A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-03 / 9. szám

Keverednek. De mindig csak a jól elvégzett munka után. Egyébként verseskötetet is látok az asztalon. Dénes (íyörgyét. Lám, versét is olvasnak. Második éve Ülnek Így együtt, egy teremben ezek a fiatalok Hetenként három műszakot dolgoznak a bányában. Szedés és hajtás a dolguk. Ha a délelőtti műszak az övék: félötkör ébresztő, félhatkor sorakozó, indulás, az Iskola elég messze van a bányától. Kettes sorban vonulnak a munkahely felé téli fagyban, tavaszi lucsokban, nyári porban. Mesélik élénken, hogy soha sem kedvtelenek. Valami vonzza, húzza őket az aknába. Pedig hát semmi különös nincs ott: sötéten tátongó üreg, karbidlámpák fénye, csillék csörömpölése, fúrópisztolyok robaja. De tán mégis van valami: az érc. Ez az, amiért leszállnak ők, s leszállnak a nemzedékek, ez az, ami szenvedélyt csal a szemekbe. Egy ilyen szenvedélyes, az aknából előbúvő bányászgyerekkel volt szerencsém megismerkedni. Kérdezem a nevét: Gazdag Pál. Kérdezem a korát: tizenhat éves. Szülei? Nem élnek. Mi történt velük? Nem tudja. Születési helye? Sarkad, Bihar megye. Mikor, hogyan került Rozsnyóra? Nincs ideje válaszolni. S 8 második emelet tanulószobájában belémragad az ismerős arc. Ez Gazdag Pál, akivel találkoztam s akinek az élete kérdőjel. Az igazgató irodájába húzódunk a fürge gyerekkel. Komolyan, a felnőtteket utánzó mozdulattal süpped a párnásszékbe. Vár a kérdésekre. De az érdeklődés hiábavaló, a feleletektől nem leszünk okosabbak. Szüleit nem ismeri, elvesztek a háborúban, sarkadi s semmi több. — Néni, vigyen el! — ez a Pali hangja két és fél éves koréban s ezt nem itt halljuk az iskolában, hanem Rákaiéknál, a fogadott szülőknél a Világos utcában. Pali törvénytelen gyerek. Csepelről küldik a rimaszombati lelencházba. S innen a rozsnyói Tőthné, a gyümölcsárus hozza el, mert a szivébe hasító szónak,.. néni, vigyen el... nem tud ellenállni. Aztán az oncsai telepre kerül, ahol az eső elől fedél alá menekülő Barczinénak ragad a szivébe ez a néhány szé: néni, vigyen el... Elviszí s mert a férj nem akarja a gyereket, a szomszédokhoz kerül, Rákaiékhoz. Nevelik szeretettel, az árva gyereknek ki-Rendszeres orvosi vizsgálat járó gyöngeséggel tizenhat éves koráig. Palika apunak, anyunak fogadja Rákalékat. Az évek forgásában első nagy csalódása és szomorodása a nincs apád sem anyád tudomásulvétele. Haragbői, clvakodásból pajtásai, játszótársai vágják meg így szóval, s a nagyszívú Rákainé alig tudja kedvre deríteni... Rozsnyón élt a Palika leánytestvére is, aki nagyobbacska lévén arra emlékezett, hogy apukája puskával járt haza és egy másik katona agyonlőtte. Anyuka meg Csepelen egy nagy házba járt dolgozni. Azzal eresztette el őket, hogy eljön értük, ha pénze lesz. Azóta semmi hir. a szülőkről. Gazdag Pali rozsnyói, s ahogy az idő tisztulő készülődésben forr, úgy fogja fel a gyerek is a könnycsalő történetet. Jár-kéT az utcán, a bányatelepen, a mo ziban. Élete, sorsa mindig és mindenhol a háború embertelenségére int. Rövid történet, fájdalmas história, melyen elgondolkoztató! Rákai két gyermek apja, bányász, magához veszi. Bányától szegény, szánalomban, seglteniakarésban gazdag ez a Rákai. Kidőlt már a munkából, csendességben, öreges magányban ezernégyszáz korona nyugdijat élvez... A bányaiskola nam nagy múltú. Negyvenkilencben kezdték építeni s ötvenegyben befejezték. Hanem az ídesereglett életről számadást tenni — nem bírná el egy könyv. Kis kerülő után ismét Gazdag Pali mellett ülünk. Nem beszédes a gyerek, alig-alig mond valamit. Lesunyt fővel, érzékenységre valló, ereszkedett tekintettel ül és a padlóra néz. — Miért választottad a bányát? Először vonogatja a vállát, majd csendesen feleli: — Ide húzott valami. A fiúk azt mondták, Itt jó az élet. — Nem csalódtál a fiúkban ? — Nem. Faggatnám, húznám kl belőle a szót, fejtse ki részletesebben, kissé bővebben, miért jő az iskolában, miért jő az öreg vájárok mellett, de Pali hallgat s a világért se mondana többet. Petrinec igazgató mondja, hogy Palika a tanulószobában, meg az internátusi folyosón, meg á játszótéren besíédes. Ott csak az ő hangját hallani. Tizenhatezerkétszáz korona! Ennyit fordít az állam egy-egy bányásztanuló ingyenes ellátására. Ennyibe kerül Gazdag Pali is évenként s nem érzi az árvaság szűkös nincsét. Persze, az igazi szülőket sem pénz, se jószándék nem pótolja. De a pótolhatatlan szereteten kívül minden megvan az iskolában és a környékén, mire a tizenhatévesek serdülő lelkének, fizikumának szüksége van. Mozi helyben, futball, kosárlabda, tenisz, szerterna _ helyben. Favorit kerékpárok a szlkkadást! a tavaszt várják, hogy aztán repíthessék a gyereket Betlérre, Domicára, Gombaszögre, a közeli kirándulóhelyekre. Tanulás, szórakozás, sportolás, s a hetenkénti három műszak a bányában — ez ennek a nemzedéknek az élete. Gond nélkül, anyagi nehézségek nélkül készül ez a nemzedék a szenvedélyre, Karbidlámpa, gumicsizma, bányaruha fel... S következik a leszállás! — Elmehetek már? — zökkent ki Gazdag Pali a gondolatból. — Ejmehetsz, Palika! — szorítom meg a kezét s magam is készülődöm el az Iskolából. Megnézni az öregebb bányászokat és érdeklődni, mi újság a bányatelepen ? Mikus Sándor A munkaerőtartalékok bányásziskolája