A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

< и $ г ALEXANDER OLSZAKOWSKI Aznap este sehogy se tet­szettek nekem Szultán szemei. Mintha valami gonosz tűz, ha­mis, színlelt engedelmesség visszfénye csillogott volna ben­nük. Farka nyugtalanul ver­deste az ágyékát, félelmetes karmáival a földet kaparta, torkából fojtott hörgés tört elő. Mary szeme is vérben úszott. A pompás fogak meg-megcsil­lantak .fekete ajkai mögött, s hatalmas hátán minduntalan felborzolódott ' a kurta, sárga szőr. Mahmud-Ali sörényét fésül­tem, és figyeltem az állatokat. Boxerre, a gyönyörű bengáli tigrisre is átszállt a ketrecek­ben uralkodó általános izga­lom. Idegesen futkosott fel-alá, s újra meg újra nagyokat nyújtózkodva, összehunyorított szemmel szaglászott körbe. A négy kis berber-oroszlán dühösen harapdálta a vasrács rúdjait, s eszeveszetten böm­böltek közben. Antek Morela, a segédem vasvillával és korbáccsal ott állt a ketrec ajtaja elótt. Bo­xert, a tigrist, a vasvillával kellett éppen féLretuszkolnia, mert hátulról alighanem gya­núsan közeledett felém. — Ha tőlem függne, én ugyan nem lépnék fel ezekkel az ördögökkel... — jegyezte meg halkan Antek. — К us у már megint felpiszkálta óket... Érdeklődve pillantottam An­teikre. — És te? Te hol voltál reg­gel? — A hús jött meg az orosz­lánok számára, arra kellett fel­ügyelnem. Kusy kihasználta az alkalmat, fogta a kötéltánco­sok egyik rúdját és azzal in­gerelte az állatokat. Amikor visszajöttem, elhajította és meglógott. Leszámoltam volna én vele, ha épp akkor nem lép kJ a ruhatárból Havilland és nem veszi őt a védelmébe ... Azt meg már csak nem kiván-18 hatja tőlem senki, hogy egy ilyen atlétával is szembeszáll­tak! Nem mindenki olyan erős, mint ön ... Nem Igaz ? Nem szóltam semmit, csak legyintettem — kissé tán meg­vetőleg is — a kezemmel. Vé­leményem szerint az embernek általában nemigen kell meg­ijednie az efféle reklám-erő­művészektöl: Havilland mint súlyemelő-világbajnok lépett fel a cirkuszunkban; egy te­henet, majd egy zongorát meg egy hattagú zenekart emelt fel, nehéz láncokat szakított szét egyetlen ökölcsapással, acél­kampókat tört ketté a fogaival, a vállán vasgerendát hajlított meg, amelyet húsz embernek kellett vinnie; közben meg egy szép napon, vagyis voltakép­pen egy éjszaka, amikor a kantinunkban részegen belém akaszkodott és négy kollégát, akik le akarták fogni, félre­hajított, úgy elláttam a baját, hogy négy napig nyomta az ágyat, fJastromckkal a képén, ólomecetes borogatásokkal a tagjain. Az igazgatóság persze igyekezett az esetet titokban tartaná és szigorú diszkréciót követelt tőlem, valamint a ta­núktól is — érthető okokból, hiszen Hajvilland egy „mindmá­ig veretlen világbajnok" volt és a cirkusznak elsőrendű rek­lámot jelentett. ö maga pedig — Havilland — ezek után természetesen csatlakozott ellenségeimhez, akiket az az undok bohóc — Kusy — toborzott maga köré. Hogy miért gyűlölt Kusy? Arnd engem illet, én magam nem is adtam okot erre; az oka mindössze az a körülmény volt, hogy egy kolléganőnk be­lém szeretett; merem állítani, hogy ez a szerelem valóban csak egyoldalú volt. Az igazgatóság a számainkat szenzációhajhászásból egybe­kapcsolta, mégpedig úgy, hogy Edith — egy angol lány — a ketrecem fölött mutatta be légtorna-számait; a lengőnyúj­tót olyan mélyre engedték le neki, hogy trapéz-mutatványai fai kellett keltsék az oroszlá­nok és tigrisek figyelmét. Egy­szer aztán megtörtént, hogy a felajzott Boxer utána Is ugrott magas állványáról, amint Edith, kezeivel tartva magát a tra­pézon, teste teljes hosszában — lábaival tehát egészen mé­lyen a manézs fölött — átlen­dült egyik oldalról a másikra; hajszálon múlott, csak egy pillanat hiányzott, és a lányt végzetes szerencsétlenség ér­hette volna; aztán már sikerült az ingerült állatot lekergetnem és megfékeznem. Sajnáltam Edithet. Sajnáltam, mert egyébként is — már az emiitett eset előtt is — min­dig iszonyúan félt az orosz­lánjaimtól és tigriseimtől. A próbák során, amikor a tra­péz-mutatványait gyakorolta, szemében állandóan ott lilt a rettegés, arca krétafehér volt, úgyhogy már ennek a félelem­nek a láttára is rosszullét kör­nyékezett. S ahogy ilyenkor elnéztem Edithet, nem egyszer gondol­tam magamban, ha jobban Is­merné az embereket, aligha­nem kevésbé félne az állatok­tól; vegyük például azt a Ku­syt; hiszen ez gonoszabb volt, mint a legveszedelmesebb tig­riseim bármelyike — gonoszabb és veszélyesebb is, mert sza­badon járt... Kusy már jó ideig üldözte Edithet a szerelmével. A lány viszont következetesen vissza­utasította a bohóc tolakodását, 'így aztán egy alkalommal meg­esett, hogy én is belekevered­tem a dologba: nyíltan Edith pártjára álltam; mindössze ta­lán csak azért, mert épp rossz kedvemben voltam és kapóra jött, hogy ezt valakin kitölt­sem. Tudtam, éreztem, hogy Kusy azóta bosszút forral elle­nem Jómagam ugyan nemigen törődtem vele, Edith azonban semmiképp se tudott megnyu­godni. Életemért való aggodalmában szinte üldözött szüntelen gon­dosságával. Antek Moreiának egy drága karkötőt ajándéko­zott, hogy lehetőleg sohase hagyjon magamra. A Jempry kötéltánoos-trió tagjaival, akik­kel barátságiban .volt, ugyancsak megígértette magának, hogy őricödnl fognak felettem. Még a portásunk is kapott tőle tíz dollárt, hogy vigyázzon rám a próbáknál. Eleinte talán szórakoztatott is, hogy értem ennyire aggódik ez a viliágnak alighanem leg­félénkebb teremtése, aki már akármelyik tigrisem léttára is belesápadt a félelmébe, az oroszlán ordltására meg éppen csak hogy nem esett ájulásba. Annak az érzelmeiben megsér­tett bohócnak a gyűlölete meg közben komoly méreteket és formákat öltött, hogy az ember azt hihette, maga az ördög es­küdött bosszút ellenem. Miután tehát Mahmud-AJi sö­rényét megfésültem és varko­csokba fontam, otthagytam a ketreceiket és átöltöztem, majd kimentem a porondra, hogy a manézs-ketrec felállítását szo­kásom szerint ellenőrizzem. Edith lemgőnyújtóját közben már leeresztették a cirkusz kupolájából. A zenekar valami tangót játszott. Az izgatott ál­latok szüntelen bömbölése bi­zonyos disszonanciát vitt a dal­lamba és rendkívül ideges lég­kört teremtett. "A manézs-be járatnál sze­membe vigyorgott Havilland kaján képe. A súlyemelő-baj­nok ott állt, már trikóban, a díszes kapuzat előtt, egyedül. Kusyt nem láttam sehol. Minden balsejtelem nélkül, nyugodtan beengedtem az álla­tokat a porondra és utánuk iriagam is beugrottam a ma­nézs-ketrecbe, A zenekar fél­beszakította a tangót, és tusst húzott Ostorommal feltereltem az oroszlánokat és tigriseket az állványaikra, aztán megad­tam a jelt Anteknek, hogy be­eresztheti a kutyákat is. Két hatalmas szellndek volt, melyeknek a tigriseket kellett szemmel tartaniuk. Az oroszlán ugyanis csak ritkán támad ido­mítójára, a tigrisek azonban többnyire hamisak, kiszámítha­tatlanok. Tizenkétéves állatsze­lídltőd pályafutásom alatt több mint fél tucat Jlyen szelindeket téptek szét a tigrisek munkám közben. Edith a kötélhángcsón felmá­szott a trapézre és megkezdte mutatványait. Szerfölött ide­gesnek látszott, izgatottabbnak, mint bármikor azelőtt- A ref­lektorok fényében páni félel­met lehetett kiolvasni a sze­méből. Ajka mintha fájdalma­san meg-megvonaglott volna. Mindutalan konbe-körbe te­kintgetett és — szemében le­írhatatlan rettegéssel — újra meg újra lenézett hozzám. Ez az irántam ily palástolat­laniul kimutatott aggódó érdek­lődése annyira szembetűnő volt, hoqy már a közönség is észrevette; az emberek elkezd­tek sugdolózni, egyesek diszk­réten, sejtetön mosolyogtak egymásra. Mindez bosszúságot s egy-

Next

/
Thumbnails
Contents