A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-05 / 18. szám

at га, az elszámolási osztály ve­zetője hétfőn, mindjárt reggel j magához hívatta Vonavka szám-C -S laellenőrt és szárazon közölte vele: — Vlcková telefonált, rosszul érzi magát és ezért nem jön be. Egyelőre vegye át a munkakörét! — Meddig? — érdeklődött megütköz­ve Vonavka ellenőr. Satra csak a vállát rándította meg és máris újra a körlevelek és utasítások rengetegébe merült. így hát Vonavka kiosont a szobából. — Hát ez aztán jó — mérgelődött bosszúsan útban visszafelé a számla -ellenőrzőbe. — A nő otthon marad és én gürcöljek helyette! — ... napot! — fogadta hűvösen a beszerzési osztály bakfis levelezőjének köszöntését és újra komor gondola­taiba mélyedt. Egyszer csak a hosszú folyosó közepén hirtelen megtorpant és maga elé meredt a földre. — De mi­ért éppen az én nyakam­ba sózták a munkáját? — és érdekes megállapításra jutott: — Hiszen az el­lenőrzési osztályon Vlc­kován kívül még öten vagyunk. Miért éppen én helyettesít­sem? — törte a fejét dühösen. Es egy­szerre, mint egy varázspálca érintésétől eszébe villant a felelet: Ezek szerint tehát Satra azt hiszi, kevés a munkám, csellengek, hogy nem vagyok eléggé ki­használva — ezért rámsózzák Vlcková munkáját is — következtetett és érezte, hogy elönti a felháborodás hulláma. — Hiszen ez tiszta rágalom. — Szeretett volna felordítani, hogy: — Ez hazugság! Reggeltől estig ki se látszom a mun­kából, egy pillanatnyi pihenőm nincs, tiszta bolondok házában élek — csak­hogy ezt nem látják. Vlcková asszony­ság otthon marad — és zsupsz, sózzuk Vonavka nyakába a munkáját. Az ellenőrzési osztály ajtaja előtt új­ra megállt. — És mi lenne, ha Satrának bebizonyítanám, hogy téved — villant az agyába, •— hogy igazán egy pilla­natig sem lebzselek, Írásbeli tényekkel bizonyítanám be neki. Mi sem egysze­rűbb — latolgatott — elég, ha mondjuk minden félórában vagy negyedórában feljegyzem, hogy mit végeztem az iro­dában és majd kisül...! És Vonavka felbuzdulva ettől a sze­rencsés ötlettől csaknem berontott a revízióba, hogy az elkövetkező percek­ben valóra váltsa elgondolását... 7,40: az irodába léptem. 7,40—8.10: előkészültem a munkához, vagyis munkaköpenybe bújtam, papu­csot húztam, kinyitottam az íróasztalt és letöröltem a port a tintatartóról. Ezután meghegyeztem a ceruzákat, elő­készítettem a számológépet és íróaszta­lomon szétraktam a számlákat. 8,10—8,30: megfőztem a reggelit az íróasztalom legalsó fiókjába szerelt gyorsfözőn és megreggeliztem. Azt hi­szem, ez ellen senkinek sem lehet ki­fogása, hiszen a szocializmus mindenek­előtt az emberről való gondoskodást je­lenti — vagy talán nem? 8,30—9,00: WC-n voltam, ahol egy­úttal elolvastam az újságot is. Ez talán némileg sérti a munkaerkölcsöt, de például Satra elvtárs talán nem ugyanott olvas?, 9,00—9,15: meglocsoltam a szobahár­sat és megetettem a halakat. Ha én nem lennék az osztályon, ezeknek a barbá­roknak holtbiztosán eszükbe sem jut* na ... Ahhoz a fátyolhalhoz szeretnék a jövő héten egy hímet venni. Vlcková kivételével már mindenki hozzájárult húsz fillérrel. Ö azt mondta, hogy ak­váriumnak nincs helye az irodában. És most dolgozzam helyette is. 9,15—9,30: megtízóraiztam. Minden reggel francia salátát eszem — amit egyesek bizonyára irigyelnek tőlem. Például az a Vlcková. A múltkor azt mondta, hogy ne csámcsogjak úgy — most azért gürcöljek helyette? 9,30—9,35: a számvevőség hívott, hogy szombaton, azt mondják, valamilyen hi­bát vétettem a számlákban. 9,35—10,30: elmentem a hibás szám­lákért a számvevőségbe. Közben hal-ф lottam egy csomó nagyszerű viccet, amit nyomban feljegyzek. 10,30—11,30: kijavítot­tam a számlát és papírt fűztem a gépbe, hogy nyomban délután, esetleg holnap vagy holnapután elkészíthessem a megfele­lő megterhelést. 11,30—11,45: megmos­tam az evőeszközöket és előkészültem az ebédre. 11,45: ebédelni megyek. Itt Vonavka szúmlael­lenór írásbeli feljegyzése hirtelen megszakadt. Mi­kor ebéd után visszatért irodájába, már ott találta Vlcková asszonyt. — ... napot — köszönt a meglepett Vonavka és helyére ült. — Azt hittem, hogy beteg — folytatta, miközben író­asztalából egy rövidrevágott lúdtollat húzott elő, amellyel minden ebéd után kivájta a joga közül az ételmaradékot. — Egy kicsit jobban érzem magam, hát bejöttem, hogy ne csináljak több­letmunkát magának — kezdte halkan Vlcková és lassan szétrakta a holmiját az asztalon. Pillanatnyi csend lett az irodában. A többi revizor még nem érkezett visz­szi az ebédről és így a helyiségben a csendet csak a fűtőtestből kiszökő pára nesze meg az ablaküveghez verődő ned­ves hópihék halk suhogósa zavarta. Vonavka elgondolkozva figyelte a há­romgyerekes anya csúnya, fáradt arcát, náthától duzzadt orrát és az asztalon keresztül váratlanul hozzáhajolt: — Igazán kár volt — suttogta titok­zatosan — mikor reggel szólt az öreg, hogy gyengélkedik, nyomban felajánlot­tam, hogy elvégzem a munkáját. Látja, már ki is dolgoztam a munkatervet — lobogtatta délelőtti tevékenységének ki­mutatását, amit gyorsan összegyűrt és a papírkosárba aobott. Vlcková meglepetten nézett rá. Egy pillanatig^csodálkozva rajtafelejtette a szemét, amely a náthától, vagy valami mástól egyszerre könnyes lett és gyor­san becsukta. Kis idő múlva nehezen szakadt fel belőle a szó: — Tudja Vonavka úr, én — én tu­lajdonképpen szeretnék magától bocsá­natot kérni... — Ugyan, ugyan? — csodálkozott Vo­navka, rántva szájából a rövidre vá­gott lúdtollat. ... hogy eddig olyan rossz vélemé­nyem volt magáról. De most már látom, hogy milyen rendes ember. — Semmi az egész — szólt nagylel­kűen Vonavka — hisz mindenki téved­het — és átnyújtotta az asszonynak a számlákat. Közben olyan ünnepélyes hangulata támadt, hogy talán abban a percben maga is hitt becsületességében ... Szűcs Béla fordítása JAROSLAV SEIFERT verseiből Anyám tükre Aranykeretű tükröcskén lassan kopott az ezüstfény, míg megvakult egészen. Egy emberöltő folyamán tanáccsal látta el anyám, szolgálatára készen. Ablaknál függ és onnan int, hol énrám, hol terád tekint, csupa mosoly, nevetés, hisz jó anyám is vidám volt, arcán se ránc, se szeplőfolt — s ha volt, igazán kevés ... A kávéőrlő zakatol, anyám keringőket dalol, apával lejti, lejti — emlékszik ifjú korára, s a fényes tükör lapjára süt szeme ... s ott felejti... Miként a tükör fénye lett mindinkább gyöngébb, fényveszett, megváltozott beszéde, I már alig-alig hunyorgat, ( de. deret, ráncot mutogat édesanyám szemébe ... Később elhajlott a keret, üvegje pattant, engedett, penész zöldült ki ottan, majd végigrepedt egészen, anyám haját a tört részen fésülgette nyugodtan. Múlt az idő. Ősz lett anyám, hozzászegődött a magány, tükrébe nem tekinget. Az éjszín kötény rajt marad kopottan is, ha néhanap vendég jő és becsenget. Bátortalanul benyitok, hisz ajtót senki sem nyitott, nem paroláztak velem. Az átellenes oldalon anyám tükre függ a falon. Könny miatt nem lát szemig fordította Sipos Győző Hímezgetted a rózsát sok vérpiros korallból; tehet a férfi most mást, mint reádgondol: távol. Mint reádgondol: távol, amúgy sincsen mit szólnod. A henyélést utálom, kerülök unott dolgot. Kerülök únott' dolgot, s az önkényt, mely lesen vár. Csak szerencsés matrózok érzik, hogy menni kell már. fordította ZALA JÓZSEF 11

Next

/
Thumbnails
Contents