A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

éhány hónapja tart már a magá- — Kihez van szerencsém? — kérdeztem Hang nélkül, én sápadtan, telve félelemnyom. Otthon ülök, elzárkózva a tőle hálatelten. mel, ő gondolatokba merülve, mentünk fel világtól, csak éjfél után merészkedem ki — Bakula vagyok! — mondta röviden és a hatodik emeletre. Leültetett, cigarettával az utcára, akkor is óvatosan surranok kezet rázott. kínált, ő maga ls rágyújtott és szemét kapualjból kapualjba, mint egy tolvaj, s ha Végigfutott hátamon a hideg. Felugrót- szánakozva futtatva rajtam, füstkarikákat tam és kövémeredt jótevőmet szó nélkül fújva, merengeni kezdett, faképnél hagyva, menekültem. Azon az — Hogy menthetnélek meg, — morfonestén sokéig bolyongtam a fekete éjsza- dirozott — amíg nem késó! kában, Néhány perc múlva kész tervvel jött. lépteket hallok, kétségbeesetten elrejtőzöm. így kezdődött. A kávéházban egy ismeretlen ember lépett az asztalomhoz, miután előzőleg jó másfél órán keresztül fixlrozott már, hogy — ázt mondja — б Ismer engem, olvassa az Írásaimat és szeretne velem elbeszélgetni. — Jó — egyeztem bele — beszélgessünk! Kölcsönös bemutatkozás után kiderült, hogy őt Teofilnak hívják, tehát megkezdtük a beszélgetést és rövidesen eljutottunk a következő mondathoz: — Itt van például ez a Bakula — mondja б — hozzá hasonló — Először is fegyvertartási engedélyt kérsz és beszerzel egy jó pisztolyt. Ehhez mindenkinek joga van, aki ismeri Bakulát és Teofilt. Aztán veszel egy jó vizslát, amely majd jelzi neked, mikor közelednek. Lehetőleg elkerülöd őket, de há sarokba szorítanak, megszólítanak, köszönnek vagy hasonló, és te nem menekülhetsz, habozás nélkül használd fegyveredet. Hidd el, a társadalom csak hálás lesz, ha megszabadítod tőlük! óriási bolondot utoljára időszá' —Jó — egyeztem bele—, de mításunk előtt 365-ben hordott 'ШШШшШ^тЫШ'ШШМ^' azt mondd meg, miért oly vemagán a föld! szélyesek? — Nem ismerem — vallottam be — de Néhány napra rá Vandrákkal, a szer- Kétségbeeesetten emelte karját az ég ezek szerint nem vesztek vele jelentősebb kesztővel sétáltunk csevegve a forgalmas, felé. — Mert tehetségtelenek és alacsonyerkölcsi értékeket! emberektől nyüzsgő utcán. rendűek, mert szellemi igénytelenségük - Óvakodjék tőle - figyelmeztetett ко- ~ Bizony, az élet komplikált dolog - vetekszik egy majoméval, mert konjunkmoran. - Roppant rosszindulatú alak, fejtegette -, az ember sosem lehet elég- túra-lovagok, kapzsik és karrieristák, és korlátolt a végtelenségig és álmában hor- 9é óvatos, amikor az ismerőseit megvá- ha nem hallgatsz rám, három másodperc kol. Legjobb lenne, ha messze elkerülne lógatja! alatt tönkretesznek! minden Bakulát! — Igen, — mondom, — bizony ez úgy Félóra múlvp távoztam tőle, előbb óvavan, mér a Teofil is... tosan kikémlelve a kapun, hogy Teofil Megtorpant. — Te ismered Teofilt? vagy Bakula nincsenek-e a láthatáron? Néhány nap múlva egy születésnapra _ sajnos — vallottam be — bár a Ba- Két hónap alatt beszereztem a pisztolyt, voltam hivatalos. A társaságban feltűnt ku

ia

figyelmeztetett... vizslát nem sikerült vennem, de vettem Es ezzel elbúcsúzott. egy köpcös fiatalember, aki észrevehetően beszélni szeretett volna velem, de nem tudta, hogyan kezdje. — Holnap valószínűleg esni fog! — szólított meg végre nem éppen szellemesen, semmi joga sincs. — Bakula — ugrott egy óriásit kulát is ismered? És úgy nézett rám, mint egy elveszettre, mint aki jelenleg még él, de ehhez már de a célnak megfelelően. — Igen, igen — egyeztem bele — ámbár az is lehetséges, hogy nem! És megindult a társalgás. Három perc múlva hangzott el a. következő mondat: — Én magát a múltkor egy magas, sovány, szőke emberrel láttam beszélgetni! — jelentette ki. Magas, sovány... ki lehetett az ? Ja, persze, a Teofil! — Igen, az — nézett hosszan a szemembe. — A Teofil volt! Harminc kilométerre kerülje el őt, meneküljön töle, mint egy leprástól. Söt lígjobb lenne, ha míg ó él, ön külföldre utazna. Borneót vagy Jávát ajánlom, ott talán biztonságban lesz töle! — De miért, — döbbentem meg — miért az égre? — Hogy miért? — nevetett kurtán és gúnyosan. — Korunk legtökkelütöttebb, kötöznivaló bolondja 6. Abszolút tehetségtelen, agya fejlettség tekintetében messze a neandervölgyi emberé mögött marad. Ahol 6 megjelenik, még a fák is sírnak, és ha nem hallgat rám, maga is' sírni fog! — És én egy asztalnál ültem ezzel az emberrel — suttogtam sápadtan. — Köszönöm — ráztam meg a köpcös fiatalember kezét, — figyelmeztetésével örök időkre lekötelezett! — Aztán eszembe jutott, hogy még nem ís ismerem. — Gyere fel a lakásomra! — parancsolta energikusan. Ba- helyette egy erös zseblámpát, hogy a sötétben is észrevegyem Teofilt meg Bakulát. A műre Gyuri, a legjobb barátom, tette fel a koronát. Elmeséltem neki az esetet, hogy Teofil meg a Bakula milyenek, de hogy Vandrák szerencsére figyelmeztetett. ШШШШЩМШ*Шш Ш• • -MB®>s Várakozó Ottó rajza — A Vandrák? — lihegte felháborodva Gyuri, — a Vandrák figyelmeztetett? — Igen — mondom, — Miért? — A Vandrák meri mondani valakiről, hogy korlátolt és tehetségtelen, nem átall ez a korrupt csibész valakiről véleményt mondani? Hát kell tőle ravaszabb és amellett szánalmasabb alak? Hiszen ez csupa számításból született meg és öt éves korára tervezte, hogy becsapja a világot. Az téged kihasznál, kiszipolyoz, kiszívja a velődet, elcsapja a pénzedet, kilúgozza a tehetségedet és aztán leráz magáról, mint egy felesleges kacatot, sőt lehet, hogy beléd is rúg. Azonnal megszakítasz vele minden összeköttetést, és ha esetleg közeledik feléd, rendőrért kiabálsz! Megértetted? Azóta csak éjfél után merészkedem ki az utcára, akkor is óvatosan surranok kaupaljról kapualjra, mint egy tolvaj, mert jön a Teofil, a Bakula meg a Vandrák! És esetleg jön még egy ember, aki majd azt mondja, hogy óvakodjam a Gyuritól, mert az egy himpellér és az; életemre tőr. És tudoni, hogy én akkor annak az embernek szamárfület fogok mutatni, aztán pedig nem törödve a jövőmmel, az egész világra fütyülve, megőrülök! 17