A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-21 / 16. szám

-м у ^ч/ V 4

А Л DÉNES GYÖRGY: Г6 ^ \ Í Л felhők alól kibukott a napsugár. Végigszántotta a hegyek gerincét, szétfolyt a Zsibrica lejtőjén, megmosta az erdőt, átcsordult a tölgyek, bükkök, sudár gyertyánok rácsán. A szellő bizsergetően szárit ott az avarba, aztán, mint a pajkos gyerek, tehancúrozott a faluba. Körültáncolta a házakct, bebújt a kürtökbe s az emberek fülébe dudálta a hajnalt: - Keljetek, fel, öttözzetek, a nap is felült Tribecs hegyére, csu-. pa madárfütty a reggel! És, mozdulnak, mocorognak a házak lakói, a zsérei parasztok. Az asszonyok kezében suhog a szoknya s ráncot vet a kendő. Lobban a láng a tűzhelyen, a füst fetgomolyog a kémények torkán, fel, fel a tisztakék égboltra. Kutyák csaholnak szerte, csattog a kapu, bőg a lábas jószág. Valahol kútba csörömpöl ey vödör s visszhangot ver az utcaközben. Kakasok irikkantanak, tyúkok kárálnak s ütemesen verdesnek szárnyukkal. A fák aranyos izzásban égnek, s a föld tavaszvárón lélegzik. Virágvasárnap ja van. A lányok már fölébredtek, s átfut testükön az izgalom árama. Ma van a „ví'Vózés", a tojásszedés napja. Ma mennek a fiús' házakhoz, az ablakok alá s eldalolják a vütödatt. Nagy a sürgés-forgás a zsérei házakban. A lányok, menyecskék, de még az öreg asszonyok is szoknyát teregetnek, pruszlikot simogatnak, g láncolják a rámás csizmát. A sifonok mélyéből előkerül minden cifra holmi, a szemhizlM selyem és bársony. A leányok illegnek-billegnek, testük havát nézegetik a tükörben, vetkeznek, öltöznek, igazgatják ruhájuk ráncát. Mert „passzentosan" kell ám a ruhának állnia, rá kell feküdnie, simulnia az ember testére, a ránco.'mak meg egyenletesen kell futatok, itt is, ott is egyenletesen szétszóródva. Szépttkezik a lány, hadd tüzesedjen a legény, hadd hizlalja szemét a rózsás szoknya Ubegésén. Öltöztetik a lányokat. Rájuk aggatják a szivárványozó ruhadarabokat. Az egyik házban, a szoba közepén szőke kislány mutogatja magát V tükörnek: öz Erzsike. Barna menyecske öltözteti, barna menyecske, huncut szemű fiatalasszony: Csillag Ágnes. öreganyó sem állhatja szó nélkül. - Hü, de szép ez a leányzó, be cifra! Olyan, mint a festett rózsa. - Szép, ha szépen kiöltöztetik — felesel a fiatalasszony és keze sebesen jár. Eiőször is a pamukos inget aggatja a lyányra. Az ing kivarrott ujja szemkápráztató, szélén leheletkönnyű csipke. Az 'ing fölébe aisöszoknya kerül: három. Az alsószoknyák ráncosak, mint a vénшетЫог asszonyok arca, keményített, csipkével szegettek. • De a felsőszoknya csak a gyönyörűség! Százféle színben tündököl, mint a lecseppent harmat. Az alsószoknya csipkéje Mvirit alóla. Ringó, ringat ódzó harangvirág. A fiatalasszony elővonja a fülespruszlikot s nyújtja Erzsikének. — Ihol ni, búj) csak bele, húgom, hadd lám, nem hlztad-ékt? A pruszlik Erzsike derekára símul. Nincs semmi baj, karcsú maradt a lány. Pirosan lángol а bársony, mint a hajnal tüze, szikrát hánynak az ezüst sújtások. Felkerül a fehér harisnya is meg a rámás csizma, A menyecske most szalagot köt a ragyogó, szőke hajfonatba. Kék szalagot, a tavaszi ég színét. Erzsike jobbra, balra penderül. A menyecske megvizitálja elölről, hátulról, öreganyó is megsimogatja fátyolos szemével. — Az egyik szalag mintha lejjebb volna. A menyecske megigazítja. Most már tökéletes a harmónia, kirepülhetne fészkéből a madár. Ágnes telkesen csapja össze <1 kezét. — Szép vagy, mint a rózsa: öreganyó arcán mézel a mosoly — Ctfra mint a páva! Kint csattan a kapu. Barna lány kandikál be a konyhába. — Nénémasszony, felkelt má<Erzsike? — Fel már lyányom, fel — mosolyog özné s bekiált a tiszta szobába. — Erzsike, gyere ki! Itt van a Ilonka. Szűkülő szemmel vizsgálgatja a vendéget. — Ül] le, kislányom no ... Vfiri csak, megtörtöm a széket... — Hagyja csak nénémasszony — szabadkozik a kislány. — Összegyűrődnék a szoknyám. Tárul a tiszta szoba ajtaja, kiperdül Erzsike. Ragyog, mint и cukorbaba. Illegve kérdi. — Már felkeltél, Ilonka? — Fel má, fel — pereg llonki nyelve. — De siess, mert elkésünk, a többiek már várnák a községháza előtt. Csak te hiányzol még, azért jöttem. — Várj csak, várj, mingyá kész is vagyok. Csak magamra kapom a nagy kendőt. — 16, jó, csak igyekezz! — topog Ilonka. A szőke kislány sietős mozdulatokkal kerítette magára a zöldragyogású, rojtos kasmírkendöt Aztán kezükbe vették a kosárkákat meg a „vülöt" és kipattantak a friss reggelbe, rrdnt két tüzes szikra. Amág a községháza elé érnek, elmondom, hogy mi is az a „villőzés", A „villő" nem egyéb, mint egy szalagokkal feldíszített rügyező füzgally A színes szalagok körbefutnák a füzgally ágai mentén s mintegy kbrt alkotnak. Ez azonban nem szabály. Ezzel a feldíszített füzfaággal és kosárkákkal járnak a zsérei lányok .jviltőzni" vagyis összeszedni a fiús házakból, a húsvéti tojást, amit aztán az ünnep első napján gyönyörűre hímeznek, megfestik száz színűre. Húsvét másodnapján, a locsolók visszakapják a tolást főve és színesen, a leány fantáziájának és érzelmeinek a húsvéti tojáson kifejezett ábráival, ösi magyar szokás ez, a néplélek misztikus mélyéből, évszázadokból maradt hagyomány. Zsérén és a nyitrakörnyéki magyar falvakban azért maradt fönn, mert ezek a falvak többé-kevésbé el voltak zárva a magyar néptengertöl, s mintegy — konzerválódtak. A lányok „villőzés" közben a villödalt éneklik. S most kövessük őket az útjukon. Potakzik a napfény. A községháza előtt karikában Шпак a lányok. Cifrán, sugárosan. Erzsike és Ilonka közibük toppannak. — Itt vagyunk, ragyogunk. — Ideje is má — morcoskodik egy szöghajú csitri. — Jaj be szépen kicsípted magad Erzsike! — pillog rájuk rág Juliska. „— Hü, de szép a ruhád!... A a cipőd!... De még a ma is!... — csapják össze vo mennyien a kezüket. — A tiétek is szép, gyön\ rü... — védekezik a két bar nő. — Sose dicsérd — emeli karját Hajas Rózsika. — Miért ne? A legénynek teccik majd biztosan ... Boldogan kacarásznak, de IU ka sürgeti a lányokat. — De most aztán induljunk — Hová megyünk legelőbb? Tálán Cicátokhoz, a Jóskáékh Elindultak. Kényesen és fén, sen kerülgették a sarat, а рос lyák ablakszemeit. Mintha а t vadvirágok keltek volna láb szép nyíló virágok, tarkák és ki vesek. Ajkukról tovacsordult mosoly, szétömlött az ébred utcán, a tavaszban, az ürtnepb Énekes, torkát olAú madcjrají vaszi vonulása, áradó csicseri volt mindez virágvasárnapján, odaértek a kiszemelt ház abh alá, körbe verődtek, felemelt a díszes füzga'lyat mintegy köszöi ve а к ék elet et. Orcájuk ne tüzesedett s zümmögni kezdték „villödalt". „Vító'.ő, viiö selem sátor, várd meg vSJtó.j várd meg, hogy vegyem rám gyócsingerr hogy húezam fel e&rge osizmi Ha nem tojott a kakas egye meg a farkas."