A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

••• 1 •ggj^ANDREJ SLÄDKOVIC: Marina (RÉSZLET). 5. Ajkad a szépről hogyne dalolna, hisz lelkendezve jutsz felé, szíved förtséges vágyat tagadva kővé meredten állsz elé. Lásd! Ez angyali lányka terólad — karéj kenyérért hálálkodónak lelkéről, földi port lever. Ám, ha nem ejt még a szép varázsa, Marina arca, hajnali bája: hidd, mindenestől elveszel. AJÁNLÁS Ha békés percek ölén e könyvet lapozgatod majd qsendesen, Martnát drágám, leérlek köszöntsed, hisz testvéred б kedvesem: öleld meg, Ъ az ifjúság bája, szép Garamunknak legszebbik lánya, ajakán lágy szláv szó fakad, öleljed és ha karfáid között lelke lelkeddel egy lesz és örök, gondolj rám kedvesem sokat. 1. A szépre áágyva zengem az édes vágyat s örömmel száll dalom. Ebben a dalban zárva az élet egész valóját hordozom. Ő ragyog itt a Tátra oromról, ö száll ott, hol az éj tüze tombol, világot "mozgat két szemp. Felém int ezrek közül a karja: te vagy világom, menny, föld hatalma, Marina szépek szépe te! Miként, a Tátra fellegarannyal hinti be kéklő láncait, szelleme fénnyel szór tele, hajnal űzi el éltem árnyait. S amint tel Isten fénye az égen: fáklya, forrás vagy tüz özönében ő bennem égő gondolat). Örök törvény ad célt a világnak, isteni összhang, fénye varázsnak: riekem új ösvényt ő mutat. 3. Majd ha a szívem ,szava kicsurran s népem szívére rátalál, majd ha a (hangom súgva, titokban cserídül az újkor hajnalán, földieim, ti tátrai népek, Marina képét úgy öleljétek, mint szent ereklyét, édesen. Hisz ki a korok szépségét zengi hervadó szirmot riem tud szeretni, bájt szeret, ami végtelen. 4. Bálvány a szépség, előtte térdre omlik, ki új bálványt farag. Leesett állal bámulja félve a uad Gangesz partján a rab Ott. tündöklik a Madonna képén, ég'én a fodros felhők szegélyén, Záboj dalában zeng neve. Márványba vési Canova késp, villámként izzik Párom kezébe', s tenger zúgását tölti be. Bús átok alatt nyög a harangok hangja. Dalom is ily szerény: haló sóhaja dübörgő hangnak, Lázár a gazdag küszöbén. Múlt dicsőségéről halkan kesergő Dévény falán a langy, játszi szellő szavára mennydörgés riad: dalaim is a világtól félnek, hátha megnémul bennük a lélek, de kell, hallgatni hem szabad! 7. Ég zendül? Torony órája kongat? Miért kongat? Kit temetnek itt? Miért konganak? Istent dicsér e hangzat? Hirdeti tűzvész lángjait? Kongat a kor az ítéletnapra! Romlott világ hull bús ravatalra. Kongass, törjék meg elhaló hangod az örök élet falán zokogva és az elmúlás bús gyászát zsongja haldokló, szent lélekharangod. 8. Béke bolyong a sötét völgy mélyén. Hálál ez. Árnya kod, homály. Alszik a táj most. Ej feketéjén a lélek álmot űzve száll. Esfi harangnak bús szíve kondul, a percek fia álomra fordul, ámde az öröklét fia ébred. Szemébőt törli az álmot, örök hajríálban a látomások szent mezején kell szállnia! 9. Fusst tp sötét éj! Jöjj üde hajnál! Uzd el a sok bús felleget! Vak vagyok, (kár volt sírni, patakkal ontani cseppig könnyemet. Mit rejt a ború? Eletek árnyát. Mit titkol? Téves utak irányát. Elég vált! Lelkem fenn lebeg a holt természet kárpitja fölött, • hol a villámban törvény mennydörög s látom a gyúló fényeket. 10. Rajta hát lábam, vigy a hegyekbe, szerelmek lelke vár reám. Legyen bár éjjel, érit szívrepesvp járok a Szitnya oldalán. Ros/cad a lábam, fél a homálytól, föld pora húzza, mert föld porából alkották. Szolgák, várjatok! Szívem, te ifjú lelkem követje, ködön át szállj fel a fellegekbe! Szárnyad van, szárinyad bonthatod. FARKAS JENŐ FORDÍTÁSA