A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

0R1NC: Ukkon tiszteletére! csak van egy másik íunkja is. Éspedig az allegória, drámának nem lesz talán etlenegy olyan irodalmilag lyes olvasója vagy nézője i, aki a drámához történeikeretül, háttérül szolgáló taiárást nem fogja párhuzamállltanl XX. századbeli megdöjével: az emberséget megtoló és meggyalázó fasizssal. Az Írónak ezzel az alóriával csak egy lehetett a ja: hangsúlyozni azt, hogy ha ndanivalója minden korra éryes Is. azt elsősorban saját ához — a fasizmus veszével még mindig vivődő — mákivánta intézni, iz „Ének a romok felett" nbőlumba és 'allegóriába sü•tt konfliktusának egy széni történet a hordozója. Máak, a tatárok elleni harcban ízül küzdött úrnak új várámenyegzőre készülnek, menyasszony Máté leánya, a pséges és galambszelldségű isébet. A vőlegény: Lőrinc zabolátlan, féket és mérténem ismerő fiatal nemes; rs ösztönember, nomád és TIMIIK: Timur ;i nevem. Szolgád s hódolód vagyok, hercegnő. pogány, aki — a tatárjáráson mit sem okulva — egyformán gyűlöli az új kultúrát, melyet a humánumot hirdetű kereszténység képvisel, és az új civilizációt, melyet a kővárak jelentenek. A zárdában nevelkedet Erzsébet nem érez szerelmet a vad'Lőrinc iránt; perzselő szenvedélye és féktelen vágya elől riadtan menekül. Olyan ez a finomságot és tisztaságot sugárzó, durva környezetéből kifehérlő lány, mintha egyenesen Ady verséből, a „Szent Margit legendájáéból lépett volna ki. Az, akit Ady Margitja, — Erzsébpt kortársnője 1 — hiába várt, Erzsébet számára megérkezett. Timur ez, egy tátárok által elpusztított távoli ország hercege, és egyúttal „dalos törékeny, halk fiú... trubadúr is". Tatár fogságból menekülő magyar vitézekkel érkezik, hogy hazájukban, ő a hazát vesztett is új otthonra találjon: „A nagy utat, hogy átokverte, romos s felégetett szép hazám helyett fussak idegenbe, a vágy ösztönözte: meglelni egy nemzetet, mely ellenállni mert. Hiszen: közte én is ember leszek.'' A sorstól is egymásnak rendelt Erzsébet és Timur az első látásra visszavonhatatlanul egymásba szeretnek és szerelmüket meg is vallják. Erzsébetet azonban köti atyja parancsa és Lőrincnek tett ígérete. Ezért arra kéri Timurt, hogy másnap reggel hagyja el a várat. Timur — az emberiesség és szerelem énekese — először kétségbeesetten tiltakozik, de aztán belátja, hogy a vendégjoggal nem szabad visszaélnie, Ígéretet tesz tehát Erzsébetnek a távozásra. Mielőtt azonban erre sor kerülne, a várban gyors egymásutánban drámai események peregnek le. Lőrinc, aki az első pillanattól kezdve megvetéssel néz a „kóbor idegenre", — észreveszi a Timur és Erzsébet között szövödő vonzalmat. Sértett hiúságától és nyers féltékenységétől hajtva elhatározza, hogy nem fog tovább várni. Leitatja ;Máté katonáit és vad vitézeivel lerohanja a várat. (Folytatás a 9. oldalon) LEA: Könnyen büntet az, aki jóllakott. IMllR: Aludj, te drága szent, s feloldozást adj, hogy szerelmem a halálba vitt A tragédia végjelenete