A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

hallja, hogy rohamra vezette katonáit.., Mintha lett volna közöttük egy Tavasz nevű közlegény,.. Majd kérdezd meg édesapádat, mondta Misinek. — Afár nem kérdezhetem meg, meghalt a kórházban. — lgeen? НЫ halt meg? Galíciában. — Ott valahol. Tífuszt kapott, sok ezrek meghaltak. — ... sok ezer, vagy sokezren — javította ki öt az osztályfőnök. No és... édesapád nem beszélt röta, hogy mi hogyan volt a fronton? — Nem beszélt róla soha, hiszen nem volt otthon, б nem kapott szabadságot, azt mondta nekije az őrmester, hogy azért jött kend a frontra, hogy meghaljon a hazáért. — . .•*. neki. — Igen, neki. Atzdn meg Is halt a hazáért, . mi meg otthon maradtunk édes -anyámmal. — Édesanyád mit csinál? — Krumplit, szed az uraságnak. Holdvilágnál én is segítek neki bengézni. — Bengéznt... bengézni... Mit и jelent ez a szó? — és körülnézett щ az osztályban, mintha ö tudta volna, csak a fiúk nem tudták, pedig ő is szerette volna megtudni, mit jelent. — Az azt jelenti, hogy a maradékot, az otthagyottat felszedni. — Bengézni... hm . .. az otthagyottat felszedni. Helyesen mondta Tavasz Mihály ezt a szót? Mit gondoltok, jó szót mondott? — Tanár úr kérem, jó szót mondott — ugrott fel helyéről a kis Gulogi fiú. Kazán bácsi megrázta a csikócseng öt, mára vége lett az iskolának. Misi a többiekkel az állomásra sietett. Az indóház tele volt, a folyosókon ember ember hátán, a peronra lépni sem lehetett, a vágányok között is utasok járkáltak — hol lehet itt leütni? A vendéglő köves talaja piszkos: cigaretta — és szivarvégeket hánytok el, a söntésnél sörhab locsog a kövezetre. Mégis idehúzódtak a gyerekek, mivel itt melegebb volt, itt daloltak a katonák, egy félszemű ember harmonikázott, a pincér bőrköténye csattogott, amint az asztalok között szalad: a sörrel. Tenyérnyi tisztás volt az étterem közepén, ahol meg lehetett fordulni. Erre terítettek le egy vedlett tokrócot, s azon táncolt egy cigánylány. Tavasz Misi megszámolta: harminc aranypénz csergett a lány nyakán. Olajszínű volt az arca, haja hollószámy -fekete volt, két kezét csípőre vágta s osak bependerült a körbe, táncolni kezdett. Egyik karját felnyújtotta a magasba, maga is utána nézett, sebesen forgott, dalolt. A pipázó parasztok, szalonnát eddegélő nénik, kis fiúk nézték a táncoló cigánylányt. Ekkor a söntésből odament egy muzsikus cigány, és nótát húzott a lány lába alá. Mikor a szőnyegre perdült a lány, olyan volt, mint a tóra ereszkedő madár. Az egyik ajtón újabb utasok jöttek a váróterembe, a másikon pedig az induló vonatokhoz özönlött a nép. A harmincpénzű táncoló cigánylányt sokan éppen hogy csak megnézték. A hegedűs sebesen nyiszálta szerszámját, majd mikor belefáradt, két kezét a magasba tartotta, mintha dorozsba-pálcát rázna a levegőben: — Kontó, kantáré — gyangó, gyantáre...! — kiáltotta vidáman s fehér fogai megvillantak. Misi elkapta a szót, kantó, kantáré, gyantó gyantáre... melyen az öreg parasztok bajuszuk alatt mosolyogtak. Édesanyja otthon volt, s megkérdezte, mit csináltak az első napon az iskolában. — Még nem volt rendes óra, ma xoolt az első csengetés. Latinból új szavakat kell gyüfterű, de még csak egyet-kettőt halottam, azt, hogy kantó, kantáré, gyantó, gyantáre ... Anyja nevetett. Hiszen ezt ő is tudja, hallotta a majorban, ahol dolgoznak. — Jaj Misikém, ez annyi, mint kantázz és gyantázz szoktuk ezt mondani. Vagy pedig: gyantázd meg a kapanyelet, légy vidám, fogd meg a dolog végét... — Két szó -lyen sokat jelent? — csodálkozott Misi, miközben élővette szótárát és a sublót alól a tintát. Édesanyja elébe tette a csupor tejet, mellé a fekete szelet rozskenyeret. Szag és íz egybevágott, friss tej és rozskenyér-illat érződött az asztal fölött. — Igen, ennyit jelent ez a két szó — felelte édesanyja. — Nem tudtam — mondta elgondolkozva Misi. Másnap meg'nt csöngettek, bejött a latin tanár, Misi jelentkezett, hogy tud új latin szót. Es kimondta, hogy kantó, kantáré, gyantó, gyantáre... S az egész osztály a latin tanárral együtt harsogva nevetett; a latin tanárral együtt, akit talán még soha sem láttak mosolyogni. Misi leült, kicsit szédült, feje zúgott, de szinte látta a várótermet, az izzadt arcokat, a színes kavargó embertömeget, a cigányt, amint két kezét az égnek veti, és nevetve mondja a két szót, amely most megrázza az öreg iskola falait, megnevetteti a latin tanárt, aki örökké savanyú, szigorú képpel járt, aJcinél soha egy diák se tudott egyesre felelni. Most ö is nevetett, és így szM: - Tavasz Mihály, jöjjön ki! Misi megijedt. Hát ez lesz a vége? Szekunda jár ilyen vidámság után? Most mindjárt benyit édesanyja és rászól, Misi, Misikém, hát az első feleleted is négyes? Nem tudod, hogy nincs apánk, magunknak kell igazítanunk életünket? Es te így kezded? Mistkém...! A latin tanár teste még hánykolódott a nevetéstől, de szeme már ismét szúrt. Az osztályt úgy, ahogy lecsillapította. M -sihez fordult. Előbb noteszét rakosgatta, a papirosokat igazgatta az asztalon. Misi remegett a rettegett tanár előtt. — Nézze fiam. No. ez mindjárt jeges szavú mondat. .Nézze fiam..." Ez után ez szokott következni: „maga nekem ne szemtelenkedjen itt, mert úgy kivágom, hogy a lába sem éri a földet..." — Nézze fiam, öreg tanár vagyok, latint tárútok, a latin egyike a legkomolyabb, legnehezebb tantárgyaknak... Ez a tárgy klasszikus, nem ád okot arra, hogy a tanár vidám legyen ... lócitromot rúgnak a gyerekek, a latint azonban nem tanulják. Mit nekik Publius Ovidius, Vergilius, mit nekik Cicero és Catullus, Tacitus Germániá-ja, meg mondjuk, Cornelius Nepos... nekik a lőcitromrúgás kell... Egyszóval nem vidám pálya a latin tanár pályája, amely a klasszika-filológia egyik hajtása ... Misi nem értette a neveket, a szavakat: állt, várt, félve az osztályra nézett, amely a padokra hajolva nevetett. Ezektől nem kaphat segítséget. Magamban maradok, gondolta, lesz ami lesz. — Maga az első fiam, aki engemet szivemből megnevettetett. Maga az első, fiam, Tavasz Mihály, akinek én most beírom... Még mindig nem tudta az osztály, hogy mit Ír be a tanár. Lehetséges, hogy ezek a szavak igazak? Ez a tanár csak négyeseket osztogatott. A nyolcadikban latinul beszélt a maturandusokkal, ott magyarról latinra és farcűtva folyékonyan, teljesen folyékonyan kellett fordítani, nem volt mentség... Lehet, hogy egyest ir be Misinek ez a jéghegy-ember? — ... én most Ibeírom magának az első egyest, melyet maga megérdemelt, megszerzett, mivel őrömet szerzett nekem. Nem felejtem el. Tavasz Mihály, nem felejtem el... Lelépett a katedráról, odament Misihez, megfogta kezét, felemette és az egész osztály előtt megrázta, megszorította. Az osztály pedig felállt, a hátul iilök a padokra álltak, és tapsoltak, éljeneztek, nevettek. „Éljen a tanár úr. Éljen Misj1 E'.jeeen!": ' — Mama, egyesre feleltem — mondta anyjának. Két új Min szót tanultam magamtól, de azt hiszem, hogy csak az egyik latin eredetű, de a tanár úr nevetett, azt mondta, hogy derék fiú vagyok... — Csak az lehetsz, Mistkém, hiszen nincs édesapád, egyedül Jcüszködünk. Es mit mondott a tanár úr? — Nem mondott semmit. Megszorította a kezemet, az osztály meg felállt a padokra, éljeneztek, én meg csak álltam. — Jól van, gyermekem. Most üt a tej, meg ez a karéj kenyér, egyél, aztán gyere, kimegyünk krumplit bengézni. A szeptembert éles, fényes holdfényben Misi elhagyott, félbevágott krumpliszemeket szedett a zsákba: köröskörül csend volt, annyira, hogy szinte hallani lehetett, amint a köd és a harmat a füvekre, fákra ereszkedik, de Misi mégis hallotta az osztály és a latin tanár harsogó nevetését. Szabó Gyula rajzai 19