A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-06 / 1. szám

szükségem. Vidd oda, ahonnan hoztad! Döménynek van otthon kereke, Döménynek pénze is van. Baranyai először kapja a kereket, hogy vágja az öreg fejéhez, mert a düh tajtékzik benne, de a felgyülemlő haragot lenyelni kénytelen, mivel hogy az emberek felnevetnek. Gurltja vissza a kereket és gúnyosan tesz a háborgásra pontot. — Vén bolond! Dömény azonban nem hallja. A gyerekre bízván lovait, porzik a dűlőn s negyedóra múltán térül a kerékkel. Hajt a rakodóba. Keményen fogja a gyeplőt és a kezében mintha minden indulat megfordulna. Rángat, akár a görcs és olyan erőt csihol, hogy a lovak táncolnak, leseggelnek tőle. A kazalnál nem is csúszik, ugrik a szekérről és belebotlik a lábatlankodó gyerekbe, aki nem tudott felkapaszkodni, gurult a szekér után. Gőze eloszlik hamar, huncutul kacsint a fiűra, aki nedves és szálkás. Nem tudom, mi lenne velem, ha nem segítenél? És' keménységében mintha egészen felengedne, szeméhez kap. Az elkeseredettség poharába cseppeket gyűjtő, ordító érzés uralkodik rajta. Jőizüen eszegetnek, a gyerek szomjasan nyeli a vizet s arcán észrevehetően kiütközik, a kérés szándéka. Megelőzi a gyereket. — Osztán hónap is gyere el. Hónap kifizetlek. A gyerek leejti a bögrét, mocskos kezefejével megtörli a száját és tesz alázatosan: — Hónap nem gyöhetek Döményt megkínozza a szó. A faluban nincs aki segítse. Aki a kezét emelni bírja, munkája van. A szövetkezet tehetne valamit, de az drágán, vagyonáért, függetlenségéért tenné. Összeszorul torkában a szó, majd rekedten széjjelfolyik. — Mér? — Apám nem enged. Mer hogy ingyér ne dolgozz az istennek se, asszondta. — Bolond a te apád. Hát pekem ingyér dolgozol? A gyerek közönyösen vonogatja a vállát. Az ajtóban engedelmes szemét még egyszer az öregre akasztja, — Százkorona a csak. Fizesse ki. — Hónap kifizetlek. — Mondtam már, hónap nem enged. — Hát akkor pusztulj innen — robban Dömény, de olyan ez a robbanás, mint a könnyű földdel hantolt dinamité, ereje alig van. A gyereket azért az udvarra ugratja, s csak a békésebb, engesztelőbb szó állhatja útját: várj! A komódba nyúl, a párna alá, kirántja a limlommal tele asztalfiókot is, egyre idegesebben keres. Közben az arcára szégyenfoltok ülnek. Kínosan, zavartan mondja. — Nincs. A gyerek szemrebbenés nélkül néz rá. — Nem érted? Nincs. A fiú ártatlan szájacskája megvonaglik, a könnye záporod zík a szájába. — Nincs száz koronám — s ezt már csendesen, összetörten mondja, mint akiben egy fájdalmas élet viharzik végig. Pénzem nem is vót soha... A gyerek ellenállhatatlan. Felzokog és sírásba csukló hangon támad. — Mér dolgoztat, akinek nincs pénze! — Megadom — fújja Dömény és csüggedten érinti ujjaival a gyerek fejét. — Az asszonyt tavasszal temettem. Nagy kótség vót. Ezek a nyomorultak meg kifosztanak, felnyársalnának, ha tehetnék. Hiába minden, a gyerek nem érti az öreg embert. Sértődötten, kijátszottan iramodik el a cigánytanyára. A nap egyre alantabb száll s a nagy mindenség horizontján társtalan, akárcsak az udvaron Dömény. Este az udvaron szöszmötől. Benyit a csűrbe, helyén talál mindent. A vén rozoga szecskavágó pókhálós szájában úgy maradt egy falat, mint akit evés közben ér utói a halál. Tavasszal a lendltókerék még járt, s mióta az eszét tudja, mindig éjszaka hajtotta meg. Mindig éjfélkor villant a gyertyafény és zakatolni kezdett a gép. A szomszédok már-már azt hitték, hogy megzavarodott, amolyan csendes bolond lett, aki rákapott az éjszakai szecskázásra. Néhányan, legények meg is lesték, amikor először lobbant a fény, hogy nem térdepel-e a földre, nem rejtí-e el a vagyonát. De hiába tapasztották hézagokra a szemüket, nem láttak mást, csak csüggedt főt, beesett arcot. A lendltőkerék azonban megállt. Az asszony oda, fogadott lánya oda, minek törje magát. Jön ki a csűrből és úgy löki rá a tolófát, mintha egy nem is olyan régi hajsza, gyürkőzés nyomait rejtené a világ elöl. Nem tudja, mit tegyen. Tanácstalanul megáll s az önérzetében megbántott cigánygyerek eliramodó alakja táncol a szeme előtt. Elment. Sohse lép az udvarába. A cigányokra többé nem számíthat. Híre ment, hogy a gyereket becsapta. De hát ő csapta be? Ahol nincs, ott az isten se vehet. Akkor miért hívta? Mert a földdel egyedül nem bír. És agytekervényeínek homályában kigyúl egy pont, megvilágosodik egy kép, a kereket gurltó Baranyai. Nem megy közéjük. Bolond volt, aki a szövetkezetet kitalálta. Esze nem volt. Nem vette számításba, hogy a falu minden ötödik embere haragos. S annyi harag nem fér el egy közösségben. Lám, az elnök Bohos, jó szomszédja volt. öszl, téli estéket együtt űztek, kergettek. És ml történt ? ölre mentek a végén. Azzal kezdődött, hogy az asszonyok arról nyelveltek, vész á tojás. S a nyelvelésben gyanúsítás, ráfog ás, vád. ök az istállóajtóban nevették a csúnya szájaskodást. A szócsata persze odáig fajult, hogy Döményné gúnyosan harsogta világgá: — Nem loptam én soha tojást, nem adtam én magam soha senki emberének — és a szeme Döményre szűr, kiköp felé. Bohosné arcából kiszökött a vér és mint a hörcsög, ha támadója ellen védekezni nem tud, megüti a guta. 0 is félájultan rogy a kerítésre. Az ura, a hirtelen kezű, nem az asszonyhoz ugrik, hanem keresztül a kerítésen és Döménynét pofon vágja. Aztán eszeveszetten rúgná, taposná a földre, ha Dömény oda nem lép. Megragadja Bohost, az apró emberkét, torkára fonódik az ujja s a kéz a levegőbe emeli. Rúg, kapál a pöttyönmyi emberke és ha a nagy lármára nem rohannak a szomszédok segíteni, a verekedőket széjjelválasztani, hát uramisten, eltemethetik Bohost. Két évtizede immár, hogy az eset történt, azóta nem beszélnek. Szörnyű háború pusztította az országot, a gömörl falut, de az ő haragjukat nem pusztította el. Bohosnak a kisebbik fiát akna vágta szét, vele érzett szenvedett a falu. Döményt ez se engesztelte. Temetés, sirás, jajveszékelés, minden a szemeláttára történt, a szive még se puhult meg. Most pedig menjen a szövetkezetbe, mert tehetetlen egyedül és Bohos elnöknek engedelmeskedjen. Ha a magasságos Isten leszáll a főidre, személyesen hozzá, őt megagitálni, akkor se megy. Felajzottan a gondolattól, dói be a konyhába és elnyúlik a szalmazsákon. Megint a pókhálós gerendákon a tekintete. Folytatása következik.