A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

< и $ г ALEXANDER OLSZAKOWSKI Aznap este sehogy se tetszettek nekem Szultán szemei. Mintha valami gonosz tűz, hamis, színlelt engedelmesség visszfénye csillogott volna bennük. Farka nyugtalanul verdeste az ágyékát, félelmetes karmáival a földet kaparta, torkából fojtott hörgés tört elő. Mary szeme is vérben úszott. A pompás fogak meg-megcsillantak .fekete ajkai mögött, s hatalmas hátán minduntalan felborzolódott ' a kurta, sárga szőr. Mahmud-Ali sörényét fésültem, és figyeltem az állatokat. Boxerre, a gyönyörű bengáli tigrisre is átszállt a ketrecekben uralkodó általános izgalom. Idegesen futkosott fel-alá, s újra meg újra nagyokat nyújtózkodva, összehunyorított szemmel szaglászott körbe. A négy kis berber-oroszlán dühösen harapdálta a vasrács rúdjait, s eszeveszetten bömböltek közben. Antek Morela, a segédem vasvillával és korbáccsal ott állt a ketrec ajtaja elótt. Boxert, a tigrist, a vasvillával kellett éppen féLretuszkolnia, mert hátulról alighanem gyanúsan közeledett felém. — Ha tőlem függne, én ugyan nem lépnék fel ezekkel az ördögökkel... — jegyezte meg halkan Antek. — К us у már megint felpiszkálta óket... Érdeklődve pillantottam Anteikre. — És te? Te hol voltál reggel? — A hús jött meg az oroszlánok számára, arra kellett felügyelnem. Kusy kihasználta az alkalmat, fogta a kötéltáncosok egyik rúdját és azzal ingerelte az állatokat. Amikor visszajöttem, elhajította és meglógott. Leszámoltam volna én vele, ha épp akkor nem lép kJ a ruhatárból Havilland és nem veszi őt a védelmébe ... Azt meg már csak nem kiván-18 hatja tőlem senki, hogy egy ilyen atlétával is szembeszálltak! Nem mindenki olyan erős, mint ön ... Nem Igaz ? Nem szóltam semmit, csak legyintettem — kissé tán megvetőleg is — a kezemmel. Véleményem szerint az embernek általában nemigen kell megijednie az efféle reklám-erőművészektöl: Havilland mint súlyemelő-világbajnok lépett fel a cirkuszunkban; egy tehenet, majd egy zongorát meg egy hattagú zenekart emelt fel, nehéz láncokat szakított szét egyetlen ökölcsapással, acélkampókat tört ketté a fogaival, a vállán vasgerendát hajlított meg, amelyet húsz embernek kellett vinnie; közben meg egy szép napon, vagyis voltaképpen egy éjszaka, amikor a kantinunkban részegen belém akaszkodott és négy kollégát, akik le akarták fogni, félrehajított, úgy elláttam a baját, hogy négy napig nyomta az ágyat, fJastromckkal a képén, ólomecetes borogatásokkal a tagjain. Az igazgatóság persze igyekezett az esetet titokban tartaná és szigorú diszkréciót követelt tőlem, valamint a tanúktól is — érthető okokból, hiszen Hajvilland egy „mindmáig veretlen világbajnok" volt és a cirkusznak elsőrendű reklámot jelentett. ö maga pedig — Havilland — ezek után természetesen csatlakozott ellenségeimhez, akiket az az undok bohóc — Kusy — toborzott maga köré. Hogy miért gyűlölt Kusy? Arnd engem illet, én magam nem is adtam okot erre; az oka mindössze az a körülmény volt, hogy egy kolléganőnk belém szeretett; merem állítani, hogy ez a szerelem valóban csak egyoldalú volt. Az igazgatóság a számainkat szenzációhajhászásból egybekapcsolta, mégpedig úgy, hogy Edith — egy angol lány — a ketrecem fölött mutatta be légtorna-számait; a lengőnyújtót olyan mélyre engedték le neki, hogy trapéz-mutatványai fai kellett keltsék az oroszlánok és tigrisek figyelmét. Egyszer aztán megtörtént, hogy a felajzott Boxer utána Is ugrott magas állványáról, amint Edith, kezeivel tartva magát a trapézon, teste teljes hosszában — lábaival tehát egészen mélyen a manézs fölött — átlendült egyik oldalról a másikra; hajszálon múlott, csak egy pillanat hiányzott, és a lányt végzetes szerencsétlenség érhette volna; aztán már sikerült az ingerült állatot lekergetnem és megfékeznem. Sajnáltam Edithet. Sajnáltam, mert egyébként is — már az emiitett eset előtt is — mindig iszonyúan félt az oroszlánjaimtól és tigriseimtől. A próbák során, amikor a trapéz-mutatványait gyakorolta, szemében állandóan ott lilt a rettegés, arca krétafehér volt, úgyhogy már ennek a félelemnek a láttára is rosszullét környékezett. S ahogy ilyenkor elnéztem Edithet, nem egyszer gondoltam magamban, ha jobban Ismerné az embereket, alighanem kevésbé félne az állatoktól; vegyük például azt a Kusyt; hiszen ez gonoszabb volt, mint a legveszedelmesebb tigriseim bármelyike — gonoszabb és veszélyesebb is, mert szabadon járt... Kusy már jó ideig üldözte Edithet a szerelmével. A lány viszont következetesen visszautasította a bohóc tolakodását, 'így aztán egy alkalommal megesett, hogy én is belekeveredtem a dologba: nyíltan Edith pártjára álltam; mindössze talán csak azért, mert épp rossz kedvemben voltam és kapóra jött, hogy ezt valakin kitöltsem. Tudtam, éreztem, hogy Kusy azóta bosszút forral ellenem Jómagam ugyan nemigen törődtem vele, Edith azonban semmiképp se tudott megnyugodni. Életemért való aggodalmában szinte üldözött szüntelen gondosságával. Antek Moreiának egy drága karkötőt ajándékozott, hogy lehetőleg sohase hagyjon magamra. A Jempry kötéltánoos-trió tagjaival, akikkel barátságiban .volt, ugyancsak megígértette magának, hogy őricödnl fognak felettem. Még a portásunk is kapott tőle tíz dollárt, hogy vigyázzon rám a próbáknál. Eleinte talán szórakoztatott is, hogy értem ennyire aggódik ez a viliágnak alighanem legfélénkebb teremtése, aki már akármelyik tigrisem léttára is belesápadt a félelmébe, az oroszlán ordltására meg éppen csak hogy nem esett ájulásba. Annak az érzelmeiben megsértett bohócnak a gyűlölete meg közben komoly méreteket és formákat öltött, hogy az ember azt hihette, maga az ördög esküdött bosszút ellenem. Miután tehát Mahmud-AJi sörényét megfésültem és varkocsokba fontam, otthagytam a ketreceiket és átöltöztem, majd kimentem a porondra, hogy a manézs-ketrec felállítását szokásom szerint ellenőrizzem. Edith lemgőnyújtóját közben már leeresztették a cirkusz kupolájából. A zenekar valami tangót játszott. Az izgatott állatok szüntelen bömbölése bizonyos disszonanciát vitt a dallamba és rendkívül ideges légkört teremtett. "A manézs-be járatnál szemembe vigyorgott Havilland kaján képe. A súlyemelő-bajnok ott állt, már trikóban, a díszes kapuzat előtt, egyedül. Kusyt nem láttam sehol. Minden balsejtelem nélkül, nyugodtan beengedtem az állatokat a porondra és utánuk iriagam is beugrottam a manézs-ketrecbe, A zenekar félbeszakította a tangót, és tusst húzott Ostorommal feltereltem az oroszlánokat és tigriseket az állványaikra, aztán megadtam a jelt Anteknek, hogy beeresztheti a kutyákat is. Két hatalmas szellndek volt, melyeknek a tigriseket kellett szemmel tartaniuk. Az oroszlán ugyanis csak ritkán támad idomítójára, a tigrisek azonban többnyire hamisak, kiszámíthatatlanok. Tizenkétéves állatszelídltőd pályafutásom alatt több mint fél tucat Jlyen szelindeket téptek szét a tigrisek munkám közben. Edith a kötélhángcsón felmászott a trapézre és megkezdte mutatványait. Szerfölött idegesnek látszott, izgatottabbnak, mint bármikor azelőtt- A reflektorok fényében páni félelmet lehetett kiolvasni a szeméből. Ajka mintha fájdalmasan meg-megvonaglott volna. Mindutalan konbe-körbe tekintgetett és — szemében leírhatatlan rettegéssel — újra meg újra lenézett hozzám. Ez az irántam ily palástolatlaniul kimutatott aggódó érdeklődése annyira szembetűnő volt, hoqy már a közönség is észrevette; az emberek elkezdtek sugdolózni, egyesek diszkréten, sejtetön mosolyogtak egymásra. Mindez bosszúságot s egy-