A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

ÜDVÖZÖLJÜK A NOK SZLOVÁKIÁI KONFERENCIÁJÁT (1957. FEBRUÁR 23-24) Meglátogattam az ábrahámi TBC-gyermekszanatóriumot azzal a szándékkal, hogy a szanatórium betegeinek és dolgozóinak életéről beszámolót, riportot írjak. Az érdekes feladatot szívesen vállaltam, bár nem is sejtettem, hogy á kis erdő mélyén megbúvó kórházban a legkisebbeket sújtó borzalmas betegség ellen harcolók közt nem mindennapos értékekre bukkanok. A szanatórium vezető főorvosa és két orvosa mellett dolgozik egy fiatal lány, akinek legnagyobb kincse nem a mulandó • fiatalság, hanem a kristálytiszta értelem és a lelki nagyság. Vannak emberek, akiket tisztelünk az eszükért, vannak, akiket szeretünk és becsülünk emberségükért, nemes gondolkodásukért. Sylvia Cinkovskában, aki az ábrahámi TBC-szanatóriumban mint pszichológus dolgozik, ezek a kiváló tulajdonságok megvannak, sót, amint az rövid együttlétünk alatt megmutatkozott, 'továbbiak is csatlakoztak hozzájuk: végtelen nagy szeretet a gyermekek és ugyanilyen mértékű szeretet és lelkesedés hivatása iránt. Sylvia Cinkovská különös hivatást választott. Pszichológus lett. Tuberkulotikus gyerekek pszichológusa, ami a maga nemében oly ritka, hogy hazánkban, sőt külföldön is szinte egyedülálló. A felnőtt TBC-sek lelki életével foglalkoznak a szanatóriumokba beosztott pszichológusok, például a tátralomnici Soliskőban, a csehországi Kosumberkben, vagy a morvaországi Sumperkben, ahová Olomoucból jár ki pszichológus. A gyermekekről azonban valahogyan megfeledkeztek. Sylvia filozófiát hallgatott, amikor meghallotta, hogy dr. Sykora főorvos az ábrahámi szanatóriumban kezelt gyermekek lelki és szellemi életével foglalkozó szakembert keres. Sylvia — mint akinek a végszót mondják be a színpadon — habozás nélkül előlépett. Érezte, hogy erre hivatott, ezt kell vállalnia. — Kimentem Ábrahámra. Megkezdtem ezt a munkát, amely most már húsommávéremmé vált — mondja komolyan. — Vizsgáimat közben letettem és megszereztem a tanári képesítést. A filozófia tanára — professzornő — így szólítják a klinikán a külsejében is, mondhatni, „pszichológusnak született" lányt. Ferdevágású szürke szeme okosan és mélyrehatóan tekint a világba. Egész lénye komoly és egyben derűs. Munkájáról szenvedélyesen beszél, de amint másra terelődik a szó, megtudjuk, hogy szereti a színházat, a zenét, a jó könyveket. Szereti az életet és ezért szereti olyan forrón és áldozatosan az élet folytatását jelentő gyerekeket. — Ábrahámban nagyon a világtól elzárva élünk, — mondja — bizony sokszor elfog a vágy egy kis változatosság, társaság után. Mivel ezt csak szabad vasárnapjaimon érem el, a hétköznapok szabad óráiban olvasok, vagy a televíziós műsorral szórakozom. Van elég időm gondolkodni és gyakran azon töröm a fejem, hogy a legjobb lenne örökbe fogadni egy kis gyereket, akit a magam kedve szerint nevelhetnék. Csodálkozva tekintek a viruló fiatal lányra. örökbe fogadni? De hiszen neki má gának is lehet még gyereke?! — Ez igaz, — mondja — és mindketten jót nevetünk. — De — teszi hofezá, — nem biztos, hogy ráérek férjhez menni. Hát az igaz, hogy sok a dolga, kötelessége. És most hadd mondja el maga Cinkovská Sylvia, hogy miben rejlik hivatása titka, mi is az a pszichológus? — Minden ember, a beteg is, lelki életet él. Természetesen lelki élete van a beteg gyermeknek is. Különösen felfokozott ez a lelki élet az olyan betegség esetében, mint a TBC. De más jellegű a pszichológus funkciója a felnőtteknél és más a gyermekeknél. A felnőtteknél főleg az életkedvet és a fontosság tudatát kell ébrentartani. A kicsinyeknél azonban gyakori a TBC-s fertőzés következtében beállt agyhártyagyulladás, amelynek következményei, elsősorban a súlyos esetekben, kihatással vannak az agyműködésre, vagyis károsan befolyásolják a gyermekek szellemi életét. A betegségből fizikailag kigyógyított gyermekeket orvosaik szellemileg is éppé akarják tenni. És itt kapcsolódik be az orvosok munkájába a pszichológus. — Végtelen türelemre van szükség ebben a munkában — folytatja Sylvia Cinkovská. — A gyermek szeretetét, bizalmát megnyerni, érdeklődését felkelteni és a gyakran eltompult agyacskát normális működésre serkenteni — hosszú hónapok fáradságát jelenti, de — megéri. Sylvia lehajol az egyik kis lábadozóhoz. Kékszemű, pufók lányka, hajában nagy rózsaszínű maslival. — Mondd meg szépen, hogy hívnak, — szól hozzá a „professzornő" nyájasan. A pöttöm, alig 3 éves kislány átkarolja Sylvia nyakát és felelet helyett ezt mondja: — Szeretlek! Sylvia zavarba jön, de komoly szürke szeme nedvesen csillog. Mi megértettük a kicsi lányka válaszát és még jobban megértettük, miért szereti úgy Cinkovská Sylvia a hivatását. Gály Olga