A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-14 / 15. szám

Várakozó Ottó rajza — Nyugalmat, Viktor, erőt az egyenetlen harchoz. Te úgy szerettél mint egy szentet, ez kényelmesebb volt neked és elfelejtetted, hogy én Is ember vagyok. Én nem akartam erről mér beszélni, de ha kérdezed ... emlékezz vissza, hányszor könyörögtem, ne hagyj magamra. Börtönben éltem, Viktor... — Börtönben? — ... és csak a börtönben tudja értékelni az ember a szabadságot. Te biztos voltéi bennem éfc ezt gyáván kihasználtad, Ha kínomban néha fellázadtam és azt sírtam, hogy én Is olyan leszek mint te ... ne hidd, hogy ma már fáj, de akkor .., úristen, akkor nevettél rajtam, hogy Ismersz, én nem vagyok képes rossz lenni. Mint egy rabszolga, akit túlkorbácsoltak, figyeltelek. Lestem, mi ad neked Ilyen hatalmat telettem Sok idő kellett hozzá, legalább Is nekem sok kellett, mlg rájöttem, hogy a te erőd tulajdonképpen én vagyok. Én egy teljes életet akartam, te megelégedtél a részletekkel, ha te beléptél a mocsárba, utána hazajöttél és nálam kerestél megtisztulást, amit meg is találtál. De én... ott maradtam, mindig kevesebb hittel, állandó bizonytalanságban .., kiszolgáltatva.. „ tőlem vetted el azt az erőt, amivel legyőztél. Nem láttad, talán ma sem látod, hová üldöztél és akkor világos lett előttem, hogy csak két út között választhatok. Vagy belepusztulok, vagy el kell Jutnom oda, ahol te vagy. Én az utóbbi választottam. Azt is megmondom, ha neked ez elégtétel, hogy nem te, hanem én vagyok a vesztes. Az illúzióimat, amit úgy védtem, az életcélomat, amiért érdemes lett volna veled élnem, mind eldobtam, meggondolt, tiszta fejjel. Ez már nem én vagyok, aki most elmegy.,. — Ilka — könyörgött a férfi — hagyd abba... majd eltelik egy idő és megtaláljuk а kiutat, én... én megbocsátok neked. — Megbocsátasz? Az lehet, hisz már rég ezt akartad, hogy valamiért megbocsáthass, hogy megnyugtasd magad, hogy én is... De én nem tudom neked meg -bocsátani. — Mit? — bámult Viktor a feleségére. — Hogy megcsaltalak. — Hogy te... ? Hét ezt a logikát aztán igazán ne mértem — csattant fel újra magára találva a férfi. — Tudom — mondta az asszony nyulán és határozott lépésekkel kiment zobából. Simkó Margit Dúlsz, fúlsz, haragra gyúlsz egy kószán röppenő füttyentésért. Kék leszel, zöld, majd piros egy hirtelen, tilos szóért, semmiségért,; 8 világát1

szántariád föl szárnyaddal. Csupa Iperpatvar egész élted, de ha pulykavéred kifolyt a kés nyomán ... megbékélt lesztil te is ott a tálon: a Wcomán. NAGY OLIVÉR 17 — vmiui, квиек, элсшшсл 1ШЛП1 valamit elmondani. — Csak végigolvasom az újságot, pár perc az egész. Sürgős? — Neem — szőlt az asszony kissé bizonytalanul elhúzva a szót — ráér. Felkelt az asztal mellől, lassan odament a csukott ablakhoz és a függönyön keresztül lenézett az utcára. Milyen piszkos ez az őszi köd — gondolta — és mégis mennyien sétálnak. Egyesével, kettesével, jártak az emberek. néhol csoDortosan is. A korzó vonaglott előre, hátra. Néha egy kocsi kalapált cl az úttesten. Megszclx.t vasárnap délutáni képe a kisvárosnak. Egyszerű, biztonságot adó. — Micsoda marhaságot tudnak ezek az újságok összeírni — mondta a férj és felhajtotta maradék sörét — csak hogy épp Írjanak valamit, hát idefigyelj, azt mondja ... ja igaz — engedte le a lapot asztalra — te valamit akartál, no halljuk? Az asszony visszafordult, de nem ment el az ablaktól. — Viktor, kérlek, ml nem élhetünk együtt tovébb. Én magcsaltalak. A férj letette a szemüvegét — ez szokésa volt. ha gondolkozott, vagy ha evett, ée azt tette, amit Ilyenkor minden normális ember tett volna — nem hitt a fülének. — Hogyan? — kérdezti kis mosollyal. — Kérlek, ne nehezítsd meg nekem a dolgot — szőlt az asszony szinte türelmetlenül, mint aki már mindent megvallott magénak és most fél egy újabb kihallgatás gyötrelmeitől — én megcsaltalak és el akarok tőled vélni. Ne haragudj, hogy Ilyen egyszerűen mondom, de azt hiszem ez a legtisztességesebb mödja. A férfi ülve maradt és rászorította két kezét szemüvegIfez szokott szemére. - Te... Az asszony nein mozdult, cipője hegyével a szőnyeg rojtjait Igazgatta. Magát figyelte és elcsodálkozott. Házassága alatt először nem sajnálta meg a férjét. Nem Is olyan régen egy simogatás, egy elboruló tekinteti elég volt arra, hogy minden bántődás megadó bocsánattá változzon benne. Hogy figyelte éveken ét ezt ez embert hogy kutatta a forrást, melyből Viktor erejét merítette, mellyel minden helyzetből diadalmasan került kl: Minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. Négy évig volt a háborúban, még csak meg sem sebesült. Az élet télcán hozta eléje a szerencsét. Nem, nem is az élet hozta, ő vonzotta magához, mint egy erős mágnes, épp úgy mint a lányt is, akit feleségül vett. A szépet, a hűségest, az okosat, a kívánatosat. Aki — mint ő maga szokta mondani nagy pillanatokban — az az asszony, akiért ölre menne a legjózanabb férfi is. Birtokába vettd, hozzátartozott az életénem voltak reggelig tartó gyűlései. Jöttek a viharos ölelések, a mindent elcsltltó szenvedélyes fogadkozások és ... — Te — Ismételte a férfi — miért kínzói engem, hisz nem ls igaz. — Igaz, — szólt tompa hangon az aszszony. — Ki az a gazember? — hördült fel sebzetten. — Nem fontos. Egy azok közül, akik ott leselkednek, ahol egy asszony sokat van egyedül. — Szereted? — Nem. Téged szerettelek. — Nem is szeretted? — ö elhitette velem, hogy szeretem és akartam szeretni valakit, aki nem te vagy. — Szóval nevetségessé akartál tenni az egész világ előtt! — Nem... Nem... nyugtatta meg sietve az asszony, és karjait kissé felényújtotta — majd a te hibádból fogom bejelenteni a válást, ha ez bánt téged. A férfi félreértette a mozdulatott. — Azt hitted, hogy jobb mint én? — Nem, tudtam, hogy rosszabb. — Hét akkor mit... mit adott neked? Mikor én úgy szerettelek mint egy szentet, aki mindenek felett áll — tört fel mélyről a kétségbeesett férfihang. Az asszony kicsit keresgélt gondolatai között, hogy megtalálja a legőszintébb hez, mint ahogy nem tudta nélkülözni a jól szelelő szivart sem. Magának nevelte, magának díszítette, Itatta, etette és sose féltette. A primitiv ember ősi ösztönével úgy érezte, hogy ennél többet még férfi nem adott nőnek. Érzése átgyökerezett az asszonyba is és ott hitté terebélyesedett. Imádta az urát. Imádta akkor ls, ha beteg volt, imádta mikor oly szemérmetlen kíváncsisággal fordult meg egy semmitmondó nő után. Mikor várta haza, mert Viktornak reggelig tartó gyűlései voltak és imádta akkor is, mikor megtudta, hogy