A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-31 / 13. szám

I fénylik, m hangos, Ije rémes, van most. lek m szólnak, ígyis, a holnap! Bússzemú, szakállas férfifej és egy sóhajszerű Anna-vers a kisvárosi hetilap régi példányszámában. Ez volt az első találkozásom a „jegenyék testvérével", ki szemérmetes férfiassággal zokogta ezüst furulyáján az úri Magyarország megtaposott népének bánatát a rózsaszín reggeli ködbe és a lilába fúló nyári alkonyokba. Évek multán három verseskötetet hordoztam vándorutaimon és bujdosásomban. I Adyval és József Attilával így lett örök útitársam Juhász Gyula is. A költő ekkor már nem élt. 1937. április 6-án feriékig ürítette ki a méregpoharat. Egy aljas és ostoba kor társadalma ölte meg őt is, akárcsak barátját és tanítványát József Attilát, utódjukat Radnóti Miklóst, valamint két nagy magyar piktort, Dési Huber Istvánt és Derkovits Gyulát. Juhász Gyula élete és halála a fasizmusba torkolló magyar nacionalista és „keresztény" kurzus vádirata volt és maradt is minden magyaroknak intő emlékezetül. Született 1883-ban április 4-én Szegeden. Családfájáról így ír: „Az őseim juhászok lehettek. A nagyapám már asztalos volt, közeledett az íróasztalhoz, amelynél én dolgozom". Apjáról egy másik írásában azt írja, hogy távírász volt. „Én is az vagyok," folytatja, „jeleket küldök a világba. Kár, hogy kevesen fogják fel őket." Kár, nagy kár és gonosztett volt, hogy ezt a nagy tudású és európai műveltségű költőt, aki tanári széket érdemelt volna meg Pesten vagy a szegedi egyetemen, a magyar királyi kultuszminiszter kiűzte helyettes középiskolai tanárnak Máramarosszigetre. Pedig Juhász Gyula nagy tekintélynek örvendett Négyessy tanár úr stílusgyakorlatain, amelyeken részt vett Babits, Kosztolányi, Balázs Béla és a magyar irodalom többi eljövendő nagyja. Szigetről Lévára kerül, a lévai „gyükerek" poros és gyilkosan unalmas városába, ahol nyári naplementekor a legelőről hazatérő csorda gyakran riasztotta meg a főutcán kor zózó szépek hadát. Léváról elbujdosik és átmenetileg Nagyváradon kap állást. Itt ismeri meg Annát, akinek ércnél maradandóbb emlékművet emelt verseiben. A váradi szép napok azonban nem tartósak! A nagyméltóságú minisztérium kinevezi nagy kegyesen Juhász Gyula magyar költőt Szakolcára tanárnak. Szakolcára, ahol fináncok, csendőrök és elmagyarosított vagy büntetésből oda helyezett állami hivatalnoki karon kívül a lakosság színtiszta szlovák. Szakolca a költó golgotájának sokkal rosszabb állomása, mint Sziget vagy Léva volt. Csupán a bor jobb Szakolcán. Az egymásutáni csapások felőrlik a költő idege.:. Már Makón sem bírja ki és öngyilkosságot kísérel meg. » 1917-ben kénytelen betegsége miatt véglegesen lemondani tanár' állásáról. Szegeden telepszik le, versei vérszegény honoráriumából és újságírásból él. A világháború alatt írt versei, akárcsak Adyé és Babitsé, háborúellenesek. És amikor kitör az 1917-es orosz forradalom, a félénk és szelíd, nem szocialista Juhász Gyula az elsők között ismeri fel az idők beteljesedését. 1918 júliusában pedig, amikor Garamiék és Kunfiék az orosz proletárforradalmat átkozzák, Juhász Gyula egy cikkében többek közt ezt írja: „Kerenszkij a háború, Lenin a béke." S a Magyar Tanácsköztársaságot nem csak versben és cikkben köszöntötte. Tisztséget vállalt! Ő lett a szegedi színház direktóriumának a vezetője. Olyan műveket akar a színházban játszatni, amelyeknek emberi és művészi tartalma közel áll a proletárok lelkéhez. Az ellenforradalom győzelme után üldözik, elveszti tanári nyugdíját is. Nyegle és gyüge magyar királyi rendőrfogalmazók hiába nevezték az istenadta költőt „embernek, aki befurakodott a nemzet testébe." Megtörni mégsem tudják e betegeskedő embert. Tollával harcol az ellenforradalom ellen. Ady bajtársa, József Attila barátja és tanítója, a proletár forradalom humanista híve mindvégig hű maradt Adyhoz és 1919-hez. Ezt a hűségét a költő cikkekben és versekben többször dokumentálta. Éppen ezért tudatos elferdítése a valóságnak, amikor Babits Mihály és fegyverhordozója, Schöpflin Aladár a vidéki mélabú egyhúrú költőjévé akarja Juhász Gyulát lefokozni. Azt a Juhász Gyulát, akinek a mélabú csupán egyik jellemzője. Mert Juhász Gyula volt az, aki Ady mellett a legtisztábban látta a jövőt, várta a magyar demokratikus forradalmat s hitt benne. Bár maga nem jutott el a kommunizmus eszméjéig, tisztán látta a munkásosztály eljövendő nép- és nemzetmentő szerepét. Juhász Gyula nem volt egyhúrú költő, mint amilyennek Sík Sándor, Németh László és mások akarták beállítani. Forradalmi versei, szerelmi lírája és a legnagyobb impreszszionisták ecsetjével megfestett költői tájképei örök értékei a magyar irodalomnak. Költészete a haladó magyar irodalom vörös fonala, amely Adytól József Attilán ít Radnóti Miklósig vezet. És József Attila nem túlzott, midőn „Meghalt Juhász Gyula" című versében ezeket írta: „Fölmondjuk sok szép versedet..." Mert sok szép versében az igazságért harcolt, amelynek győzelmében hitt. „Én elmegyek, de az igazság él és győz, az igazság, amelynek szenvedő és harcos életemet áldoztam . . ." És a hant alá úgy tért, „mint mag, mely kihajt tavaszra!" BARSI IMRE Jhonuzoba к meghalni, párom, jer velem, let Isten nem lesz Istenem. eg Istent hittem eddig én, nnydörög a magas ég ívén. зg Istent, akinek szeme nyilával tűz e földre le. let Isten komoly és szelid, sba önti harcos hiveit. ztje kard, oltára félhomály, /kő helyett a sípja orgonál. г et Isten szőke idegen, eg Isten jó uram nekem. agyar földön hive nem marad, к pihenni magyar föld alatt. к meghalni, párom, jer velem, ísanyánk ölébe csendesen. A munka 1 áj kép Én őt dicsérem csak, az élet anyját; kitől jövendő győzelmünk ered; a munkát dalolom, ki a szabadság útjára visz gyász és romok felett. A gyárkémény harsogja diadalmát s a zengő sínen kattogó vonat. A béke ő, a haladás, igazság, mely leigázza a villámokat. Nagy városokban, végtelen mezőkön a dala zeng és zúgni fog örökkön, még minden bálvány porba omol itt. Én őt dicsérem csak, az élet anyját', kinek nővére Szépség és Szabadság s kinek világa most hajnalodik. 1920. A méla piktor, az ősz festi már a lombokat a sárguló pagonyban, egy-egy levél — dús színfolt — messzi száll avar ölében elpihenni nyomban. A méla piktor bús nótát fütyül és néha megborzong e tarka csendben, palettáján a szín lassan ürül. A képe kész: kék és arany keretben. A méla piktor elborongva dúdol, a hangja fátyolos az ősi bú+ól, mit ezer évek hervadása koyi.tt, az öreg tél, a zord kritikus eljő s fehérre fest minden színt és derengő jelhók mögé takarja el a holdat. 1924. 13