkos feleletre. Kísért, borzongat minden éjjel, betakar cifra köntösével. Jaj, indulok már: szép remények, villó, villogó messzi fények. -Búcsúzón hajlok még a rögre és ottmaradok mindörökre. DÉNES GYÖRGY Tegnap és ma Még tegnap délután szunnyadtak a rügyek, ringatva bimbó-testüket. Ma remegő szirmok harmat-könnyes fátyla, omlik reszketőn a fákra. BALOGH IMRE Nem csupán magadért.. Apám emléke Vannak leányok vonzók, szépek, te a legszebb, te isteni vagy: csodaképpen küldött az élet, hogy megvalósítsd álmaimat Öleltem mär, s nem hittem szebbet egy lázas, csókos pillanatnál; most áldom életem mellettes, te minden vágynál többet adtál. — Nem csupán magadért szeretlek, családi asztalt, meleg otthont: jövőnket is szeretem benned, Vérünkben bíztató remény zsong ... S méla szemedben titkon, mélyen már gyermekünk mosolyát érzem. PETRIK JÓZSEF Baranyai Juliska Csobog a víz, zúg a malom, Besüt a hold az ablakon. Legény dalol, — jaj a Pista! S az ablakhoz lép Juliska. — Csak egy csókra, ölelésre, Gyere ki, rózsám, a rétre. Fűz bólogat, a hold nevet, Juliska már ott lépeget A füvön, s egy bokor rezdül, Elrejti öt mindenestül.. . — Ne félj, édes, nem lát senki, Hagyd magadat megölelni. Még sokszor megleste n hold, Hogy a legény jött és dalolt, S a füzek emeltek sátrat Baranyai Juliskának. — Jaj, Pista, ma hol maradtál? Bele halnék, ha megcsalnál... Csendes a víz, áll a malom, A vízparton sokadalom Zajong: ott kell, ott keresni. Hol az örvény körbe megy, ni! — Ott keresték, s nemsokára Ott leltek rá Juliskára ... CSONTOS VILMOS Bányászt, gulyást és fejőnöket gránitba, ércbe menydörögtek, fejük langy líra glóriázta, dicsérték őket s nem hiába, rájuk jelzőket lelt a költő és hőst bennük az emberöltő. Ismerték titkuk ? — vagy csak fejből és hitből is, mely néha feltör a lélekből, ha adni vágyik, s mert jó a szándék ráhibázik ? Fontos, hogy róluk szólt az ének s a szenes ruha hófehér lett... De az ihlet, mely ily kósza kedvvel a messzeség lovára kap fel, egy szürke árnyat meg se látott, ki csöndben ült és nem vitázott, aktákba hullva nápja, éje mske és felesége), a rendnek telkét tolla védte, e hitnek keblén nőtt reménye . .. Nem írtak róla — én most írnék, fejemben akár kúsza térkép, hivataloknak áfa, nő a lárma ... Én írnék, de e szürke téma túl hősies és meghatódva papírra nézek, hull a könnyem, apám emléke jár köröttem. MONOSZLÓY M. DEZSŐ