A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-14 / 15. szám

Várakozó Ottó rajza — Nyugalmat, Viktor, erőt az egyenet­len harchoz. Te úgy szerettél mint egy szentet, ez kényelmesebb volt neked és elfelejtetted, hogy én Is ember vagyok. Én nem akartam erről mér beszélni, de ha kérdezed ... emlékezz vissza, hányszor könyörögtem, ne hagyj magamra. Börtön­ben éltem, Viktor... — Börtönben? — ... és csak a börtönben tudja ér­tékelni az ember a szabadságot. Te biztos voltéi bennem éfc ezt gyáván kihasznál­tad, Ha kínomban néha fellázadtam és azt sírtam, hogy én Is olyan leszek mint te ... ne hidd, hogy ma már fáj, de akkor .., úristen, akkor nevettél rajtam, hogy Ismersz, én nem vagyok képes rossz lenni. Mint egy rabszolga, akit túlkorbá­csoltak, figyeltelek. Lestem, mi ad neked Ilyen hatalmat telettem Sok idő kellett hozzá, legalább Is nekem sok kellett, mlg rájöttem, hogy a te erőd tulajdonképpen én vagyok. Én egy teljes életet akartam, te megelégedtél a részletekkel, ha te be­léptél a mocsárba, utána hazajöttél és nálam kerestél megtisztulást, amit meg is találtál. De én... ott maradtam, mindig kevesebb hittel, állandó bizonytalanság­ban .., kiszolgáltatva.. „ tőlem vetted el azt az erőt, amivel legyőztél. Nem láttad, talán ma sem látod, hová üldöztél és ak­kor világos lett előttem, hogy csak két út között választhatok. Vagy belepusztu­lok, vagy el kell Jutnom oda, ahol te vagy. Én az utóbbi választottam. Azt is megmondom, ha neked ez elégtétel, hogy nem te, hanem én vagyok a vesztes. Az illúzióimat, amit úgy védtem, az életcélo­mat, amiért érdemes lett volna veled élnem, mind eldobtam, meggondolt, tiszta fejjel. Ez már nem én vagyok, aki most elmegy.,. — Ilka — könyörgött a férfi — hagyd abba... majd eltelik egy idő és megtalál­juk а kiutat, én... én megbocsátok ne­ked. — Megbocsátasz? Az lehet, hisz már rég ezt akartad, hogy valamiért megbo­csáthass, hogy megnyugtasd magad, hogy én is... De én nem tudom neked meg -bocsátani. — Mit? — bámult Viktor a feleségére. — Hogy megcsaltalak. — Hogy te... ? Hét ezt a logikát aztán igazán ne mértem — csattant fel újra magára találva a férfi. — Tudom — mondta az asszony nyu­lán és határozott lépésekkel kiment zobából. Simkó Margit Dúlsz, fúlsz, haragra gyúlsz egy kószán röppenő füttyentésért. Kék leszel, zöld, majd piros egy hirtelen, tilos szóért, semmiségért,; 8 világát1 szántariád föl szárnyaddal. Csupa Iperpatvar egész élted, de ha pulykavéred kifolyt a kés nyomán ... megbékélt lesztil te is ott a tálon: a Wcomán. NAGY OLIVÉR 17 — vmiui, квиек, элсшшсл 1ШЛП1 vala­mit elmondani. — Csak végigolvasom az újságot, pár perc az egész. Sürgős? — Neem — szőlt az asszony kissé bi­zonytalanul elhúzva a szót — ráér. Felkelt az asztal mellől, lassan odament a csukott ablakhoz és a függönyön ke­resztül lenézett az utcára. Milyen piszkos ez az őszi köd — gondolta — és mégis mennyien sétálnak. Egyesével, kettesével, jártak az embe­rek. néhol csoDortosan is. A korzó vo­naglott előre, hátra. Né­ha egy kocsi kalapált cl az úttesten. Megszclx.t vasárnap délutáni képe a kisvárosnak. Egyszerű, biztonságot adó. — Micsoda marhaságot tudnak ezek az újságok összeírni — mondta a férj és felhajtotta mara­dék sörét — csak hogy épp Írjanak valamit, hát idefigyelj, azt mondja ... ja igaz — engedte le a lapot asztalra — te va­lamit akartál, no hall­juk? Az asszony visszafor­dult, de nem ment el az ablaktól. — Viktor, kérlek, ml nem élhetünk együtt to­vébb. Én magcsaltalak. A férj letette a szem­üvegét — ez szokésa volt. ha gondolkozott, vagy ha evett, ée azt tette, amit Ilyenkor minden normá­lis ember tett volna — nem hitt a fülének. — Hogyan? — kérdezti kis mosollyal. — Kérlek, ne nehezítsd meg nekem a dolgot — szőlt az asszony szinte tü­relmetlenül, mint aki már mindent meg­vallott magénak és most fél egy újabb kihallgatás gyötrelmeitől — én megcsal­talak és el akarok tőled vélni. Ne hara­gudj, hogy Ilyen egyszerűen mondom, de azt hiszem ez a legtisztességesebb mödja. A férfi ülve maradt és rászorította két kezét szemüvegIfez szokott szemére. - Te... Az asszony nein mozdult, cipője he­gyével a szőnyeg rojtjait Igazgatta. Magát figyelte és elcsodálkozott. Házassága alatt először nem sajnálta meg a férjét. Nem Is olyan régen egy simogatás, egy elbo­ruló tekinteti elég volt arra, hogy minden bántődás megadó bocsánattá változzon benne. Hogy figyelte éveken ét ezt ez embert hogy kutatta a forrást, melyből Viktor erejét merítette, mellyel minden helyzet­ből diadalmasan került kl: Minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. Négy évig volt a háborúban, még csak meg sem sebesült. Az élet télcán hozta eléje a szerencsét. Nem, nem is az élet hozta, ő vonzotta magához, mint egy erős mágnes, épp úgy mint a lányt is, akit feleségül vett. A szépet, a hűségest, az okosat, a kívá­natosat. Aki — mint ő maga szokta mon­dani nagy pillanatokban — az az asszony, akiért ölre menne a legjózanabb férfi is. Birtokába vettd, hozzátartozott az életé­nem voltak reggelig tartó gyűlései. Jöt­tek a viharos ölelések, a mindent elcsltltó szenvedélyes fogadkozások és ... — Te — Ismételte a férfi — miért kín­zói engem, hisz nem ls igaz. — Igaz, — szólt tompa hangon az asz­szony. — Ki az a gazember? — hördült fel sebzetten. — Nem fontos. Egy azok közül, akik ott leselkednek, ahol egy asszony sokat van egyedül. — Szereted? — Nem. Téged szerettelek. — Nem is szeretted? — ö elhitette velem, hogy szeretem és akartam szeretni valakit, aki nem te vagy. — Szóval nevetségessé akartál tenni az egész világ előtt! — Nem... Nem... nyugtatta meg sietve az asszony, és karjait kissé fe­lényújtotta — majd a te hibádból fogom bejelenteni a válást, ha ez bánt téged. A férfi félreértette a mozdulatott. — Azt hitted, hogy jobb mint én? — Nem, tudtam, hogy rosszabb. — Hét akkor mit... mit adott neked? Mikor én úgy szerettelek mint egy szen­tet, aki mindenek felett áll — tört fel mélyről a kétségbeesett férfihang. Az asszony kicsit keresgélt gondolatai között, hogy megtalálja a legőszintébb hez, mint ahogy nem tudta nélkülözni a jól szelelő szivart sem. Magának nevelte, magának díszítette, Itatta, etette és sose féltette. A primitiv ember ősi ösztönével úgy érezte, hogy ennél többet még férfi nem adott nőnek. Érzése átgyökerezett az asszonyba is és ott hitté terebélyesedett. Imádta az urát. Imádta akkor ls, ha be­teg volt, imádta mikor oly szemérmetlen kíváncsisággal fordult meg egy semmit­mondó nő után. Mikor várta haza, mert Viktornak reggelig tartó gyűlései voltak és imádta akkor is, mikor megtudta, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents